Harmatcseppek: jótékonykodni menő

A Harmatcseppek Szeretetszolgálat létrehozásának ötlete 2010-ben született meg Lőrincz Edit, a református kollégium tanára fejében. Az informatikát és közgazdaságtant oktató pedagógus nemcsak azt érzi feladatának, hogy a diákoknak a profitról beszéljen, hanem régi szerelme az önkéntes segítségnyújtás, jótékonykodás: egy telefonos lelkisegély-szolgálatnál kezdte, majd különféle jótékonysági akciókba kapcsolódott be.

Négy éve megfogalmazódott benne a gondolat: a segítő szándékú fiataloknak is meg kellene adni a lehetőséget arra, hogy megtapasztalják, mekkora lelki többletet nyújt az önkénteskedés. Így jött létre a Harmatcseppek Szeretetszolgálat – akkoriban még kis – közössége, Lőrincz Edit mellett Papp Csilla és Nagy Mária vezetésével: az akkori öt középiskoláshoz évről évre új tagok csatlakoztak, így mostanra huszonegyen szerveznek különféle jótékonysági akciókat. Mivel elég sokan vannak, többféle tevékenységet is el tudnak végezni szabad idejükben: egyebek mellett folyamatosan látogatják a szombatfalvi református egyházközség öregotthonát, illetve a lókodi ökumenikus öregotthont, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által Udvarhelyszéken működtetett gyermekotthonokat, de a Gyulafehérvári Caritas partnereként mindennap ellátogatnak a székelyudvarhelyi kórházba, ahol a beutalt gyerekek napjait teszik színesebbé.

Nem kényszer, de életforma

„Senkit sem lehet kényszeríteni az önkéntes munkára. Sosem köteleztem senkit arra, hogy csatlakozzon hozzánk, de minden évben nőtt az önkénteseink száma” – újságolta Lőrincz Edit lelkesen, hozzáfűzve, a már végzett önkéntesek az egyetemről is hazajárnak, hogy bekapcsolódjanak egy-egy kezdeményezésbe. A csapat idősebb tagjai közül többen választották életcélként mások megsegítését: szociális munkásnak és gyógypedagógusnak is tanulnak – mint tanárnőjük elmondta, haragudtak is rá emiatt a szülők, ugyanis gyerekükből orvos vagy jogász is lehetett volna. Lőrincz Edit azonban azt vallja: aki egyszer belekóstolt az önkéntes munkába, olyan pozitív élményeket szerez, amelyek semmi máshoz sem foghatók. A Harmatcseppek egyik alapító tagja, az egyetemista Kovács Zsuzsánna elmondta: ő, bár mérnöki képzésre jár, Marosvásárhelyen is szívesen önkénteskedne. Egyelőre nem talált olyan tevékenységet, amelybe szigorú órarendje mellett be tudna kapcsolódni, de lehetőségei szerint a Harmatcseppek további akcióiban is részt vesz.

Egyedül nevelni két tucat gyereket

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány felsősófalvi Remény Napközijének gyerekeihez már évek óta szoros barátság fűzi a Harmatcseppeket: a középiskolás lányok rendszeresen meglátogatják a hátrányos szociális helyzetben lévő, sokat nélkülöző elemi osztályos, általános és középiskolás diákokat. A huszonnégy gyerek csupán nappal tartózkodik a házban: az iskolából a napközi otthonba mennek, ahol ebédet kapnak, tanulnak, különféle játékokat, fejlesztő tevékenységeket végeznek, továbbá megtanulják tisztán tartani magukat, környezetüket – ismertette a programot Gagyi Margit nevelő, aki egyedül látja el a két tucat fiatalt. Hozzáfűzte, kezdetben a helyi iskolában tartottak napközi foglalkozást – vannak, akik a kezdetek óta járnak a csoportba –, a szépen felújított tornácos házba 2007-ben költözhettek be, Böjte Csaba atya jóvoltából. A ház rendben tartása közös feladat: a nagyobb gyerekek tanítják, felügyelik a kicsiket, megkönnyítve Manyi néni dolgát.

