Kömény Kamilla
Kömény Kamilla
Kömény Kamilla
Kömény Kamilla
2017. március 02., csütörtök

Ahol az egymás segítésére, tiszteletére tanítják a diákokat

A csodaként emlegetett finn oktatási rendszer működésébe nyújtott betekintést Petteri Laihonen, a Jyväskyläi Egyetem oktatója, aki a Sapientia egyetemen tartott előadást. Kiderült, Finnországban nem az a jó tanuló, aki a mindenből kiválóan teljesít.

Ahol az egymás segítésére, tiszteletére tanítják a diákokat
2017. március 01., szerda

Húsz éve szentelték püspökké Tamás Józsefet

Húsz éve, 1997. március 1-jén szentelte püspökké Tamás Józsefet Jakubinyi György érsek a csíksomlyói kegytemplomban. Mivel a püspök szerénysége miatt elkerülne minden ünneplést, ezért a 20. évforduló okán nem kívánt a sajtónak nyilatkozni.

Húsz éve szentelték püspökké Tamás Józsefet
2017. február 28., kedd

Hamarosan az alcsíki gyerekek is programszerűen csobbanhatnak

A tervek szerint március 13-ától kezdődhet el a csíki kisiskolások úszás-, illetve az alcsíkiak korcsolyaoktatási programja. Az úszásoktatásba a harmadik osztályos tanulók, a korcsolyaoktatásba pedig az előkészítő és első osztályosok kapcsolódhatnak be.

Hamarosan az alcsíki gyerekek is programszerűen csobbanhatnak
2017. február 27., hétfő

Így támogatja a történelmi egyházakat Hargita Megye Tanácsa

Kétszázharminchat egyházközösség számára nyújtott segítséget Hargita Megye Tanácsa 2009-től az egyházak által igényelhető támogatása révén. Az egyházi támogatások mikéntjéről érdeklődtünk.

Így támogatja a történelmi egyházakat Hargita Megye Tanácsa
2017. február 27., hétfő

Tizenhét év alatt összetartó közösséggé vált a kórus

A Csíksomlyói Kegytemplom Kórusa elsősorban Isten gondviselése révén működhet immár tizenhét éve ‒ fogalmazott Bíró János, a kórus vezetője.

Tizenhét év alatt összetartó közösséggé vált a kórus
2017. február 25., szombat

Egységes mezőgazdasági támogatásigénylés: két és fél hónap a kérelmezésre

Március 1. és május 15. között tehetik le egységes mezőgazdasági támogatáskérelmeiket az arra jogosult gazdák a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségnél (APIA). Az igényelhető támogatási formákban nem lesznek változások a tavalyhoz képest.

Egységes mezőgazdasági támogatásigénylés: két és fél hónap a kérelmezésre
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 18., szombat

Közzétették a mezőgazdasági szabványjövedelmeket

Míg a juh- és kecsketartóknak valamivel többet, addig a szarvasmarha-tenyésztőknek, illetve a gabona- és burgonyatermesztőknek a tavalyhoz képest kevesebbet kell adózniuk idén Hargita megyében.

Közzétették a mezőgazdasági szabványjövedelmeket
2017. február 18., szombat

Kórusművekkel örvendeztették meg egymást és a hallgatóságot

Mintegy háromszáz kórista vett részt a huszonkettedik alkalommal megszervezett Alcsíki Egyházi Kórustalálkozón Csíkszentgyörgyön, ahol elhangzottak Kodály Zoltán szavai, miszerint teljes lelki élet zene nélkül nincs.

Kórusművekkel örvendeztették meg egymást és a hallgatóságot
2017. február 16., csütörtök

Alcsíki egyházi kórusok találkoznak

Huszonkettedik alkalommal szervezik meg az Alcsíki Egyházi Kórustalálkozót a hétvégén, amelynek szervezését idén a csíkszentgyörgyi Illyés András Egyházi Kórus vállalta fel.

Alcsíki egyházi kórusok találkoznak
Alcsíki egyházi kórusok találkoznak
2017. február 16., csütörtök

Alcsíki egyházi kórusok találkoznak

2017. február 15., szerda

Polgármesterek, akikkel bármikor kapcsolatba lehet lépni

Fontosnak tartják a helyiekkel való kommunikációt a csíki önkormányzatok, ezért a polgármesterek a fogadóóráik mellett szinte bármikor elérhetők a lakosság számára, de fórumokat, gyűléseket is szerveznek az információcsere javítása érdekében.

Polgármesterek, akikkel bármikor kapcsolatba lehet lépni
2017. február 12., vasárnap

Bérmálás: amikor a fiatalból felnőtt keresztény lesz

Negyvenhat csíki egyházközségben tartanak bérmálást idén május 12-étől június 15-éig. Mint arra egy csíkszéki plébános rámutatott, a bérmálás szentsége révén erőt és küldetést kap, hogy Krisztus élő tanúja legyen az egyházban és a világban is.

Bérmálás: amikor a fiatalból felnőtt keresztény lesz
2017. február 11., szombat

Nem csak a támogatásért kellene gazdálkodni

Negyedik éve működik a Csíkszéki Mezőgazdászok Egyesülete, amely elsősorban a kis gazdák boldogulását hivatott segíteni. Eddigi tevékenységükről, terveikről és a csíki gazdálkodók helyzetéről, kilátásairól az egyesület elnökét, Tiboldi Lászlót kérdeztük.

Nem csak a támogatásért kellene gazdálkodni
2017. február 09., csütörtök

Házasság hete Csíkszentimrén

A házasság hete alkalmából egyhetes programsorozatot állítottak össze az érdeklődő házasok, jegyesek számára a csíkszentimrei házas csoport tagjai. Vasárnap ünnepi szentmise keretében nyitják meg a rendezvényt.

Házasság hete Csíkszentimrén
Házasság hete Csíkszentimrén
2017. február 09., csütörtök

Házasság hete Csíkszentimrén

2017. február 09., csütörtök

Mit jelent és mire szolgál az általános rendezési terv (PUG)?

Az általános rendezési tervek összeállítása éveket ölelhet fel, és több tízezer lejbe kerül az önkormányzatok számára. Mivel több csíkszéki település is az elmúlt években fogott hozzá az említett dokumentáció elkészíttetéséhez.

Mit jelent és mire szolgál az általános rendezési terv (PUG)?
2017. február 07., kedd

Az Isten dicsőségét hirdető Csíknagyboldogasszony Egyházi Kórus

Elsősorban fiatalok énekelnek Csíkkarcfalva és Csíkjenőfalva közös egyházi kórusában, amelynek jelenleg negyven tagja van. Az énekkar átszervezése utáni elmúlt tizennyolc évről, a megélt örömökről, nehézségekről Bálint Zoltán karvezetőt kérdeztük.

Az Isten dicsőségét hirdető Csíknagyboldogasszony Egyházi Kórus
2017. február 04., szombat

Nem tesz jót a globalizáció a méhészetnek

Egyre nehezebbé válik a méz értékesítése, a bő kínálat miatt pedig az ára is egyre csökken − mutatott rá Mészáros József, az OMME gazdasági igazgatója a Hargita Megyei Méhészegyesület felkérésére tartott szombati előadásában.

Nem tesz jót a globalizáció a méhészetnek
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM