Tizenhárom baktun

Decemberben szezonja van a világvége-jóslatoknak: legtöbben a maja naptár alapján, mások pedig az úgynevezett „null sík” miatt jövendöltek armaggedont, de a különféle közösségi oldalakon egyéb fatalista elméletek is szárnyra kaptak. Valamiért szeretünk borzongani az emberiség pusztulásán, de hiszékenyek is vagyunk: legutóbb Székelyföld egyik eldugott falujából, Alsósófalváról keresett meg a legnagyobb közösségi oldalon egy távoli ismerős, hogy sokat látott, gyakran utazó emberként mondjam meg neki, a közelgő, több napig tartó sötétségre való tekintettel elég-e, ha gondosan kipucolta a több éve nem használt petróleumlámpát és vásárolt hozzá két kannányi üzemanyagot?

A 2012. december 21-ével állítólag véget érő naptár okán még nem ültem volna repülőre, de mivel a testvérem lánya egészen a maják földjéig csángált el dolgozni Székelyudvarhelyről, gondoltam, karácsony előtt illene meglátogatnom. Hosszú távra tervezett ő is, ezért tizenöt üveg zakuszkával a bőröndömben érkeztem meg Cancun nemzetközi repülőterére, ahol egyáltalán nem fogadott világvége hagulat. Sőt, sehol a partok mellett a félszigeten: az elképesztő mennyiségű szuvenírárus egyikénél sem kaptam világvégét hirdető pólót, és hűtőmágnes-fronton is csak hosszas keresgélés után találtam egyet, amely tragédiát nem ígért ugyan, de legalább a maja próféciának örök emléket állított.

A félsziget Karib-tenger által nyaldosott partszakaszát a mexikóiak Maja Riviérának nevezik. A nép egykori birodalma jóval nagyobb volt, mint a Yukatán-félsziget: Mexikó egyéb államai mellett Guatemala, Belize, sőt a mai Honduras egy részét is lakták a legjelentősebb ősi amerikai civilizáció képviselői. Maják ma is élnek, a statisztikusok hétmillióról tudnak, ebből a Yukatánon 1,2 millió ember él, aki beszéli is ősei nyelvét, és még legalább háromszor ennyien viselnek tipikus, jellemzően egy szótagból álló maja családnevet.

A száztizenöt milliós lélekszámú Mexikót nem tartja biztonságosnak a világ, és erre jó oka van: a világ tíz legveszélyesebbnek tartott városa közül ötöt itt találunk. Vannak területek, ahol megszűnt a központi hatalom és a szabályokat a különféle drogkartellek emberei írják. Hivatalosan hatvanezer áldozata van a hat éve kitört háborúnak a hatóságok és a csempészek között, és jelenleg az utóbbiak állnak nyerése. Szerencsére ennek nyomát nem látni a riviérán: a világ egyik legkedveltebb turistaparadicsoma hatalmas bevételt termel, így a bűnözők is vigyáznak a turistákra. Jó okuk van rá: sokak szerint a felkapott tengerparti üdülőhelyek minden fontosabb szórakozóhelye, szállodája és egyéb üzlete a különféle kartellek vezetőinek tulajdonában van. Egyrészt ide fektetik be a drogkereskedelemből származó dollármilliárdokat, másrészt itt mossák tisztára a pénzt. Azért néha itt is hallani, hogy elhagyott helyeken lefejezett holtesteket találtak, de az áldozatok nem a turisták közül kerülnek ki, ők a különféle bandák háborújának áldozatai.

Miután vendéglátóim megnyugtatnak, hogy Playa del Carmenben tényleg biztonságban vagyok, engedek a csábításnak, és elmegyek velük a Coco Bongo nevű szórakozóhelyre. Csütörtök este van, a bejárat előtt százméteres sorban állnak a fiatalok, jellemzően 21 év alatti amerikaiak, akik azért is előszeretettel látogatnak Mexiba, mert itt korlátozás nélkül fogyaszthatnak alkoholt. Szóval hatalmas a sor, pedig ötvenöt dollár a legolcsóbb belépőjegy és ezért még egyetlen pohár italt sem adnak. Vagyis mégis, a különféle italmárkák promócióit – mire beérünk a szórakozóhely nagytermébe, három féle kóstolót is a kezembe nyomnak a legmenőbb italokból. Másodpercre pontosan tizenegykor elkezdődik a show, amely hajnali háromig tart, és olyan látványban lesz részem, amelyet korábban még szuperkoncerten sem tapasztalhattam. Húsz táncos és tíz légi akrobata gondoskodik a házat zsúfolásig megtöltő, két-három ezer főnyi közönség szórakoztatásról, de amikor épp átöltöznek (az est folyamán legalább ötvenszer), akkor is mozgókép- és effektorgia ömlik a nézőkre. Szó szerint ömlik: folyamatosan konfetti vagy luftballon hull fentről, egyszerűen nem értem, másnapra hogy tudják az egészet feltakarítani.

