
Fotó: Veres Nándor
A tíz otthoni beteggondozó központra kért állami résztámogatásnak mindössze a felét kapta meg a Gyulafehérvári Caritas, emiatt a Marosvásárhely, Csíkszereda és Székelykeresztúr környéki, valamint a Kovászna és Fehér megyei központok teljesen elestek az állami pénzektől. Ludescher Lászlóval a Caritas szociális ágazatának igazgatójával programjaikról, a csökkenő támogatásról és továbblépés lehetőségeiről beszélgettünk.
2016. február 10., 16:182016. február 10., 16:18
– A Caritas tavaly ünnepelte 25 éves fennállását. Hogyan jellemezné ezt az időszakot?
– A Caritas a Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye szociális, karitatív szervezete. Nemzetiségi és vallási hovatartozástól függetlenül nyújt szolgáltatásokat és segítséget. Hangsúlyosan Székelyföldön vagyunk jelen. Tevékenységünk első szakaszában, a 90-es évek végéig a segélyosztásra összpontosítottunk, azonban rájöttünk, hogy túl sokan végzik ezt a munkát, miközben egyre fogytak a kiosztásra váró segélyek. Az állandó segélyezés függőséget vált ki, hiszen aki folyamatosan megkapja a mindennapi élelmét és ruháját, mindig erre fog várni. A mentalitásban is váltottunk: sor került a szakszerű, embertől emberig történő szolgáltatások, programok és intézmények kialakítására.
– Ma a Caritast elsősorban beteggondozásáról ismerik. Hogyan alakult ki ez a tevékenység?
– Eleinte időseket gondozó otthonaink voltak Gyergyószentmiklóson és Kézdiszentléleken, majd elindult az otthoni beteggondozás, ma már sok ezer emberhez jutunk el az egyházmegye területén. Megjelentek a gyermekeknek szóló nappali foglalkozásaink, hátrányos helyzetű személyeket ápoló állami központokat vállaltunk át, fogyatékkal élők számára szervezünk nappali foglalkozásokat és elindítottuk az utazó gyógypedagógusi szolgálatot is, amely a korai fejlesztésre és nevelésre összpontosít. A Caritas ma már a fogantatástól az élet utolsó pillatanáig ott van az emberek mellett.
– Ekkora léptékű szociális tevékenységhez sok pénz kell. Honnan sikerült mindezt előteremteni?
– A nagy fejlesztéseinket a kétezres évek elején sikerült megvalósítanunk, európai uniós támogatással. Elindított szolgáltatásaink finanszírozását három pillérre helyeztük: állami és önkormányzati támogatás, valamint az ellátottak hozzájárulása jövedelmük függvényében. 2013-ban 24 szociális egységünk kapott állami részfinanszírozást: ezek között volt nappali foglalkoztató és egy megyét vagy régiót lefedő otthoni beteggondozó szolgálat. A 3,7 millió lejes támogatásból hét szociális szolgáltatásunk 3650 személyt látott el hét megyében. Igazából a 2013-as évvel bezárólag beszélhetünk növekedésről, nagyobb léptékű fejlesztésekről. 2014-ben a megszorítások másfél millió lejjel csökkentették az állami szubvenciót, amit a következő esztendőben újabb csökkentés követett. Idén a kezdeti támogatás mintegy egyharmadát, 1,3 millió lejt biztosít az állam: mindössze 809 személy szociális-egészségügyi támogatását hagyták jóvá.
A teljes interjú az Erdélyi Napló csütörtökön megjelenő, 6. számában olvasható.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.
Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.
szóljon hozzá!