Fotó: Veres Nándor
Már a kora délelőtti órákban nagy volt a sürgés-forgás a csíkszentimrei „nagyiskola” udvarán. Szülők és pedagógusok közösen fogtak neki múlt héten szombaton a tanintézmény új kerítése építésének, illetve az ezzel szomszédos napközi otthon játszótere kialakításának.
2014. szeptember 28., 09:462014. szeptember 28., 09:46
2014. szeptember 28., 10:082014. szeptember 28., 10:08
Nyitott fülekre talált a községvezetőség felhívása, nem szenvedtek munkaerő hiányában a kezdeményezők a múlt hét szombatjára meghirdetett kaláka során. „Lesznek itt még többen is, sokaknak sajnos temetésre kellett menniük” – fogalmazott az egyik szülő, amikor a résztvevők számáról érdeklődtünk. A jelenlevők ott jártunkkor éppen az új kerítés nyomvonalát jelölték ki, a munkából mindenki kivette a részét.
Mint azt Fülöp Kingától, a község alpolgármesterétől megtudtuk, a szombati eseményt közös munkamegbeszélés előzte meg, amelyet a Mesevár napköziben tartottak a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola vezetőségének összehívására. Ezen több mint harminc szülő, közel húsz pedagógus, az önkéntes tűzoltó alakulat tagjai, helyi mesterek és más szentimrei lakosok vettek részt.
Két részben zajló kaláka
„A kaláka program legfontosabb célja, hogy közös erővel, a munkabéreket megspórolva, csupán az anyagokra költve felépítsünk valamit, ami a közösség számára fontos, ez esetben a gyerekek érdekében történik ez” – jelentette ki Fülöp. Mint fogalmazott, még tavaly hozták meg a döntést, hogy a „nagyiskola” kerítésének, és a napközi játszóterének a megépítése lenne időszerű, ezekre 16 ezer lejes támogatást kaptak a megyei tanácstól. Az elmúlt hétvégén a betonozások voltak napirenden, szombaton újra találkoznak a kalákázók, ekkor már a kerítés deszkázását, illetve az óvodai játszótér elemeinek az elhelyezését végzik majd.
Akad még tennivaló az iskolánál
Mint azt az elöljárótól megtudtuk, a „nagyiskola” régi kerítésének egy része megmarad. Ez esetben annak szeretnének utánajárni, képez-e bármilyen régészeti értéket az. A községvezető kiemelte, az említett tanintézményi épületben még mindig nem fejeződtek be a felújítások, akad még bőven tennivaló. A korábbi években kicserélték a nyilászárókat és tetőszerkezetet, belső mosdókat is kialakítottak, központi fűtésrendszert alakítottak ki, illetve a hétből két osztálytermet is sikerült rendbe tenni. „A többi terem nagyon régi, a padló alatt nincs lebetonozva, száll a por. A plafonok túl magasak, a villanyhálózat pedig elavult. Évente egy ilyen tanterem felújítására van lehetőségünk” – pontosított az elöljáró.
A Hargita Megye Tanácsa által tavaly meghirdetett Kaláka a gyermekeinkért programra számos igénylés érkezett, az intézmény több csíki iskolát is támogat ennek keretében. Az iskolák a számukra kiutalt pénzt kizárólag az építkezési anyagok beszerzésére költhetik.
szóljon hozzá!