Hollywoodi és Broadway-szuperprodukciók elevenednek meg előttünk, akasztott kalózok lógnak a nézők fölött, az Operaház fantomjának naivája tízméteres uszállyal repked az égben, aztán – más megasztárok mellett – Freddie Mercury, Michael Jackson és Elvis alteregója énekel. Egyetlen pillanat szünet sincs, hibamentes és profi a fizika törvényeit is meghazudtoló produkció – megértem, miért tartják a Cogo Bongót a világ egyik legjobb szórakozóhelyének, és miért kell a hét minden napján órákat állni a bejutásért a borsos jegyárak ellenére.

A maják szerint a világ egy mágikus hely és a földet a mennyekkel az isteni mágia köti össze. Szent könyvük, a Popol Vuh szerint jelen világunk a negyedik teremtés eredménye, és ez pontosan a 4 Ahan 8 Cumku napján történt – keresztény időszámítás szerint i.e. 3114. augusztus 13-án. A többi közép-amerikai néphez hasonlóan a maják is hittek az idő ciklikus jellegében – szerintük egy világ tizenhárom baktunból áll. Főpapjaiknak volt olyan jóslata, amely szerint a negyedik Nap ideje, amiben most élünk, 2012. december 21-én egy mindent elnyelő árvíz következtében fejeződik be, amit a világűr újjászületése követ majd. Ezt a gondolatot erősíti a manapság sokat idézett maja naptár is (a kerek kőtáblákat egyébként a Mexikói-öbölben lévő Tortugueresnél és Comcaco romjainál találták meg), amely ezen a dátumon lejár – pontosabban véget ér a több ezer éves ciklus.

A Yukatán igazi földi paradicsom – például a Playa del Carmennel szemben lévő Cozumel szigetnél kezdődik a világ második leghosszabb korallzátony-rendszere, és ez a palackkal merülők, valamint a könnyűbúvárok Mekkája. Pár ezer forintért csónakkal kivisznek a zátonyhoz, adnak uszonyt, pipát és maszkot, hogy aztán egy egészen másik világba lásson bele az ember, víz alatti „erdővel”, meghökkentő színű halakkal és egykedvűen uszkáló óriásteknőcökkel.

Ahogy a motorcsónak a háromórás program végeztével visszatér a kikötőbe, óceánjáró luxushajók mellett haladunk el, melyekből napközben városnyi turista áramlik ki a szárazföldre bevásárolni és szórakozni. Itt van a világ legexkluzívabb hajója, a The World is – ezen ugyan egyszerre csak két-háromszáz ember tartózkodik, de vásárlóerejük felér egy kisebb országéval. A 2002-ben megépített luxusóriáson 165 öröklakás található (1,3 milliárd forintba került a legdrágább), és a milliomos lakók szavazással döntik el, hogy mikor hova menjen a minden földi jóval felszerelt óceánjáró. Azt hiszem, nem a véletlenen múlt, hogy ők is éppen 2012 decemberére iktattak be a mexikói megállót.    

Egyébként nagyon sok külföldi jön ide nyaralni, a legtöbben az Egyesült Államokból és Kanadából érkeznek. Az árak is közelednek az amerikaihoz, sőt: a Wallmart áruházlánc cancuni egységében például háromszor annyiba kerül a közkedvelt mogyorókrém, mint a floridai boltban. Mexikóban a turistahelyeken nem kell bajlódni a váltással, lehet dollárban is fizetni. Sok helyütt kétféle ár van: a helyiek lényegesen kevesebbet fizetnek. Nem csak az árak hasonlóak a két szomszédos országban, a lakók is hasonlítanak: meglepő módon immár nem Amerikában, hanem Mexikóban a legmagasabb a túlsúlyos felnőttek aránya a világon, és itt él a legtöbb elhízott gyerek is. Nem véletlen, hogy a cukorbetegség az első számú halálok.

A maják három féle időszámítást használtak: a vallási jellegű Tzolkint (ebben a napokat istenekről nevezték el), mely 13, egyenként húsznapos hónapot jelentett; a Haabot, amely a mi szoláris évünknek felel meg és a mezőgazdaság alapjául szolgált a hétköznapi embereknek; valamint a Nagy kört, más néven hosszú számítást. A maják a történelmük dátumait a három naptár kombinációjával jeölték meg: a Nagy kör szerinti egységek számával, a Haab szerinti nap számával és hónap nevével, valamint a Tzolkin szerinti időszak sorszáma és a nap neve.

