Verstábor az összetartozás jegyében

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkcsomortáni Szellő Szállóban zajló 3. Székelyföldi Verstábor résztvevői Kányádi Sándor Nyergestető című versét mondták el a Nyerges-tetői temetőben pénteken délután.

Szőcs Lóránt

2013. július 27., 10:502013. július 27., 10:50

2013. július 28., 13:322013. július 28., 13:32

Az összetartozás jegyében szervezték a tábort, a magyarországi – budapesti, székesfehérvári, veszprémi, ráckevei, szolnoki – versmondók mellett csíkszeredai, csíkdelnei, csíkpálfalvai és csíkcsomortáni tehetséges, versmondó versenyeken jó eredményeket elért diákok is meghívást kaptak.

A felkészítő táborban, ahogy a fenti esemény igazolja, nemcsak az egyéni versmondás a lényeg, hanem a közös is. „Megtanuljuk, hogy versmondóként hogyan kell egymás ritmusára, tempójára figyelni” – fejtette ki honlapunknak ezzel kapcsolatosan Kubik Anna érdemes művész, aki Rubold Ödön színművésszel közösen hangolja a költeményekre a fiatalokat. Hozzátette, a legnagyobb hatása a Nyergestető című versnek éppen azon a helyszínen van, ahol a történelmi esemény hőseit eltemették.

Különben nem ez az egyetlen hely, ahol verssel emlékeznek történelmi eseményekre, más irodalmi, történelmi és vallási szempontból fontos emlékhelyeket is felkeresnek, ahol élnek ezzel a gesztussal.

 

Idén a tábor mottója: Artificem commendam opus, vagyis Az alkotót alkotása dicséri. A keddig tartó rendezvényen vendégül látják, látták Kányádi Sándor és Ferenczes István költőket; Fülöp Zoltánt és Bilibók Attilát, a Csíki Játékszín színészeit, illetve Dékány O. Sixtus zirci főapátot és Gergely Istvánt (Tiszti), Dezső Tibor református székelyföldi lelkészt. Az említett színészeken kívül Jónás Sándor televíziós műsorvezető és a Mistral együttes irányítja a részt vevő ifjak tevékenyésgét.

Az is hagyománnyá vált, hogy a verstábor végén a tanárok és a fiatalok záróműsorral köszönnek el. A Szellő Szálló szabadtéri színpadán kedden 21 órától közös versmondással búcsúznak. „Tornai József Csillagos csillag című versét választottuk erre az alkalomra, amelyre a Hitel folyóiratban találtam. Különlegessége abból adódik, hogy a költő 27 népdalsort idéz fel benne. A népdalkincsünkből merít, ez adja a költemény mélységét, szépségét” – mondta Kubik Anna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei