Elégedettek az IFESZT szervezői

„Nem ildomos magunkat dicsérni, így a pozitív visszajelzések, illetve a nézők száma alapján úgy vélem, hogy elégedettek lehetünk. Általában már elővételben elkeltek a jegyek, köszönném a közönség részvételét, a hozzáállása, az érdeklődése meggyőzött, hogy érdemes egy ilyen fesztivál szervezésébe belevágni. Színvonalas volt a találkozó, akár a kínálatot, akár a szakmai szempontokat vesszük figyelembe. A Lurkó fesztiválokon edzett szervezőcsapatunk jól működött” – értékelte a fesztivált lapunknak Parászka Miklós, a házigazda Csíki Játékszín igazgatója.

Sajátos fesztiválarculatot teremtettek

Az igazgató szerint sikerült egyedivé is tenni a vándorrendezvényt. Említette például az udvarhelyi színházi kirándulást, amellyel egyfelől a csíki közönségnek lehetőséget adtak, hogy otthon ismerhesse meg a Tomcsa Sándor Színházat, másfelől ezzel egy kicsit kiterjesztették a fesztivál határait.

Nem szerették volna megmérkőztetni a színházakat, ehelyett a nézőket próbálták kényeztetni. „A verseny helyett inkább seregszemlét tartottunk, vagyis az volt a fő célunk, hogy a csíki közönség minél több előadást nézhessen meg, hogy a kisebbségi színházakról egy jó keresztmetszetet kapjon a fesztivál hat napja alatt” – emelte ki Parászka.

Kritikusokat is képeztek a fesztivál keretében. „A rendezvény idején egy alkotóműhely működött, amely a most induló, de már színházi előadásokon edzett fiatal kritikusoknak adott lehetőséget, hogy véleményt formáljanak a látottakról, szakmai segítséget és közlési felületet kaptak a Játéktér színházi folyóirat szerkesztőitől. Ezzel elsősorban a jövőre gondoltunk, fontos, hogy a színházi produkcióknak mindig megfelelő visszhangjuk legyen” – összegzett a színházigazgató.

Emlékezetes közönségtalálkozók

A közönség, avagy az említett fiatal kritikaírók visszajelzéseiről már az előadásokat követő közönségtalálkozókon értesülhettünk. Ezekből a rendezők is tanulhattak, egyik fiatal szájából olyan vélemény is elhangzott, hogy egy olyan előadás, amely 20 perc után nem változtat a színen és némiképp előre látható a végső fejlemény, számára nézhetetlen. Persze nemcsak magukról a produkciókról esett szó, hanem megtudhattuk például, hogy a bukaresti Állami Zsidó Színház színészei Egy zsidó Lear király című előadásukhoz újra kellett tanulják a jiddis nyelvet, továbbá hogy a Temesvári Német Színház egyik színésze németországi származású.

Tapasztalhattuk, hogy a színház mennyire megnyitja, társalgásra és vélemények kicserélésére ösztönzi a nézőket, mintha összecsengett volna mindez a temesvári német társulat produkciójával, ahol a két főszereplő a város zaja és kényszere elől a színházba menekül és játszani kezd, hogy újra feltöltődjön és megint bele tudja vetni magát a mindennapi életbe.