A Nagy kör a húszas számrendszeren alapul, egy kivétellel: a Tunban, vagyis évben nem húsz Vinál (hónap) van, hanem 18, mert így jön ki a 360 Kin (nap). Húsz Tun egy Katun, húsz Katun pedig egy Baktunt jelent.

A világ keletkezésének dátuma 0 baktun, 0 katun, 0 tun, 0 vinál, 0 kin volt (a már említett i.e. 3114. augusztus 11.), a naptár vége pedig 12 baktun, 19 katun, 19 tun, 17 vinál, 19 kin (2012. december 21.). Azért ez, mert egy nappal később, december 22-én nem lehet 13.0.0.0.0, mivel addigra pont letelik a világ kezdetétől számított 13 baktun, így vége a ciklusnak.

A naptár végéből következő világvége-teóriát jelentősen gyengíti, hogy a maják sokkal hosszabb periódiusokban is gondolkodtak: a pictun nyolcezer, a calabtun 160 ezer évet jelölt, az utolsó lépcső, az iztun pedig 128 millió évet jelent! Lehet, hogy befejeződik egy ciklus, de azonnal újraindul egy másik – mi is kidobjuk a tavalyi naptárat az év első munkanapján, de ettől függetlenül nem várunk világvégét szilveszterre.

A félszigeten minduntalan maja emlékekbe lehet botlani. Érthető ez: a klasszikus időszak végén, Krisztus után 950 után, a maják ide húzódtak vissza elszórt és nehezen védhető közép-amerikai városaikból, így a Yukatánon volt a maja reneszánsz. Az egyik legnépesebb városállamuk a tengerparti Tulum volt – egy korabeli konkvisztádor méreteiben Sevillához hasonlította 1518-ban. Mára csak romok maradtak belőle, a köveken több kilós iguánák süttetik magukat a nappal. Néha amerikai turisták zavarják meg őket, hogy a romokon pózolva fotók készüljenek – ugyan nem lehetne letérni a látogatói ösvényről, de ez nem zavarja őket abban, hogy elkészüljön egy tökéletes fotó az Alászálló Istenség templomának egykori falain pózolva. Egyékbént giccses képeslapokra illően jól néznek ki a romok a pálmafás, fehér homokos tengerparttal – a bátrabbak itt is beúszhatnak a sekély vízben lévő korallokig, hogy megcsodálják a Karib-tenger elővilágát.

Nem teljes a maja kultúrával való ismerkedés, ha nem megyünk el Chichén Itzába – a legismertebb maja város neve egyébként azt jelenti, hogy az itzai kút kávájánál. Nincs közel a parthoz, a buszunk Cancunból sok órán át zötykölődik a dzsungelban az egykori maja-tolték birodalom fővárosáig. A síkság közepén lévő templomváros a maja civilizáció legnagyobb politikai és gazdasági központja volt.

A Yukatán félszigeten nincsenek folyók, így a dzsungel közepén létrehozott városokban kulcskérdés volt az ivóvíz. Ezeket szentként tisztelt víznyelő aknákból, úgynevezett cenotékből nyerték, itt három is volt belőle. A gigantikus földalatti barlangokat a lenti világba való átjárónak is gondolták, így vallási szerepük is volt. Szárazság idején embereket áldoztak Chaknak, az esőistennek tiszteletére. Az Áldozat kútjúnál sokszor a törzs legszebb lányai vesztek oda, a feneketlennek hitt Szent kútba – ennek vizét nem lehetett profán célokból háborgatni – pedig tömérdek aranyat és ezüstöt szórtak. A kincsek jeleneg is ott vannak, legutóbb a mélyvízi merülés legendás alakja, Jaques Cousteau láthatta, aki a hetvenes években szervezett ide egy expedíciót.

