Hogy stílszerűek legyünk és a Piramist idézzük, született egy dal. A labdarúgó-világbajnokság hangulata megihlette az MTV kollégáit. A foci-vb egyik hivatalos dalát, a Wavin’ flag címűt a magyarországi köztévé munkatársai lefordították, feljátszották, felénekelték, majd készült egy videoklip is. De hogy is született a dal – kérdeztük Várkonyi Attila műsorigazgató-helyettest.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) idén is megszervezi a Háromszéki Szabadegyetemet. A rendezvényre több száz jelentkezőt várnak.
A Háromszéki Ifjúsági Tanács (HÁRIT) idén is megszervezi a Háromszéki Szabadegyetemet. A rendezvényre több száz jelentkezőt várnak.
„Úgy is szoktam ajánlani, hogy van egy Móser-könyv, melyben egyetlen Móser-fotó sincs” – mondta a nevekhez, jeles napokhoz kapcsolódó verseket, hiedelmeket, köszöntőket tartalmazó könyv bemutatóján az elsősorban fotóiról ismert művész.
Egy hete kezdődött el Gyergyószárhegyen a Képzőművészeti Egyetemek Kollokviuma. A Hargita Megye Tanácsa és a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ által harmadik alkalommal szervezett tábor a Lázár-kastély bástyái között zajlik, az elkészült alkotásokat a július 12-i zárókiállításon mutatják be.
Gyergyó a pityókájáról, Kibéd a hagymájáról, a Küküllő mente pedig fehér borairól híres. Így nem csoda, hogy a környék leghíresebb borásza is itt él: Seprődi József nemrég a dicsőszentmártoni Magyar Házban tartott borbemutatót, és közben a környék borászatáról is kaptunk információkat.
2001-ben rendhagyó alkotótábor szervezésébe és megvalósításába kezdett a Kistelekről való Szombathelyi Árpád festő és a szegedi Barta András szobrász – eredményeként a Kisteleki Művészeti Kör szentegyházi alkotótáborban vett részt.
Jósa Levente Zoltán (alias Lennon) nem mindennapi kihívásnak tett eleget a napokban: Nagyváradról egészen Székelyudvarhelyig tekert, hogy elérjen a Rockmaratonra. A bátor bringást faggattuk kalandos útjáról...

Hatalmas hangerővel indul a IX. Székelyföldi Rockmaraton szerdán, július 7-én délután. A legelső nap koncertsorozata a magyarországi Zord fellépésével kezdődik, utánuk jön a Nigromantia, a Damned és a Kopor-Show. A fő attrakció természetesen a Tankcsapda lesz!

Több mint kétszázötven résztvevő nevezett szombaton a tizenötödik alkalommal megrendezett Tusnád Marathonra, amely mára közösségi és kulturális eseménnyé nőtte ki magát. Tusnádfürdő központjából rajtoltak, és a Szent Anna-tó partjáig szaladtak.
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum – kísérleti jelleggel – ingyenes múzeumlátogatási napot hirdetett meg múlt hét végére.
A gyergyószentmiklósi zenészek, együttesek többsége színpadra lépett hétfőn este az árvízkárosultak javára szervezett jótékonysági koncerten. Kiderült, a városban jó néhány minőségi zenekar létezik. Ehhez képest nagyon kevesen jöttek el az eseményre.

A visszaszámlálás véget ért, kedden, július 6-án Szejkefürdőn ingyenes szabadtéri bulival vette kezdetét a IX. Székelyföldi Rockmaraton. Szerdától szombatig pedig közel negyven együttest láthatunk a szejkei domboldalon. Kezdődjön a bazi nagy székely buli!
Jó pár éve nem használják a hívek a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János Plébánia északi karzatát, a templomnak ez a része ugyanis funkciót váltott: egyházművészeti múzeum lett belőle. Tavaly a millenniumi év kapcsán rendeztek be kiállítást a templom karzatán, amely idén levéltári gyűjteménnyel bővült.
Megkezdődött a gombaszezon a Kovászna megyei Kommandó környékén, ahol a lakosság nyáron az erdei gyümölcsök és gomba szedéséből, értékesítéséből él. A gombának jelentős szerep jut majd a hónap végi falunapok alkalmával is.
Párkapcsolat, párkapcsolati problémák, duál szeretet, magyar népi orvoslás, egészségkultúra, táplálkozás – többek közt ezekkel a témákkal várják július 23. és augusztus 1. között az érdeklődőket a hargitaifürdői életmódtáborban.