Huszonegy előadással, kiállításmegnyitókkal, filmvetítésekkel, felolvasó-színházi sorozattal, koncertekkel, közönségtalálkozókkal, fórumokkal, könyvbemutatóval és állandó könyvvásárral várja az érdeklődőket az október 13-22. között zajló Nemzetiségi Színházi Kollokvium.
Gyergyóditró turisztikai lehetőségeinek bővítése mellet a látnivalók minél szélesebb körben való megismertetését kívánja elérni a község. Az önkormányzat és a turisztikai információs iroda legfrissebb közös megvalósítását mutatták be kedden.
A szegény sorsúakra való odafigyelés jelképeként ismét mécsesek gyúlnak Erdély számos településén. Az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciót, amelynek része a pénzadomány-gyűjtés, október 13-án tartják.
A szülőföldön maradás lehetőségeit keresve, évente szervez oktatási konferenciát a Kárpát-medence négy régiójának egy-egy magyarlakta települése. A magyarországi Biatorbágyról induló kezdeményezés ez évi helyszíne Gyergyóremete.
Nagy érdeklődés övezte azt kétnapos komolyzenei fesztivált, amelyet a Romániai Magyar Zenetársaság szervezésében tartottak a hétvégén Gyergyóremetén.
Az idei évadban először kerül műsorra az Egyetlen című színházi produkció a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznál. Máthé Annamária egyéni előadását október 6-án, péntek este 7 órától nézheti meg a közönség a stúdióteremben.
Rendezvénysorozattal ünnepli a reformáció 500. évfordulóját a gyergyószentmiklósi református egyházközség. Az események között látványkoncert, virtuális kirándulás és előadások szerepelnek.
Ismét megrendezik Gyergyószentmiklóson a Nemzetiségi Színházi Kollokviumot. A 12. kiadásához ért rendezvény kínálata igencsak bőséges, a színházi előadások mellett kiállítások, filmvetítések, koncertek, közönségtalálkozók, könyvvásár színesítik a programot.
Az itthon készült termékek bemutatásának lehetősége, új szakmai kapcsolatok kialakulása volt a legnagyobb hozadéka annak, hogy Gyergyószék is részt vett idén a Magyarországon tartott Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK).
Hagyományosan, ünnepség keretében köszöntik a gyergyószentmiklósi szépkorúakat az idősek világnapján. Vasárnap a Korona-épület nagytermében nagyszámú jelenlét mellett zajlott a köszöntés.
Lovas gazdák és a ditrói önkormányzat szervezi idén a település egyik kedvelt rendezvényét, a lovas ügyességi és rönkhúzóversenyt.
Két film két második díjat hozott egy hónap leforgása alatt a gyergyószentmiklósi Rex Videó Stúdiónak. Magyarországi fesztiválokon mérettettek meg az alkotások, amelyek közül egyik a kosteleki Vaszi Leventét mutatja be, a másik pedig ember-medve barátságot dolgoz fel.
Raktárhelyiség, kerti sütő épül a szárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Központ udvarán, szomszédságában, a szentmiklósi Szent Anna központ farmján pedig fásszín és egy búbos kemencével is ellátott filagória. Több mint negyven fiatal tevékenykedik a négy helyszínen.
Földrengés rázta meg Gyergyószentmiklóst csütörtök délelőtt, kicsivel később pedig rövidzárlat következtében tűz ütött ki a városi kórházban – ez volt a forgatókönyve a város négy tanintézetében, illetve a kórházban tartott katasztrófavédelmi gyakorlatsornak.
Akár a Toy Storyban – Játékháború c. mesefilmben –, a Figura új előadásában is megelevenedett játékok mutatják meg, hogy ők is éreznek, van akaratuk és képesek cselekedni.
Gyergyószentmiklóson szeptember 25-től igényelhető a fűtéstámogatás a 2017. november 1. és 2018. március 31. közötti fűtésszezonra. A tavalyi idényhez képest az igénylési feltételek nem változtak.
Egy nagy terv második állomását tudhatja valóra váltottnak a maroshévízi református közösség – kápolnát építettek abban a temetőben, amelyben már rendbe hozták az első világháborús hősök nyughelyeit.
A Remetei Családosok Közössége által szervezett Családi Napon helyiek és más településekről érkezők is szép számmal vettek részt. A programok feltöltődést, szórakozást, kellemes együttlétet nyújtottak kicsik, nagyok számára.