Egyébként még a decemberi rekenő hőség ellenére is nagy élmény a több négyzetkilométeres területet bebarangolni. Közel hatszáz épület, templom és több pelotpálya tartozott a városhoz, ezek jó része ma még a dzsungel mélyén rejtőzik. Akárcsak Egyiptomban, itt is nagy kérdés, hogy honnan hozták a rengeteg követ a piramishoz, amely tulajdonképpen kettő: a tollas kigyóisten, vagyis Kukulkán tiszteletére emelt ötvenöt méter magas főpiramis belsejében egy kisebb templom van, melyet a Vörös Jaguár dicsőségére építettek. A maják szerették a szimbólumokat és a matematikát, a belső építmény jellegzetességei a holdnaptárra utalnak, a nagy piramis pedig a földire: négy oldalának 91 lépcsője és a főbejárat nagy lépcsője az év 365 napját adja ki. Értettek a csillagászathoz is, hiszen évente kétszer, napéjegyenlőségkor a lenyugvó nap fénye egy tekergőző kígyő, vagyis Kukulkán árnyékát festik a lépcsőkre. Komoly akusztikai ismeretekkel is kellett rendelkezniük, hiszen az idegenvezetők ma is ámultba ejtik a látogatókat azzal, amikor a piramissal pontosan szembeállva összeütik a tenyerüket: a tökéletes visszhang a maják szent madarának, a quetzalnak a rilkoltására hasonlít. A többi épület is cseles akusztikai trükköt rejt, például a pelotpálya egymástól száz méter távolságra álló végeiben, egy-egy emelvényen állva a két kikiáltó úgy tudott beszélgetni egymással, mintha egymás mellett álltak volna, de a diskurzust a közönség vagy a játékosok nem hallhatták.

Amikor az idegenvezetőnknél december 21-ről érdeklődöm, azt mondja, már várta a kérdést. A maják nem várnak semmi különösre: lezárul egy ciklus, kezdődik a másik. A rettegés okát ne itt keresse, mondja, de nagyon örül a  Chichén Itzát elöntő turistaáradatnak: legalább sokan megismerkednek a maja kultúrával.

A meglepően művelt és fejlett nép történelme egyébként hátborzongató kegyetlenségek sorozata. A már többször említett pelotpálya játékosaira (a labdajáték egyébként a kozmosz működését szombolizálta) is biztos halál várt a játék végén, mert a győztesek mellkasát a papok obszidián pengével felvágták és kiemelték a még dobogó szívüket, a koponyáikat pedig közszemlére tették. Egyes templomok oldalát ma is faragott kőkoponyák díszítik – Mel Gibson híres filmje, az Apocalypto meglehetősen brutális jelenetei ezek szerint nem rendezői tulzások, hanem a korabeli valóság naturalisztikus reprodukciója.

A decemberi világvégevárás másik erős bástyája az úgynevezett nulla sík-teória. A legnépszerűbb közösségi oldalon viharos gyorsasásggal terjedő elmélet még az amerikai űrkutatási hivatalra, a NASA-ra is hivatkozik, eszerint a Föld úgynevezett galaktikus null síkban lesz több bolygó szerencsétlen együttállásának következtében, így három napig teljes sötét lesz és leáll minden elektromos eszköz. A terjedelmes levél szerint 21-én moszkvai szerint idő délelőtt tíz órakor néhány perc alatt minden elsötétül és teljes csend lesz, az elektromos berendezések is leállnak. A kialakult káoszban az emberiség tíz százaléka pusztulhat el – aki ezeket a sorokat olvassa, az fellélegezhet, mert túlélte az armaggedont. Ha nem tudja olvasni, azért a kormány a hibás: a levél szerint a világ minden vezetője megkapta a figyelmezetést, de nem tudtak vagy nem akartak az embereken segíteni. Jó hír, hogy a „galaktikus null síkon” való áthaladásunk megváltoztatta az embereket, spirituális beállítottságúak lettünk, új egészségvédelmi rendszerek fognak kialkulni és fontos lesz megint a tisztesség és a becsület.

A kutatók máig vitatkoznak azon, mi okozhatta a környékbelieknél jóval fejletteb és erősebb maja birodalom bukását. Klímaváltozásból fakadó szárazság és éhínség, járványok, belső villongások, földrengés, külső támadás egyaránt szerepel a teóriákban. Ami biztos, hogy a spanyol hódítók érkezésére nagyobb központjaik kiürültek, a maradék lakosság a dzsungelek mélyén lévő falvakba menekült, így sokáig elkerülték az európából érkező katonák pusztításait. Ennek köszönhető, hogy máig akadnak olyan hegyi falvaik például Guatemalában, ahol egyáltalán nem beszélnek spanyolul. Az elszigeteltségnek a huszonegyedik században ára van: a mai mexikói társadalom nyertesei, vagyis a leggazdagabbak rétege nem az ő soraikból kerül ki.

A maja nők hagyományos hímzett fehér ingjét alaposabban megfigyelve ismerős érzés keríti hatalomba a magyart: az élénk színekben pompázó, kanyargós virágminták kísértetiesen emlékeztetnek a kalocsaira.