A Tavaszi szél dallamán innen és túl – beszélgetés Pávai István népzenekutatóval

•  Fotó: Thaler Tamás

Fotó: Thaler Tamás

Etnomuzikológusként budapesti tudományos és felsőoktatási intézmények munkatársa ma a székelyföldi származású Pávai István, a csíkszeredai Barozda együttes egykori alapító tagja. Jagamas János népzenei gyűjteményének kolozsvári bemutatása alkalmával egykori mesteréről, a népzene nyelvektől független érvényességéről és a folklór irányairól beszélgettünk.

Dénes Ida

2015. május 27., 11:092015. május 27., 11:09

‒ Mikor és hogyan dőlt el, hogy népzenekutató lesz?

‒ A gimnáziumban reálosztályban jártam, a matematika ment a legjobban, de a biológián is gondolkoztam, viszont a hatvanas években a rockzene volt a divat, én pedig gitároztam, és akkor az tűnt nekem a legfontosabbnak. Végül édesapám megkérdezte, miért nem zenei pályára megyek. Így kerültem a kolozsvári zeneakadémiára, ahol már elsőévesként bejártam Jagamas harmadéves óráira. Előadásai és a Szenik Ilona folklórkörével végzett népzenegyűjtések meghatározó élményt jelentettek számomra. Gyermekkoromban már sok idekapcsolódó élményem volt, hiszen anyai ágon korondiak vagyunk, így gyakran láttam sóvidéki táncot, hallottam ottani zenét. Dédnagyapámtól is gyűjtöttek népdalokat, amelyek a kolozsvári Folklórarchívumba kerültek. Városi rockzenész gyerekként azonban sosem gondoltam arra, hogy valaha a népzenekutatás lesz a hivatásom.

‒ Jagamas János is szerepet játszott a pályaválasztásában. Mennyire volt meghatározó személyiség?

‒ Tudós volt, nagyon szigorú tanár, nem közvetlen, barátkozó típus. A hivatalos tanrendben zenei paleográfiát tanultam vele. Megpróbáltam jól teljesíteni, mert így, ha maradt idő az óra végén, kérdezhettem a népzenéről. Aztán egyszer szembe jött velem a folyosón, megállított, és a maga lakonikus módján, majdnem mintha felelősségre vonna, megkérdezte: maga nem akar folklorista lenni? Meglepődtem, de azonnal válaszolnom kellett, így azt mondtam: de igen. „Na jó, akkor legyen az”. Eldőlt a sorsom.

‒ Több erdélyi munkahely után miért költözött Budapestre?

‒ Itthon jobbára csak szabadidőmben kutathattam. A kilencvenes évek elején tartottam egy tudományos előadást Budapesten, azt követően állást ajánlottak a Néprajzi Múzeumban. Nem nagyon akartam elmenni, másfél évig próbálkoztam itthon hasonló állást találni, de nem sikerült. Így elfogadtam a magyarországi ajánlatot, s 1994-től a Néprajzi Múzeumban dolgoztam. Ezzel azonos időben az MTA Zenetudományi Intézetbe is bekerültem.

A teljes interjú az Erdélyi Napló május 28-i 21. lapszámában olvasható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei