Hétezer állampolgársági igénylés Sepsiszentgyörgyön

Összeállították a hétezredik magyar állampolgárságot igénylő sepsiszentgyörgyi iratcsomóját – tájékoztatott a Demokráciaközpont vezetője, Nemes Előd. A kérelmező, illetve családja súlyos gondokkal küzd, ebben is segítene a Demokráciaközpont.

Bús Ildikó

2012. május 18., 08:432012. május 18., 08:43

2012. május 18., 09:312012. május 18., 09:31

A hétezredik magyar állampolgárságot igénylő sepsiszentgyörgyi iratcsomóját is összeállították a sepsiszentgyörgyi Demokráciaközpont munkatársai, akik továbbra is fokozott ütemben dolgoznak, hogy maradéktalanul kiszolgálhassák a lehetőség iránt szép számban érdeklődőket – mondta Nemes előd, az iroda vezetője. Egyébként Háromszékről tavaly mintegy tízezren kértek könnyített honosítást, és több mint hétezer háromszéki már le is tette a magyar állampolgársági esküt.

Mivel már induláskor elhatározták minden ezredik ügyfél megjutalmazását, Nemes Előd virágcsokrot és oklevelet nyújtott át Tamás Tünde kétgyermekes megyeszékhelyi édesanyának, ugyanis ő volt a hétezredik kérelmező. A Tamás családdal való beszélgetés során kiderült: első gyermekük, Nóra szívrendellenességgel született, így folyamatos anyaországi kezelésre szorul. A 9 éves kislány betegsége miatt csak az édesapa keresetéből kénytelenek élni, ezért minden segítséget szívesen fogadnak. „Nem kértek meg rá, de mi hozzátesszük, hogy az őket támogatni szándékozók, a 0757–990358-as telefonszámon léphetnek velük kapcsolatba” – áll a Demokráciaközpont által küldött közleményben.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 21., szombat

Nyeregbe pattantak a 14. Székely Vágta lovasai

Az ünnepélyes megnyitóval és a lovasok fogadalomtételével szombaton délben hivatalosan is megkezdődött a 14. Székely Vágta. Izgalmasnak és látványosnak ígérkezik, hiszen az előző kiadásokhoz képest jóval több versenyző nevezett be.

Nyeregbe pattantak a 14. Székely Vágta lovasai
2025. június 21., szombat

Hét lakóház és melléképület gyulladt ki Sepsikőröspatakon

Összesen hét építményt – lakóházakat és melléképületeket – érintő tűzesethez riasztották szombaton reggel a Kovászna megyei tűzoltókat Sepsikőröspatakra. Két személyt pánikroham miatt szállítottak kórházba.

Hét lakóház és melléképület gyulladt ki Sepsikőröspatakon
2025. június 21., szombat

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához

Számítógépes bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy azonosításához kéri a lakosság segítségét a Kovászna megyei rendőrség. A gyanúsított kihasználva egy ügyfél figyelmetlenségét, pénzt vett fel annak számlájáról Sepsiszentgyörgyön.

Más bankszámlájáról vett fel pénzt, a lakosság segítségét kérik az azonosításához
2025. június 21., szombat

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek

Nem mindennapi gesztusként nem várt helyről is érkezett segítség a háromszéki árvizek következményeinek elhárításához: Galac megye egymillió lejes gyorssegélyt utalt át a megyei önkormányzatnak.

Galac megye tanácselnöke tudja, mit jelentenek az árvizek
2025. június 20., péntek

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei

Az utolsó nappali tagozatos végzősök ballagására került sor ma a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatának Politika, közigazgatás és kommunikációtudományi karán.

Elbúcsúztak a sepsiszentgyörgyi közigazgatás szak utolsó nappalis végzősei
2025. június 20., péntek

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve

Emberre támadt a medve az orbaiszéki Papolchoz közeli legelőn levő esztenánál csütörtökön reggel. Az 50 éves férfi – több súlyos sérülése ellenére – elmondhatja, hogy a szerencsétlenségben szerencséje is volt.

Egyenesen az emberre rontott a támadó medve
2025. június 20., péntek

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot

Ismét emberre támadt a medve Kovászna megyében, az áldozatot a rohammentő-szolgálat helikopterével szállították a brassói kórházba.

Medvetámadás Háromszéken: helikopterrel vitték a brassói kórházba az áldozatot
2025. június 19., csütörtök

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen

A tudást élménnyel és bulizással összekapcsolva kínálják a sepsiszentgyörgyi fiataloknak az új Mindformers (Tudatformálók) rendezvény, amely augusztus 28–30. között zajlik.

Tudás, élmény, buli egy csomagban az új sepsiszentgyörgyi fesztiválpótló rendezvényen
2025. június 19., csütörtök

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között

Súlyos baleset történt csütörtök délben Málnás és Mikóújfalu között: egy személyautó és egy kamion ütközött, amelyben az autó sofőrje életét vesztette. A forgalom jelenleg váltakozó irányban, rendőri irányítással halad.

Halálos baleset történt Málnás és Mikóújfalu között
2025. június 19., csütörtök

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek

A Szemerja-patak közelében valósulna meg az a családi kalandpark, amelynek első változatáról 2019-ben hallhattunk a befektetőtől, Sárkány Árpádtól, illetve a sepsiszentgyörgyi városvezetéstől. A terv az integrált városfejlesztési stratégia része.

Hat éve kérdés, hogy lesz-e családi kalandparkja Sepsiszentgyörgynek