Tanévkezdés: nem kötelező a laborvizsgálat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem kell részt venniük a gyerekeknek orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálaton az iskolakezdés előtt, a laborvizsgálatokat ezentúl csak akkor kell elvégeztetni, ha a háziorvos ezt szükségesnek tartja.

Széchely István

2015. szeptember 07., 12:182015. szeptember 07., 12:18

„Sok tanintézetben túlzásba estek, és olyan dolgokat kértek a szülőktől, amelyek nem szükségesek. Ezeket most egy miniszteri rendelet szabályozza” – fogalmazott Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter múlt héten, amikor bejelentette, hogy a gyerekeknek már nem kell részt venniük orr- és garatváladék-, valamint székletvizsgálaton iskolakezdés előtt, és a laborvizsgálatot csak akkor kell elvégeztetni, ha a gyerek háziorvosa betegség gyanúja miatt kéri ezt. Az oktatási miniszter szerint mostanáig a szülők indokolatlan kiadásokra kényszerültek a laborvizsgálatok miatt, melyeknek költsége a 70 lejt is elérte, az eredményekre pedig 3–5 napot kellett várniuk. A tárcavezető azt is bejelentette, hogy az új tanévtől csak háziorvosi igazolás kell a napközi- és iskolakezdéshez, és az erről szóló miniszteri rendeletet minden megyei tanfelügyelőségnek elküldi a szaktárca, hogy az ország mind a hétezer tanintézetében megismerjék az új előírásokat. A rendeletet a Hargita megyei tanfelügyelőség is megkapta, az intézmény honlapján is közzétették.

A laborvizsgálatok eddig sem voltak kötelezők, ám a vonatkozó hiányos szabályozás korábban gyakran vezetett súrlódásokhoz a rendszerben. Ennek oka az volt, hogy mivel nem kötelező a laborvizsgálat, az egészségbiztosítási pénztár nem téríti meg annak költségeit, így a szülök gyakran nem kaptak ingyenes küldőpapírt a háziorvostól, és előfordult, hogy az eredmény kiértékelésekor is fizetniük kellett a konzultációért. Noha az adott tanintézet tette kötelezővé, úgy tekintettek erre, mint a szülő kérésére elvégzett vizsgálatra, tehát nem volt egy egységes gyakorlat e téren – magyarázta korábban Tar Gyöngyi a Hargita megyei helyzettel kapcsolatban. A Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője is egyetértett a szabályozással.

Arra a kérdésre, hogy vannak-e közegészségügyi veszélyei a tanintézetek egy része által minden évben megkövetelt laborvizsgálatok eltörlésének, azt mondta, ezt előre nem lehet megjósolni, szükség esetén utólag is lehet módosítani a szabályozást, az eddigi kusza állapotot viszont rendezni kellett. Hargita megyében többnyire óvodákban és napközikben követelték meg a laborvizsgálat elvégzését, iskolákban nem.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja

Nagyboldogasszony napján, a kontumáci búcsú ünnepén avatták fel Gyimesbükkben Dani Gergely esperes-plébános mellszobrát. A templomépítő pap örökségét a hit, a magyar oktatás és a közösség megmaradásának példájaként idézték fel.

Szobrot kapott Gyimesbükk templomépítő papja
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó

Csak néhány ajtót kellene kinyitni – vagy mégsem? Nyáron napozóhellyel bővülhetne a Csíki Csobbanó, ám ami egyszerű ötletnek tűnik, az a városvezetés szerint műszaki, engedélyezési és szervezési kérdések sorát veti fel.

Több akadálya is van annak, hogy nyáron „stranddá” alakuljon a Csíki Csobbanó
2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
Hirdetés
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
Hirdetés