Pünkösdi jótékonysági Role koncert

A csíkszeredai Role zenekar idén pünkösdkor is jótékonysági koncertet ad, amikor a 12 éves Marfici Mihály Norbert kézműtétjéhez gyűjtenek pénzt. A június 11-én, a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában este fél nyolctól kezdődő koncert egyúttal a zenekar új Ady-lemezének a bemutatója is.

Péter Beáta

2011. június 07., 16:182011. június 07., 16:18

2011. június 07., 18:272011. június 07., 18:27

„Mint minden évben, idén is egy gyerek javára koncertezünk pünkösdkor, és reméljük, hogy a zenénk iránt érdeklődő mély érzelmű közönségünkkel összefogva, újból sikerül majd az egyik legnagyobb emberi csodát – az embertársunk önzetlen megsegítését – megvalósítanunk” – nyilatkozta Nagy Tivadar, a zenekar vezetője. Ebben segíti őket a sok év alatt jól bevált, több szervezet közötti összefogás, amelyben az eddig részt vevő Agora Alapítvány, a Szent Kereszt Főplébánia, a Szakszervezetek Művelődési Háza és mások mellé idén csatlakozott a Csíki Anyák Egyesülete is.

A mostani jótékonysági koncerten a 12 éves Norbinak gyűjtenek, akinek kézműtétre van szüksége Magyarországon, ahhoz, hogy ő is a többi gyerekhez hasonlóan fejlődhessen, gondtalanul élhesse gyerekkorát. Amennyiben valaki támogatni szeretné Norbi kézműtétjét, a koncerten vagy az alábbi számlaszámon megteheti: Transilvania Bank M-Ciuc, Cont: RO16 BTRL 0210 1210 7682 96XX, számlatulajdonos: Marfici Mihály.

A koncerten előzenekarként fellép a Psalite, közreműködik Málnási Szabolcs (Potyautas), a Harom néptáncegyüttes és Tóth Larisa.

„Ami viszont változás az eddigi – hagyományossá vált – pünkösdi Role-koncertekhez képest. az az új Ady-lemezünk bemutatója, amely mintegy megkoronázza a tavalyi, erdélyi zenekar számára eddig példátlan anyaországi sikersorozatot. Az arénás, a bazilikabeli, a művészetek palotájabeli és számtalan más koncert, a Magyar Televízió Örömzene vetélkedője Nagydíjának az elnyerése után sikerült végre egy újabb erdélyi művész-álmot megvalósítani: a Hangzó Helikon felkérésének tettünk eleget, és ennek gondozásában pünkösdkor kerül piacra itthon Erdélyben az új Ady-lemezünk csodaszép könyvvel, grafikákkal, amely a szintén csíkszeredai kitűnő képzőművész, Siklódi Ferenc munkáját dicséri, valamint Böjte Csaba testvér ajánlatával indul” – tájékoztatott Nagy Tihamér.

A zenekarvezető még elárulta, hogy a lemezre a zenekar számtalan Ady-dalából a válogatást és a sorrend összeállítását egy közismert budapesti színház igazgatónője és rendezőnője, valamint Gryllus Dániel, a Kaláka együttes frontembere végezte. Különleges – tőlük eddig szokatlan – stílusok, műfajok, társítások is hallhatóak az új lemezen, a rapp-től a leheletfinom dzsesszes elemekig. „24 évesen éretté vált a zenekar, maradt jellegzetesen székelyföldinek, miközben itteni zenekarok számára eddig álmokba illő pályát futott be. És reméljük, hogy megjelenő albumunk méltóképpen tükrözi mindezeket.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés