Bemutatták a Hunyadi TV-sorozat első trailerét kedden a televíziós szakma legmeghatározóbb eseményén, az évente megrendezett cannes-i MIPTV vásáron és konferencián – közölte a produkció az MTI-vel kedden. Az előzetes azóta online is elérhetővé vált.
A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott. A Nád-dűlőn szervezett hagyományos káposztavágáson jártunk.
A világháborús harcok alatt fel nem robbant, és az elmúlt nyolc hónapban előkerült lőszereket semmisítettek meg Tusnádon a Hargita és Brassó megyei tűzoltóság tűzszerészei csütörtökön.
Őrizetbe vett a rendőrség egy marosvásárhelyi kiskorút, aki a megalapozott gyanú szerint korábban airsoftfegyverrel támadt rá egy másik fiúra. A bejelentés nyomán a hatóságok öt házkutatást hajtottak végre Marosvásárhelyen.
A Csík körzeti labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának találkozója, a Csíkszentgyörgyi Fiság–Tusnádi Piliske a vendégcsapat 2–1-es győzelmével zárult. Nem mindenkinek tetszett a végeredmény, a hazaiak játékosai, nézőközönsége a játékvezetővel dulakodtak.
A városközpontból messze vitte a szél a dorongon piruló édesség illatát a péntektől vasárnapig tartó VI. Kürtőskalács-fesztiválon Sepsiszentgyörgyön. Idén 14 csapat nevezett Az év székelyföldi kürtőskalácsa és Az év reform kürtőskalácsa kiválasztását célzó versenybe.
Milyen lehetett a huszártoborzás Kossuth idejében? Hogyan mutathatott több száz délceg huszár a nyeregben, akik a haza védelmében indultak harcba lóháton? Ezt hivatott felidézni az a csaknem két évtizedes hagyományra visszatekintő huszárhadjárat, amelyet Szentegyházán hívnak életre minden év október első hétvégéjén.
Néptánc a második közös anyanyelve annak a kétszázötven gyermeknek és felnőttnek, akik a 28. Botorka fesztivál résztvevői táborát erősítették. Az eseményt megszervező Ördögborda Néptáncegyüttes tagjai meséltek a Székelyhonnak.
Egy ideje egynyelvű a hangosbemondás a csíkszeredai vasútállomáson, a vonatok érkezéséről és indulásáról szóló információkat csak románul közlik az utasokkal. Ezzel kapcsolatban markáns véleménye van az általunk megkérdezetteknek.
Minden hazai mérkőzés előtt órákkal a stadionba érkezik, és „felhergeli a medvét”, hogy hajtsa meg azokat a játékosokat, akik nem teszik oda magukat – mesélte portálunknak Diószegi László, a Sepsi OSK szuperligás labdarúgócsapat elnöke.
A rendszerváltozás előtt Romániában hivatalosan nem léteztek sem fizikailag sem mentálisan sérültek. Az idő múlásával azonban egyre több különleges bánásmódot igénylő emberről lehetett tudomást szerezni, így 1996-ban életre hívták az Esély Alapítványt.