Második alkalommal szervez Családi napot Gyergyóremetén az Együtt a Jövőnkért Egyesület keretében működő Remetei Családos Közösség. A vasárnapi rendezvény alkalom arra, hogy kicsik, nagyok közösségként is megéljék, megünnepeljék azt, hogy jó családban élni.
Nem fognak unatkozni az elkövetkező időszakban a gyergyói színházkedvelők, az új évadban ugyanis gazdag kínálattal várja közönségét a Figura Stúdió Színház. Új és műsoron tartott előadások szerepelnek programjukon, amit vendégszínházak bemutatóival színesítenek.
Idén első alkalommal osztották ki a Székely ösztöndíjat a gyergyóditrói Puskás Tivadar Szakközépiskolában, a hétfői tanévnyitó ünnepségen.
Négy nap, 59 program, közel 150 résztvevő – számokban így vetíthető elő a szerdán rajtoló Ifinapok rendezvénysorozata. A gyergyószentmiklósi Ifitéka 14. alkalommal rendezi meg a közkedvelt vetélkedő-sorozatot, amelyre idén 7, egyenként 20 fős csapat nevezett be.
Véget ért a nagyvakáció, hétfő reggel már a napközikben, az iskolák udvarán, illetve a templomokban találkoztak a pedagógusok, a gyerekek és a szülők. Székelyudvarhelyen több mint hatezer iskolás és közel kétezer óvodás kezdte el az új tanévet.
Megalakulásának 40. évfordulóját ünnepelte szombaton a Salvamont Hegyimentő Szolgálat gyergyószentmiklósi egysége. A gyilkostói Turist Hotelben tartott eseményen életmentésről, turizmusról, legendákról, múltról, jelenről és jövőképről esett szó.
Daganatos betegséggel, leukémiával küzdő gyermekek, fiatalok számára térítésmentesen igényelhető a CancerEx AHCC elnevezésű kapszula a csíkszeredai székhelyű Juventutti Alapítványtól.
Megalakulásának 10. évfordulóját szeptember első napjaiban ünnepli a gyergyóújfalvi Katorzsa Néptánccsoport.
Mi mindenre képes egy sérült gyerek, ha felül a ló hátára, mennyire változik meg viselkedése, hogyan szenderül mély álomba a paci ringó mozgásától, hogyan hajt végre utasításokat, az állat miként hangolódik lovasára – láthatták mindazok, akik részt vettek a gyergyószentmiklósi Salvator Alapítvány s
Gálaelőadással ért véget szombaton a Gyergyóremetén hatodik alkalommal megrendezett Gyergyói Néptánc- és Zenetábor. A zárás előtt eseménykiértékelőt tartottak a szervezők és az oktatók.
Tartalmas programokkal ünnepel a hétvégén Gyergyószárhegy, három naposra tervezték az idei falunapok rendezvénysorozatát. Borszéken hatodik alkalommal hívják időutazásra a lakókat és látogatókat.
Táborozó színjátszó diákok személyes tárgyai tűntek el kedden délben a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház egyik öltözőjéből. A gyanúsítottat a közösség mozgósítása révén sikerült azonosítani.
Keddtől meghatározatlan időre felfüggesztették az állandó orvosi ügyeletet a gyergyóremetei Egészségházban. A permanencia újraindul, ha az ügyeletet teljesítő négy orvos mellett legalább még egy vállalja a szolgálatot. A remetei illetékes vezetők a mihamarabbi megoldásban reménykednek.
A szülők is erősíthetik gyermekeik osztályközösségét – mutattak jó példát erre azok a budapesti diákok, akik többsége családjával táborozik nyaranta Gyergyószentmiklóson. Innen elszármazott szülő kezdeményezésére született a nyári program ötlete.
Kilencven éve, 1927-ben alapította meg Gyergyószentmiklóson a Kolping Legényegyletet néhai Márton Áron püspök, akkor még segédlelkész. A jubileumi évfordulót szombaton ünnepelte a Gyergyószentmiklósi Kolping Család Egyesület.
Színes programokat vonultattak fel a Kilyénfalvi Falunapok szervezői a hét végén, az ünnepségsorozatba a testvértelepülés, a magyarországi Lakitelek népes küldöttségének is kiemelkedő szerepet biztosítva.
Szent Mária-Magdolna ünnepén, július 22-én, szombaton tartják a gyergyókilyénfalvi templom búcsúját. A vallási ünnepet megelőzően és azt követően is színes programok várják a falu lakóit és az odalátogatókat.
Gyergyó térségben a legnagyobb kárt Újfalu, Szárhegy, Ditró és Bélbor községek erdeiben okozták az utóbbi időben tomboló szélviharok, de az érintett területeket kezelő erdészetek szerint a kár nem számottevő.