Sítudása mentette meg életét

Györbiró István visszaemlékezéseiből Tapodi Zsuzsa irodalomtörténész, a Sapientia EMTE docense szerkesztett könyvet, amelyet Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ pinceklubjában ismertettek csütörtökön este. A Pokoljárás a Don-kanyarnál és az Erdős Kárpátoknál című könyv bemutatóján közreműködött Nagy József hadtörténész is.

Furcsa párosítás ez, hogy egy irodalomtörténész és hadtörténész ismertet egy könyvet, de Györgybiró István emlékirata, irodalmi értéket is képvisel. Nagy József hadtörténésztől, aki jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karának doktorandusz hallgatója és a disszertációja témájának a második világháborúban Székelyföldön létesített katonai alakulatok kutatását választotta, megtudtuk, hogy a kötet nagyon izgalmas. A kutató, aki közel kétszáz háborús veterán emlékiratát dolgozza fel, kijelentette lapunknak, hogy „a szerzőben olyan fokú irodalmi véna nyilvánul meg, ami általában nem jellemző a Székelyföldön fellelhető, más veterán katona visszaemlékezőkre”. Ennek az oka az szerinte, hogy általában kevésbé iskolázott személyek beszámolóit olvashatjuk, míg a sepsiszentgyörgyi születésű Györgybiró István értelmiségi (civil foglalkozásban biológus) volt, és széles látószögből, rendkívül olvasmányosan elemezte azokat a csatákat, melyekben részt vett.

Hadtörténeti szempontból pontosan a szerző kritikusi szemlélete miatt értékesek ezek a visszaemlékezések – húzta alá a hadtörténész. Kérésünkre néhány példát is említett, először is, mint mondta, Györgybiró megértette, hogy a nagyon kemény kiképzés – amiért a székely közkatonák általában nehezteltek a tisztjeikre –, azért volt lényeges, hogy hamarabb összeszokjanak az egységek katonái, és krízishelyzetben se veszítsék el fejüket, hanem legyenek képesek a parancsok végrehajtására. Továbbá a szakember azt is megemlítette, hogy sokszor azért is haragudtak a visszaemlékezők a tisztekre, mert amikor a csata kezdett hevesebbé válni, ők mindig visszavonultak. A jelenlegi kötet szerzője viszont átlátta, hogy nem gyávaságból mentek hátra az első vonalból a katonai vezetők, erre azért volt szükség, mert nemcsak az egységük, hanem az egész hadsereg helyzetével tisztában kellett legyenek, és persze a parancsokságtól is meg kellett kapják az éppen aktuális utasításokat. Továbbá, ha őket lelövik, az gyakorlatilag az illető katonai egység lefejezését jelentette volna, hiszen nem lett volna, aki a katonákat irányítsa.

Nagy József szerint hadtörténeti szempontból nem tökéletes a kötet, mert nincs lábjegyzetelve, és  hiányoznak belőle a csatákra vonatkozó pontos hivatkozások, de ez semmiképp sem válik hátrányára az egyszerű olvasónak, csak e terület kutatóinak – vélte.   

Viszontagságos történetét azért is érdemes elolvasni, mert Györbiró több fontos csatában vett részt. Az 1. magyar hadsereg kolozsvári IX. hadtest tüzérmérő századának tizedese 1941-ben vett részt Hargitafürdőn síkiképzésen, így került a Don-kanyarhoz, ahová azért helyezték, hogy a téli harcokra felkészítsék a 2. magyar hadsereg katonáit – emelte ki a kutató.

„Megrázó történeteket ír a Don folyó melletti küzdelmekről, az 1943. január 13-tól kezdődő  összeomlásról és visszavonulásról, az emberek haláláról, az alakulatok pusztulásáról, a fagy okozta problémákról. Kitűnő sízői képességeinek köszönhetően tudott kicsúszni a szovjet katonák bekerítőgyűrűjéből és 1943 tavaszán hazakerülni. 1944 tavaszán már a Kárpátok előterében, Kárpátalja térségében vívott csatákban vett részt, itt tüzérmérő tizedesként a 26. kolozsvári gyalogezred katonájaként küldték harcolni. Rengeteg részletet tudhatunk meg tőle a m. kir. honvédség tüzérségének működéséről. Mikor 1944 őszén újraszervezik a 2. magyar hadsereget, akkor kivonják a kárpátaljai frontról és a tordai csatában vetik be. Emlékiratában tudósít ezekről a harcokról és visszavonulásról is. Végül az ő katonai pályafutása Nagykárolynál ér véget, ahol önként lemarad és kiszáll a honvédség kötelékéből, sok erdélyi társával együtt, mivel nem akarnak a nyugati csatákban részt venni, de fogságba esik, Zilah körül viszont sikerül megszöknie” – vázolta fel röviden Györgybiró viszontagságait a hadtörténész.