Korodi „a veszélyes törvénytervezet” és „az erdélyi valóság” viszonyáról beszélt

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A közigazgatási átszervezésre vonatkozó törvénytervezet hiányosságaira, ellentmondásaira hívta fel a figyelmet Korodi Attila parlamenti képviselő szerdai sajtótájékoztatóján. Szerinte a tervezet nem felel meg „a mai erdélyi valóságnak”.

Szabó Kamilla-Mária

2016. augusztus 31., 19:052016. augusztus 31., 19:05

A fejlesztési minisztérium által nemrég közvitára bocsátott törvénytervezet – amely által új közigazgatási besorolást kapnának a romániai települések – apropóján hívta össze a sajtó képviselőit Korodi Attila képviselő Csíkszeredában. A két hete zajló közvita kapcsán levont következtetéseket fontosnak tartotta ismertetni, mivel „a minisztériumi laboratóriumban készült elemzések nagyon nehezen fordíthatók le jó értelemben Hargita, illetve Erdély több megyéjére”.

A politikus továbbment, veszélyesnek nevezte a törvénytervezetet, mivel meglátása szerint hiába hogy számokkal dolgozik, mégis szubjektív: a kormány, a minisztérium például meghatározott olyan küszöbszámokat, amelyeknek nincsenek magyarázatai sem a cikkelyekben, sem a mellékletekben – ezek sok esetben pedig ellentmondásos besorolásokhoz vezetnek. Például Gyergyóhollót mint lehetséges vidéki fejlesztési pólust jelölték meg, habár nem teljesíti még a községek számára előírt legkevesebb 1500 állandó lakost sem.

A vidékfejlesztési pólusokkal kapcsolatban kifejtette, ennek a besorolásnak az elnyerése azért lesz majd fontos a községeknek és a körülöttük levő kistérségnek, mert általa – a központi költségvetésből – támogatást kaphatnak infrastruktúrájuk fejlesztésére, kulturális-társadalmi életük fellendítésére. Ezek legkevesebb 2000 lakosú települések lehetnek, amelyek 25 kilométeres körzetében nincsenek városok, ezért az adott térség egészségügyi, oktatási, kulturális és kereskedelmi központjainak számítanak.

Hargita megyében négy község tölthetne be ilyen szerepet: Parajd, Korond, Zetelaka és Gyergyóholló – ezt azonban aránytalan, hiszen Parajd és Korond nagyon közel esik egymáshoz, illetve Parajd közel van Szovátához is. Ahogy előbbire, úgy arra sincs magyarázat, hogy miért maradtak ki Hargita megye esetében olyan fontos kisrégiók, mint Székelykeresztúr környéke vagy a Gyimesek, de a politikus Alcsík és Felcsík esetében is – a Csíkszeredától távol eső települések miatt –  szükségesnek látja ezt a besorolást.

Arra is rámutatott a képviselő, hogy egy hírportál felhívta a minisztérium figyelmét: a felhasznált adatok régiek, elavultak. Ezek a számok alapján a törvénytervezet a városokat jogállásuk szerint hét, a községeket két csoportba sorolná – a lakosság, a kórházak, oktatási intézmények száma, az infrastruktúra fejlettsége szerint. Mindezek mellett a törvény lehetőséget ad arra, hogy a megfogyatkozott népességű községek önkormányzatai beolvasztásukat kérjék a nagyobb településekbe. Amely községek ezt nem teszik meg 2025 végéig, és nem felelnek meg az előírásoknak, a kormány indítja el valamelyik nagyobb, szomszédos településsel való összeolvasztásukat – részletezte többek között példákkal alátámasztva Korodi Attila.

„Ezzel a törvénytervezettel ki sem szabadott volna jönni közvitára. Nagyon rossz adatokkal dolgoznak, nem jó időszakot vettek figyelembe. Továbbá olyan határértékeket határoznak meg, amelyek lebontva a helyi lakosságra nem tükrözik a törvénynek a szándékát, jellegét” – emelte ki. Helyette a 2025 utáni időszakra nagyon kormányorientált eszközrendszert épít ki arra, hogy újraszervezzék a községi hálózatokat. S miközben látszólag a kisrégiós összefogást támogatja, Hargita megyében a vidékfejlesztési pólusokat például nagyon rosszul lehetne elhelyezni – summázta a politikus.

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy a törvénytervezet szövegében rövid, mellékleteiben hosszú, ugyanakkor több esetben pontatlan, kiegészítésre szorul. Az RMDSZ-es megyei tanácsosok már dolgoznak a törvénytervezetre vonatkozó árnyékjelentésen, amelyben a törvény konkrét hatásait vizsgálják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
Hirdetés