Viszonyulások az egészhez

„Akármiről ír Tamás Dénes – hegyi túráról, Budapest elromlásáról, dzsesszről, gerincsérvről, térről, időről, levegőről, folyóparton söröző öregekről –, ugyanarról az egyetlen legyőzhetetlen erőről beszél, ami ellen esélytelenül küzdünk mindannyian, az ürességről – ami ellenfélnek mégis nagyszerű” – írja a kötet fülszövegében Kemény István, budapesti költő.

A szerzőről
Tamás Dénes 1975-ben született a Sepsiszentgyörgy melletti Rétyen. Jelenleg a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kommunikáció szakának tanára. Esszéivel, rövidprózáival, kritikáival rendszeresen jelen van a magyar irodalmi sajtóban.

A szerző második, a marosvásárhelyi Lector kiadónál megjelent kötete 14 novellát tartalmaz. Az írásokat – noha önálló szövegek – főként a világhoz való viszonyulás köti össze. „Ilyen szempontból szerencsés vagyok, mert azok a dolgok, amelyek megíródnak egy bizonyos időszakban – ez lehet akár több év is –, valahogy nagyon közel állnak egymáshoz. Azt érzékelem, hogy az első kötetemnél is ez volt, írtam esszéket – Honfoglaló esszék – és ezek is egymásra mutattak, valamit kiadtak, egy gondolatkört, és ez történt a novelláim esetében is. Egy idő után nagyon világos lett, hogy a novelláimból kötet kell készüljön, és egy kicsit tudatosabban is írtam tovább, szem előtt tartva, hogy hogyan tud egy egészebb lenni egy kötetnyi szöveg.”

A szövegek mindenikében tehát ugyanaz a keresés, az írói figyelemnek ugyanaz az irányultsága vonul végig, amelyet maga a cím, egy Ady-verssor része – minden egész... – is jelez. „Adynál úgy van, hogy „minden egész eltörött.” Én ebből kicsit visszavettem, és arra kérdeztem rá, hogy ma hogyan tudunk ehhez a vélt vagy valós egészhez viszonyulni, milyen témákon keresztül. Olyan tematikákat vonultatok fel a novellákban, mint a zene, a természet, az emberi kapcsolatok és ezeken belül keresem ennek a viszonyulásmódnak a lehetőségét” – magyarázta Tamás Dénes.

A szerzőt arról is kérdeztük, hogyan fogadta a hírt, hogy december elején Látó-díjat vehet át. Mint mondta, egy ilyen hírnek csak örvendeni lehet, hiszen ez egy kívülről érkező visszajelzés, amely igazolja, hogy amit csinál, arra figyelnek. „Örvendeni kell, utána pedig gyorsan el kell felejteni, mert nem segít abban, hogy a következő mondatot megírja az ember, lehet, hogy még egy kicsit meg is nehezíti” – véli. Az esemény házigazdája Ferencz Angéla, a HMKK vezetője, a szerzővel Gálfalvi Ágnes beszélget.