Iszlai Katalin
Iszlai Katalin
Iszlai Katalin
Iszlai Katalin
2017. március 06., hétfő

Lopásnak indult, végül arcon is vágták az eladót

Agresszívan viselkedő, fenyegetőző kiskorúak támadtak egy csíkszeredai eladóra vasárnap: a három lányból és két fiúból álló banda élelmiszer-ipari termékeket lopott, egyikük pedig arcon ütötte a védekezni próbáló elárusítónőt.

Lopásnak indult, végül arcon is vágták az eladót
2017. március 05., vasárnap

Mégis támogatja a minisztérium a Caritas otthoni beteggondozó programját

Újra támogatja a munkaügyi minisztérium a Gyulafehérvári Caritas szociális szolgáltatásainak finanszírozását: az új szerződés a teljes 2017-es évre szól, azonban az otthoni beteggondozó program esetében a kért összeg mindössze 75 százalékát biztosítják.

Mégis támogatja a minisztérium a Caritas otthoni beteggondozó programját
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

A Természetvédelmi Világalap (WWF) romániai kirendeltsége ötödik alkalommal készítette el Retailer Scorecard elnevezésű felmérését: a 11 legnagyobb romániai élelmiszer-forgalmazó áruházláncot hasonlította össze aszerint, hogy mennyire környezetbarátok.

Környezetbarát áruházláncok rangsora
Környezetbarát áruházláncok rangsora
2017. március 05., vasárnap

Környezetbarát áruházláncok rangsora

2017. március 02., csütörtök

Lázár Ede lett a Sapientia EMTE Csíkszeredai karának új dékánja

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.

Lázár Ede lett a Sapientia EMTE Csíkszeredai karának új dékánja
2017. március 02., csütörtök

Tovább nőtt azon ápolásra szoruló személyek száma, akik ellátása veszélybe került

Márciustól 1916 ápolásra szoruló személy gondozása került veszélybe, ugyanis a munkaügyi minisztérium megvonta a szociális szolgáltatások finanszírozását a Gyulafehérvári Caritastól. Ha nem változik a helyzet, drasztikus lépéseket kell tenniük.

Tovább nőtt azon ápolásra szoruló személyek száma, akik ellátása veszélybe került
2017. március 01., szerda

Három csíkszeredai és egy madéfalvi vendéglátóegységben lesz Falánk Csütörtök

Kilencedik alkalommal hirdette meg Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa a PanGastRo Egyesülettel, illetve a Gastromedia.ro portállal közreműködve az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Falánk Csütörtök akciót.

Három csíkszeredai és egy madéfalvi vendéglátóegységben lesz Falánk Csütörtök
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Fontos tudnivalók a hadigondozotti ellátásban részesülőknek

A hadigondozotti ellátásban részesülők egy adategyeztetésre vonatkozó formanyomtatványt kapnak a magyarországi Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól, amelyet postán vissza kell küldeniük – tájékoztatott Farkas Balázs konzul.

Fontos tudnivalók a hadigondozotti ellátásban részesülőknek
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

Csíki siker az olaszországi vb-n

Harmadik helyezést ért el a D1–2 kutyás fogat (szibériai husky) junior kategóriában a csíkszentmártoni Both Sebestyén az Olaszországban megszervezett FISTC sprint kutyaszánhúzó világbajnokságon.

Csíki siker az olaszországi vb-n
Csíki siker az olaszországi vb-n
2017. február 23., csütörtök

Csíki siker az olaszországi vb-n

2017. február 23., csütörtök

Eldugult átereszek, hordalékkal telt árkok miatt hömpölyög a víz az utakon, udvarokon

Az utóbbi napokban tapasztalt felmelegedés és hóolvadás több csíki településen is problémákat okozott: a víz befolyt az udvarokra, a pincékbe, sőt, helyenként a lakóházakba is.

Eldugult átereszek, hordalékkal telt árkok miatt hömpölyög a víz az utakon, udvarokon
2017. február 23., csütörtök

Használtautó-kereskedés: eljött a kispénzűek ideje

A regisztrációs adó eltörlése a használtautó-piacok felélénküléséhez vezetett. Csíkban és Udvarhelyen is érezhető az eladások számának növekedése, legtöbben a német márkákra esküsznek.

Használtautó-kereskedés: eljött a kispénzűek ideje
2017. február 22., szerda

Büntetés helyett a helyes útra akarják terelni a vágóeszközzel kiskorúra támadó fiatalt

Játéknak indult, bűnügyi eljárás lett belőle: egy csíkszentmártoni kiskorú vágóeszközzel sebesítette meg társát, sérülései azonban nem súlyosak.

Büntetés helyett a helyes útra akarják terelni a vágóeszközzel kiskorúra támadó fiatalt
2017. február 22., szerda

Székelyföld: noha a törvényszék szerint nem létezik, mégis nagy az érdeklődés iránta

Egyre nagyobb érdeklődés övezi Székelyföld turisztikai látványosságait – derült ki a bukaresti Romexpón megszervezett turisztikai vásáron. Ott legalább szabadon használható a Székelyföld (románul Ținutul Secuiesc) megnevezés.

Székelyföld: noha a törvényszék szerint nem létezik, mégis nagy az érdeklődés iránta
2017. február 20., hétfő

Cselekedjen, ha rendellenességet észlel – tanácsolja a rendőrség

Az emberéletet követelő, vasárnap este Csíkszentkirály mellett történt balesetet megelőzően a rendőrség bejelentést kapott egy, az úttesten gyalogló férfiről. A riasztásban azonban más helyszínt neveztek meg, mint ahol a végzetes gázolás történt.

Cselekedjen, ha rendellenességet észlel – tanácsolja a rendőrség
2017. február 20., hétfő

Betartott ígéret: nem kell többé éjszaka sorban állni

Hétvégétől immár nemcsak a jogosítványok cseréjére, hanem a gépjárművek bejegyzésére, törlésére és átíratására, valamint az ideiglenes rendszám kérésére is igényelhetnek sorszámot interneten keresztül az érdeklődők.

Betartott ígéret: nem kell többé éjszaka sorban állni
2017. február 16., csütörtök

A zöldség és gyümölcs ára emelkedett a legjobban

Jócskán megemelkedett idén a zöldségek és gyümölcsök ára, a csíkszeredai fogyasztók szerint ez meg is látszik a pénztárcákon. Ettől függetlenül így is megvásárolják a szükséges termékeket, de remélik, már nem lesz újabb drágulás.

A zöldség és gyümölcs ára emelkedett a legjobban
2017. február 16., csütörtök

Kevesebbe kerül a szemműtét

A napokban írtunk arról a csomortáni fiatal édesanyáról, akinek támogatásra lenne szüksége, ugyanis hétfőn megműtötték a jobb szemét retinaleválás miatt a marosvásárhelyi szemészeti klinikán, emellett pedig a héten újabb beavatkozásra lesz szüksége.

Kevesebbe kerül a szemműtét
Kevesebbe kerül a szemműtét
2017. február 16., csütörtök

Kevesebbe kerül a szemműtét