Két világ közt barack a fejünkre

‒ Fordulatos életpálya vezethetett a mai közismertségig...

‒ Márpedig én nem tartom különösebben érdekesnek. Nem a személy a fontos, hanem amit létrehoz. Ha pedig épp egy kreatív világban mozog, az az érdekes, ami által megjelenik a világban.

‒ Valahogyan azért csak elkezdődött. Gyerekkorában például nyilvánvaló volt, hogy az átlagnál ügyesebben rajzol?

‒ Visszahúzódó, megfigyelő, kíváncsi gyerek voltam, s most is ilyen típusnak tartom magam. Szerettem rajzolgatni, firkálgatni, de nem foglalkoztatott kimondottan. Aztán jött egy érdekes fordulat: 14-15 éves koromban valahonnan – ma sem tudom, honnan ‒ megjelent a házban néhány Ludas Matyi-évfolyam összekötve. Belakták a házat. Mindenütt ott voltak, a konyhában, a szobámban, a fürdőszobában. Az igazi Ludas Matyi valóban minőségi humorlap volt, mind a rajzokat, mind pedig az írásokat illetően, és én ezeket faltam. Mint sok más kamasz, meg voltam győződve, hogy majd egyszer, valamikor, valamilyen módon lesz valamiféle üzenetem, mondandóm az embereknek. De nem is sejtettem, hogy a karikatúra lesz az…

‒ A franciaországi Charlie Hebdo szerkesztősége ellen elkövetett terrorcselekmények kapcsán nyilatkozott, akadtak, akik öncenzúrával vádolták meg. Valóban így volna?

‒ A sajtószabadság, véleményszabadság határtalan, ám azon belül mindenki maga dönti el, meddig megy el, és természetesen vállalja véleményének lehetséges következményeit. A közlő embernek számolnia kell ezekkel. Én is kaptam építő kritikát és övön aluli ütést egyaránt – a charliehebdós kijelentésemmel kapcsolatban is –, de továbbra is azt mondom, hogy ha az ember közöl, nem mindegy, hogy milyen szándékkal vagy indíttatásból teszi. Kritikája legyen építő és önzetlen. Az öncenzúrát csakis ilyen irányba értem, az öncenzúra az eszközt határozza meg, ne pedig az üzenetet. Végtelenül szomorú vagyok, hogy ide jutottunk, hogy véleményért ölünk. De az is szomorú, hogy mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ránk figyeljenek, hogy sokszor a botrány szintje a dolgok mértéke. Ha nem is ártatlan műfaj, a karikatúra azért van, hogy kritizáljon, figyelmeztessen, üzenjen, mindezt derűbe burkolva. Sokan mondták, hogy az rajzaim önkritikára serkentenek, hogy sokszor magukra ismernek, így el tudják fogadni saját hibáikat. A Párizsban történtek a modern ember egyik gyarlósága, de remélem, eljön az idő amikor megrajzolva, minőségi poénba burkolva ez is mindkét felet megnevetteti, majd hümmögő bólogatásra készteti.

A teljes interjú az Erdélyi Napló február 5-én megjelenő 5. lapszámában olvasható.