Tusnádfürdői történetek medvékről

„A medvés históriáim a hatvanas évek elején kezdődtek, akkor kerültem Tusnádfürdőre, mint egyenruhás őr. Úgy hívtak, hogy a rozsdások, mert barna ruhánk volt” – kezdte a mesélést id. Lukács István, amikor meglátogattuk tusnádfürdői otthonában.

A szentimrei származású férfi legelőször akkor került kapcsolatba egy medvével, amikor mint egyenruhás őrt, két szekus megfogta és feltette egy, Ceauşescu által kilőtt medve hátára, hogy ott egész éjjel őrizze, nehogy valaki az állat bundáját elvigye. „A  Ceauşescu-villa mellett, még most is itt a nép úgy ismeri, hogy Special-villa, a nép, a vendégek rakták ki az élelmet és etették a medvéket. Minden este filmezték, s nézték, ahogy bejárnak a medvék, és már annyira ment a dolog, hogy félő volt, nehogy baleset történjen. Minket bízott meg az akkori rendőr, hogy menjünk és zavarjuk a medvéket. Akkor még hárman voltunk őrök, elmentünk ki, az oldalból köveket gurítottunk, csattogtattunk, a népet elijesztettük, s aztán mentünk, összeszedtük a kenyeret és amit kitettek a medvéknek, hazavittük, hogy a disznókat azzal etessük. Ilyen volt a menet. A hetvenes évek elején annyira dolgozott itt egy medve, hogy a főút mellett az oldalból kivette a 150 kilós disznót egy kicsi lyukon, az úton keresztülhúzta. Reggel, mikor mentünk, a szalonnája megzsírozta az utat, a tűzoltószertárral szembe félrehúzta, szépen meghántotta, a húst megette, a szalonnát otthagyta. Annak egy fél órája nem volt, a cigányok mind elvitték a szalonnát.”

Amikor a szállodákat építették Tusnádfürdőn, Lukács István odakerült őrnek, vigyázni az építkezési anyagokra. Mint mesélte, egész éjjel a medvékkel szórakozott, mindenikről tudta, hogy melyik órában érkezik. Volt egy Falconetinek elkeresztelt medve, akit annak idején Tankó Gyula néptanács-elnök meg akart fogatni. „Fosznideszkát kibéleltetett pléhvel, a medvét befogatta ott a Special előtt. De a medve olyan cirkuszt csinált, széttépett mindent, a pléh elvágta a száját, azóta lett Falconeti.”

Utána felbukkant egy másik medve, azt Lacinak nevezte el valaki. Arról az a hír járta, hogy a gyermekek a parkban fényes nappal cukorkával etették. „Laci nagyon bátor volt. Egyszer mentem ki az erdőre télen, s hallom, hogy valami süfütyülés van a hátamnál. Nézek vissza, s hát jön utánam. A fejszét felemeltem, s mondtam, hogy Lacika, visszafelé! Mert életemben az volt a szerencsém, hogy nagyon bátor voltam a medvékhez. Akkor is megijesztettem, megfordult s elment. Fél óra múlva ott volt kint a Szent Anna-tónál. Ott kint Tankó be akarta mutatni a barátainak, hogy Laci milyen legény s milyen bátor. Összeszedte a flekkenezés után a csontokat, s egy nikkeles tárcán kivitte a teraszra, hogy odaadja Lacinak. Szerintem Laci a tükrözésben, a tárcában meglátta magát, s úgy rávágott a tárcára, hogy Tankónak a szeme köze megtelt mindennel, alig tudott bemenekülni. Lacit aztán valaki valamivel megetette, mert az ötös kantinnál kapták meg megdögölve.”

Volt, hogy a fürdővároska egyik szemetesében bújt el a medve. Pista bácsi épp egy családot kísért ki egyik villához, nem vette észre az állatot. Mikor a medve meglátta őket, felugrott. „Én megijedtem, aztán másnap mondták, akik látták az esetet, hogy fújtam a sípot, de az nem szólt. Látszott, hogy fújom, az arcom ki van dagadva, de a síp nem szólt. Amire magamhoz tértem, már le is spriccolt sárral, s a család menekült befelé. Rá egy hétre találkoztam velük, mondták, hogy többet Tusnádfürdőre se jönnek. Ez volt az egyik eset, amikor engem medve megijesztett.”

Nemcsak az erdőben, hanem a saját udvarán is nemegyszer találkozott Pista bácsi a medvével, mert bizony oda is sokszor bejártak. Volt, hogy az állat a szemetesben kutatott a bocsokkal együtt, volt, hogy tizenöt tyúkot vitt el. „Nem lehet kimondani, hányszor találkoztam medvével. Volt úgy is, hogy megijedtem. Itt belül soha nem féltem, mert itt bent házak vannak, bátor az ember. De mihelyt kimentem a sziklás helyre, az volt a legelső, hogy én adjak jelt, hogy ott vagyok. Ne ő jöjjön rám s vegyen észre. Mert ijedtében biztos támad. Ha mentem, a fejsze fokával egy kőre ráütögettem, hogy hallja, ott vagyok. Az az egész titka a medvének, hogy ő ne lepődjön meg. Mert ha meglepődik, véged. A medvével tudni kell bánni. Ha megijeszted, persze, hogy támad. Igazság szerint az lenne a legjobb, ha meg tudnánk tanulni együtt élni velük. De hogy éljünk velük együtt, ha ők olyanok, mint a rossz gyerek s amellett nagyon okosak? Egyszer a vasút mellől egy udvarról a süldőt elkapta, vitte az öliben, egyet-egyet még bele is harapott, de ahogy bement vele az Oltba, s a süldő ért bele a vízbe, felemelte. Volt egy prímás Egerszékről, az futott a rézkürttel, fújta, de a medve csak valahol messze dobta el a süldőt, de akkorra már megmocskolta. Ez a hetvenes évek elején történt. Akkor is rengeteg medve volt, s voltak ilyen történetek, nem csak ma.”