Fekete március – gyógyulnak a sebek, de a fájdalom marad

1990. március 19-20. – ez az a dátum, amely talán örökre megváltoztatta Marosvásárhely történelmét. A Fekete Márciusként ismert események gazdaságilag is visszavetették a várost, a lakosság körében pedig a bizonytalanság, a félelem, a bizalom teljes hiánya lett úrrá. Az akkor még magyar többségű Marosvásárhelyen a magyarság tüntetett az anyanyelvi oktatás megteremtéséért, amire válaszul a Vatra Românească soviniszta román szervezet a román kormányerők támogatásával szervezetten Görgény-völgyi románokat szállított Marosvásárhelyre, akik feldúlták a város központját, majd rátámadtak a mindaddig békésen tiltakozó magyarokra. Az események után egyetlen román nemzetiségű személyt sem ítéltek el, a magyarok és a segítségükre siető cigányok közül azonban többeknek is hosszú éveket kellett börtönben elszenvedniük.

Soha többet...

„A Fekete Március a mi szabadságunk része és a romániai demokrácia része. Csak a magyar vezetők racionalitásának köszönhető, hogy a marosvásárhelyi események nem terjedtek át más városokra. Az RMDSZ azért hozta létre a Szolidaritási Alapot, hogy emlékeztessünk mindenkit: soha többé ne fordulhasson elő Erdélyben, Romániában az, ami 1990 márciusában megtörtént” – mondta az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor a Fekete Március kárvallottjaival való találkozáson. Hozzátette, ő fiatal újságíróként volt jelen az eseményeken. „Hat év alatt tulajdonképpen én voltam a román nemzet elsőfokú ellensége a börtönben, és olyan kezelésben részesítettek” – fogalmazott Cseresznyés Pál, Szabadi Ferenc pedig, akit arról kérdeztünk, hogy szerinte miért éppen őt ítélték el a román hatóságok, azt mondta: „Talán mert nem volt árnyékom, hátterem, nem volt pénzem, s valakiknek kellett egy bűnbak, akit szimplán el tudtak ítélni 5 év börtönbüntetésre”.

Háttérben a Szeku

Ma is vita tárgya, hogy mi robbantotta ki a zavargásokat, egyre többen tartják viszont úgy, hogy az eseményeket az egykori Szekuritáté emberei provokálták ki felsőbb utasításra, hogy igazolják az egy héttel később létrehozott Román Hírszerző Szolgálat létjogosultságát, valamint eltereljék a valós gondokról a közvélemény figyelmét. Ezért azonban ártatlanok keményen megfizettek. „A szemem, a lábam úgy össze volt verve…Szemem bokszkesztyűvel kibokszolva, pedig nem szeretem a bokszot még látni sem, sosem, de kaptam belőle” – nyilatkozta Juhász Ilona.

A marosvásárhelyi Fekete Márciusnak 5 halottja, valamint 278 sérültje volt. Sütő András író elveszítette az egyik szemét, több bordája eltört, a bal karja zúzódást szenvedett. A magyar halottak: Gémes István sáromberki, Csipor József nagyernyei, Kiss Zoltán teremiújfalui lakos. Az események után Marosvásárhely lakossága drámai módon csökkent, számos magyar nemzetiségű elköltözött. A 2002-es népszámlálás szerint 15.000-rel fogyott a város lakossága 1990-hez képest, ami 10%-os csökkenés. Azóta a magyarság már csupán kisebbséget alkot a városban.

A magyarok segítségére siető marosszentgyörgyi cigányokra emlékeztek meg a marosszentgyörgyi katolikus plébánián, a misét követően. Tóth Árpádot, Szilveszter Kis Pétert és Puczi Bélát börtönévekre ítélték és meghurcolták, szabadulását követően nem sokkal Tóth Árpád belehalt a fogdában elszenvedett sérüléseibe. Sírját március 20-án megkoszorúzták – tájékoztatta portálunkat Kincses Előd.