A semmi hatalma

Tudjuk, hogy a serdülők mindent keményen kritizálnak, és azt is, hogy nagyon sokszor jogosan vesézik ki a társadalmi problémákat. Ezt teszi a dán Pierre Anthon is, aki nyolcadik osztályosként félbeszakítja osztályfőnökét, aki épp azt részletezi, hogy végzősként most már el kell dönteni mindenkinek, mit tanul tovább. A diák viszont megjegyzi, hogy nemcsak a tanulásnak, az iskolának, hanem egyáltalán a felnőttkornak sincs semmi értelme. Szerinte a felnőttek látszatvilágban élnek, mindig úgy tesznek, mintha minden rendben lenne, holott eközben nincs boldog, tartalmas életük. Mindent tagadó beszéde befejeztével kivonul és felmászik az iskolaudvaron egy fára.Osztálytársai, mivel látják, hogy a felnőttek túl vannak a „Mi az élet értelme?” típusú kérdéseken, próbálják saját eszközeikkel meggyőzni diáktársukat. Persze nemcsak neki, hanem saját maguknak is bizonyítékra van szükségük, hiszen éppen abban a korban vannak, amikor a helyüket keresik a világban. 

Egy nem mindennapi társasjátékot találnak ki. Ennek az a lényege, hogy sorra mindenki mondjon le a számára legfontosabb dologról, létrehozván a Fontos Dolgok Halmát, amely – úgy gondolják – egy olyan értékkupac lehet, mely tolmácsolhatja az élet értelmének lényegét.

Az első körben ebbe még „csak” fontos tárgyak kerülnek, mint bokszkesztyű, magassarkú cipő, műhaj, napló, bicikli stb., viszont a lemondás fájdalma, az elvesztés tudata okozta lelki megrázkódtatás arra ösztönzi a diákokat, hogy még több áldozatot kérjenek a soron következő társuktól. A játék véresen komollyá fajul, a második körben – mondhatni – már fontos szimbólumok kerülnek az értékes gyűjteménybe, mint például egyik lány szüzessége (az ártatlanság szimbóluma), egy zászló (nemzeti szimbólum), az elvesztett családtag koporsója (a kistestvér halálának a tisztelete) stb.

Persze egy idő után, ezt a „játékot” nem lehet folytatni úgy, hogy ne kerülne nyilvánosságra, de a felnőttek megint hibáznak, ahelyett, hogy gyerekeik problémáival foglalkoznának, műtárggyá nyilvánítják a Fontos Dolgok Halmát, melyet megvásárol egy híres New York-i múzeum. A hárommillió-hatszáz dollárra értékelt Valamivel a nyolcadikos diákok úgy gondolják, hogy el lehet oszlatni a Semmit, és kétkedő osztálytársukhoz mennek. Hogy Anthon elfogadja vagy sem anyagi formát is öltött érvekeit, nem áruljuk el, legyen meglepetés.

Jó választásnak bizonyult a Csíki Játékszín részéről, hogy felolvasószínházként dolgozta fel ezt a darabot. Egyfelől ezáltal érvényesülhet a regény is, mivel nem minden szituációt oldottak meg a színészek – ahogy Budaházi Attila rendező meg is jegyezte –, teret adtak az emberi fantáziának is, hogy a néző, akárcsak könyvet olvasva, néhol a saját képzeletét használva egészítse ki a történéseket. Másfelől így jobban sikerült a cselekménytől egyfajta távolságot is megőrizni, hogy a fiatalok is jobban érezzék, ez fikció, ami indokolt, legalábbis egyes pszichológusok szerint.

„Tiszta szívvel nem tudom ajánlani (a regényt – a szerk.) egy fiatalabb generációnak, hiszen túlburjánzik benne a nyers agresszió, amivel egyébként is el vannak árasztva nap mint nap a különféle médiumok által. Hiányzik belőle a finomság, árnyaltság, könnyedség és a humor. Nem kapunk feloldozást a kontrollvesztett fiatalok története végén” ‒ írja Szabó Anna pszichológus.

Janne Teller szerintem éppen elsősorban a szülőket, felnőtteket ösztönzi, hogy ezekre a kérdésekre segítsenek gyerekeiknek, diákjaiknak választ találni, hogy ne hagyják őket magukra. mert ha így történik akár be is következhetnek az általa elképzel szörnyűségek.  A Csíki Játékszín előadása után a felmerült kérdéseket a diáknézők meg is vitathatták Ágoston Imola és Kovács Zsuzsa pszichológusok segítségével. A következő előadást februárban láthatják.

JANNE TELLER: SEMMI
(pszichothriller, 14 éven felülieknek)

Szereplők: Agnes Aarne: FEKETE BERNADETTA, Sofie Nielsen: KISS BORA, Elise Jensen: RÁDULY BEÁTA, Dagadt Henrik Eskildsen: VASS CSABA, Ájtatos Kaj Hansen: BENDE SÁNDOR, Jan-Johan Henderson: BILIBÓK ATTILA, (Nagy) Hans Raaberg: PUSKÁS LÁSZLÓ, Pierre Anthon: PAP TIBOR, Mathilde Eskildsen tanárnő: SZABÓ ENIKŐ.
Színpadi adaptáció: GIMESI DÓRA, rendező: BUDAHÁZI ATTILA.
Részletek hangzanak el Kiss Tibor (Quimby) Egy életigenlő szám, Magam adom és Don Quijote ébredése című dalaiból.
Az előadást a Nordiska ApS Nemzetközi Előadói Jogvédő Ügynökség engedélyezte.