
A fesztivál idején a Friedrichstadtpalast is moziként üzemel. Mozi móduszban is képes mintegy 1500 néző befogadására. A központi nyitó ünnepséget, valamint a kezdő filmet itt is levetítették
Fotó: Bács Béla János
Jó hangulatú, humoros és pörgős ünnepségen nyitották meg a 69. Berlini Filmfesztivált. Anke Engelke színésznő, az est moderátora az idén sem hagyta ki utalásait a kínosan elhozódó berlini reptér építkezésére vonatkozóan, szerencsésnek tartotta a körülményt, hogy a jelenlevő szövetségi külügyminiszternek nem kellett repülővel ideutaznia, ugyanis – amint fogalmazott –, nem lett volna ahol landoljon. De még a németországi vasúti társaságot is megfricskázta, utalva a vonatok gyakori késésére.
2019. február 08., 17:512019. február 08., 17:51
2019. február 08., 20:262019. február 08., 20:26
Az ünnepség középpontjában azonban egyértelműen a leköszönő fesztiváligazgató állt.
A filmfesztivál idei plakátsorozatának újabb darabja. Medve a helyzet magaslatán
Fotó: Bács Béla János
Michael Müller, Berlin hivatalban levő főpolgármestere beszédében utalt a száz éve megszavazott német alkotmányra (Weimári köztársaság), mely alaptörvény kimondta a kultúra szabadságát, valamint rögzítette az állam kötelezettséget annak támogatására. Beszédében arra is kitért, hogy
„Néhányan” a nézők közül, amint a nyitó film levetítése után elhagyják a mozitermet. A fesztivál alatt mintegy félmillió mozilátogatóra számítanak, kb. 350 000 jegyet értékesítenek
Fotó: Bács Béla János
Az ünnepség alatt ízelítőt kaptunk a versenykategóriában szereplő filmekről, majd ismertették a különböző zsűrik összetételét.
Végezetül a fesztiváligazgató német nyelven, míg Juliette Binoche, a nemzetközi zsűri elnöke franciául nyitotta meg a 69. Berlini Filmfesztivált.
Dán-kanadai-svéd-német világpremier Lone Scherfig rendezésében.
A fesztivált és verseny kategóriában induló filmek sorát megnyitó produkció központi témája a megbocsájtás. Az egymástól nagyon is eltérő múlttal rendelkező szereplők útja a New York-i Téli palota vendéglőben keresztezi egymást.
Jelenet a filmből
Fotó: Per Arnesen/Hanway Films
Ebből, a kezdetben talán félénk kezdeményezésből alakulhatnak ki idővel újabb kapcsolatok, melyek felvillantják annak lehetőséget, hogy van kiút, van lehetőség a növekedésre és arra, hogy a ránkbízottakról személyükre szabottan gondoskodjunk. Habár ebből az izgalmas és mélyen emberi világból a film végére kiérünk a „rosszak elnyerik büntetésüket, a jók a jutalmukat” leegyszerűsített és sava-borsától megfosztott világba, a bemutatott karakterek és a közöttük alakuló viszonyok alkalmasak arra, hogy saját világukra is kivetítsük a bennük megfogalmazott kérdéseket.
The Kindness of Strangers (2019)
Rendezte: Lone Scherfig
Producer: Marlene Blenkov, Sandra Cunningham
Írta: Lone Scherfig
Szereplők: Andrea Riseborough, Tahar Rahim, Zoe Kazan, Bill Nighy, Caleb Landry Jones, Jay Baruchel
Zene: Andrew Lockington
Operatőr: Sebastian Blenkov
Vágó: Cam McLauchlin
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.
Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.
Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.
Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.
Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.
Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.
Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.
Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.
A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.
szóljon hozzá!