Férfimese egy nőről

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Az idei évad negyedik előadásának színrevitelére készül a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata. A november 29-én 19 órától bemutatandó De mi lett a nővel? című darabról beszéltünk a rendezővel, Tóth Árpáddal, a színház művészeti vezetőjével, Csurulya Csongorral és a közönségszervezővel, Szarvas Zsuzsával.

Kovács Eszter

2010. november 25., 17:532010. november 25., 17:53

2010. november 25., 18:432010. november 25., 18:43

„Idő- és helyszűke miatt a bemutatót hétfő estére kellett tennünk” – kezdte a beszélgetést Csurulya. Hozzátette, a társulat már próbálja az Irma, te édes! című szilveszteri darabot, melyre lehet helyeket foglalni.

A De mi lett a nővel? műfaját a szerző, Kiss Csaba férfimeseként határozza meg, melyet Tóth is átvett, hiszen a történet három főhőse, a szinte nőiesen szép, a táncos komikus, illetve a hihetetlen tesi adottsággal rendelkező férfi látszólag soha véget nem érő utazás során pletykál, emlékszik és mesél a Nőről. A meseszövés olyannyira elragadja és beszippantja a nézőt, hogy már nem is tudja, a történet mely része valós, és melyik fikció. „Kiss Csaba nyolc Csehov-novellából fércelte össze a darabot, de az egészben az a legcsodálatosabb, hogy mégis megőrizte a szerzőre jellemző mély lélektani realizmussal átszőtt, részletes finomsággal felvázolt szereplőket” – tette hozzá a rendező.

Tóth „szerencsés találkozásnak” nevezte a három férfi színésszel, Dénes Gergellyel, Antal D. Csabával, illetve Barabás Árpáddal való együttműködést. Barabást A hazug című komédiában láthatta utoljára a székelyudvarhelyi közönség, a színész további produkciókra is leszerződött a Tomcsa Sándor Színházhoz. A férfiak vágyának tárgya, a szinte emberfölötti lény, Irina Bikulina szerepét Magyari Izabella, a Dr. Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola végzős diákja játssza. „A nőiességet akartam bemutatni, de nem a szexualitás jegyében, hanem a tisztaság, magasztosság, angyaliság által, és ebben az értelemben Izabella tökéletes volt a szerepre” – magyarázta Tóth. Megtudtuk, a lány hangszeres kíséret nélkül fog énekelni a darabban. Az előadásnak keretet adó filmet Schmidt Krisztina készítette, erre a rendező szerint azért van szükség, mert megadja a történet kiinduló- és végpontját.

„Én vagyok a díszlet megálmodója, de az álmokból Szűcs-Olcsváry Gellért csinált valóságot” – jegyezte meg a továbbiakban Tóth. Hozzátette, a díszlet csupán számos támogató segítségével jöhetett létre. A De mi lett a nővel? rendezőjét Csomós Tünde Tímea segítette munkájában. „Tünde volt az, aki kicsit visszalökött a valóságba, amikor túlzottan elszárnyalt a fantáziám” – magyarázta Tóth.

A darab létrejöttében közreműködött Ila Gábor és Faluvégi Krisztina (zene), Schmidt Krisztina (film), Tóásó István (fény), Lőrincz József (hang), Szűcs-Olcsváry Gellért (díszlet), illetve Barabás Árpás és Györfi Csaba (mozgás).

A bemutató november 29-én 19 órától lesz a Művelődési Ház nagytermében kialakított stúdiótérben, tudtuk meg Szarvas Zsuzsa közönségszervezőtől. További előadások november 30-án, illetve december 2-án lesznek 17 és 20 órától, a Tamási Áron- és a Fekete István-diákbérleteseknek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 27., szombat

Rendhagyó tisztújításon erősítette meg elnökségét az Udvarhelyi Fiatal Fórum

Rendhagyó tisztújító közgyűlést tartott december 26-án az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF). Az évzáró rendezvényen több évtized után először ellenjelöltje is volt a hivatalban lévő elnöknek.

Rendhagyó tisztújításon erősítette meg elnökségét az Udvarhelyi Fiatal Fórum
Hirdetés
2025. december 26., péntek

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában

Csőtörés javítása miatt több utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás szombaton Székelyudvarhelyen.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 26., péntek

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került

Lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat karácsony másodnapján, kora délután Székelyudvarhelyen. A ház tulajdonosa megsérült, miközben próbálta eloltani a lángokat.

Egyedül próbálta eloltani a lakástüzet egy székelyudvarhelyi férfi, kórházba került
2025. december 23., kedd

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa

A székelyudvarhelyi karácsonyi vásár zárónapján hazai közönség előtt lépett fel a Csillag születik tehetségkutató műsor újdonsült nyertes párosa, Kristof Rebeka és édesapja, Béla.

Hazai közönség előtt is bemutatkozott a Csillag születik nyertes párosa
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

Nem sokáig volt iható vízminőségű a szejkei forrásvíz, a legutóbbi laboratóriumi vizsgálat újabb szennyezést mutatott ki a december 17-én vett vízmintából. Az eredményt Máthé István, a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának docense osztotta meg kedden.

Megint nem iható a szejkei borvíz
Megint nem iható a szejkei borvíz
2025. december 23., kedd

Megint nem iható a szejkei borvíz

2025. december 23., kedd

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen

Mintegy 50 kilogramm pirotechnikai terméket foglaltak le a rendőrök egy székelyudvarhelyi gazdasági egységnél, amely nem rendelkezett az előírt tárolási engedélyekkel.

Engedély nélkül tárolt pirotechnikai eszközöket foglaltak le Székelyudvarhelyen
2025. december 22., hétfő

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Hirdetés
2025. december 22., hétfő

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál

Károkozásokat talált a szemvevőszék a városi kórháznál, a balánbányai inkubátorház pedig csatlakozott a székelyudvarhelyi Hargita Business Centert üzemeltető társuláshoz – derült ki a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők decemberi ülésén.

Károkozásokat tárt fel a számvevőszék a székelyudvarhelyi kórháznál
2025. december 22., hétfő

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt december 22-én, hétfőn több órára szünetel az áramszolgáltatás, és csőtörés miatt a vízszolgáltatás is Székelyudvarhely több utcájában – hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Áram- és vízszünet is lesz hétfőn több székelyudvarhelyi utcában
2025. december 22., hétfő

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál

Egyelőre nem történtek konkrét elbocsátások az Országos Sóipari Társaság (Salrom) parajdi kirendeltségnél, de decemberben több mint hatvan alkalmazottat küldtek féléves kényszerszabadságra.

Több mint hatvan alkalmazottat küldtek kényszerszabadságra a parajdi sóbányánál
Hirdetés