Az elhanyagolt, elhagyott gyerekek nevelése, fejlesztése olykor egyáltalán nem könnyű, de egymástól és az epekedve várt Harmatcseppektől jó példát látnak. Igazi sikertörténetek is születtek már a házban: az egyik általános iskolás fiú például teljességgel kezelhetetlen volt, amikor a csoportba kezdett járni, mostanra pedig okos, illedelmes fiatalemberré vált – meséli büszkén Gagyi Margit. A gyerekek közül pedig többen elmondják: második otthon számukra a napközi, családjuk a többi gyerek és fiatal – ez magyarázatként szolgálhat a csodás változásokra.

Csemetéket, kerti eszközöket ajándékoztak

A Harmatcseppek úgy érkeznek az összeszokott, nyüzsgő-nevetős közösségbe, mintha csak előző nap váltak volna el. Sosem mennek látogatóba üres kézzel, de mindig csordultig telt lélekkel térnek haza. Pénteki látogatásuk alkalmával gyümölcsfák, palánták, kerti szerszámok lapulnak a csomagtartóban – a megvásárlásukhoz szükséges 1210 lejt a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány YouthBank programja során pályázták meg és nyerték el. Saját közösségükben ruhákat és más szükséges kellékeket is gyűjtöttek nehezebb sorsú társaiknak: számos doboz, zsák is bekerül a kisbusz hátuljába. Iskola után, kissé kimerülve ül fel a buszra kilenc diáklány, valamint a szeretetszolgálat két vezetője. Útközben a refis kisiskolások által számukra felajánlott tejet és kiflit fogyasztják: a kicsik felnéznek a jótékonykodó csoportra, és megtiszteltetésnek érzik, hogy támogathatják tevékenységüket – mondja Lőrincz Edit. A lányok kissé szűkszavúak kezdetben, csak a tanárnő meséli mosolyogva történeteiket, a kezdetektől mostanáig.

A napközi otthon elé érve apró, csillogó szemű gyerekek szaladnak eléjük. Megigézve nézik a sok-sok dobozt, a facsemetéket, az ismerős arcokat – ez lehet a magyarázata annak, hogy a szemerkélő eső sem veszi el a lányok kedvét a faültetéstől: a szeretetteljes ölelkezések után el is kezdődik a munka. A tizenöt gyümölcsfa helyét a kert végében jelölték ki – a közel harminc gyerek, illetve a felnőttek legfeljebb egy óra alatt elkészülnek minden munkával: a nevelők, illetve a nagyobb gyerekek gödröket ásnak, a kisebbek hordják a földet, trágyát. A legkisebbek vízzel telt öntözőket lóbálnak: lelkiismeretesen meglocsolják a fácskák tövét, s egy-két nagyobb lányt is. Közben a 11. osztályos Orosz Xénia, a mostani projekt vezetője meséli a facsemeték és a palánták beszerzésének viszontagságait: a negyvennyolc paradicsom- és paprikapalántát Székelykeresztúrról hozták, esős időben – azokat csupán egy-két hét múlva lehet kiültetni. A facsemeték mellé ajándékba málna- és ribizlitöveket is kaptak, melyeket szintén a gyerekotthonnak adnak.

Nehéz a távozás

A munka után elmaradhatatlan a közös játék: itt nem számít tíz év korkülönbség, kicsik és nagyok hullahoppoznak, hintáznak, kergetőznek. Süteménnyel, teával kínálnak a háziak, közben a vendégek felkészítenek arra, hogy a hazaindulás legkevesebb félórás búcsúzkodással jár. Nem is tévednek: a háziak belecsimpaszkodnak a vendégekbe, hívják vissza a házba, s mindig akad még egy-egy történet, amelyet indulás előtt feltétlenül el kell mesélniük. Többen lelkünkre kötik, minél hamarabb látogassuk meg őket ismét.

A hosszas búcsúzás után, már hazafelé tartva érezhető, a lányok teljesen feltöltődtek kis barátaik boldog mosolya láttán, egymás szavába vágva újságolják egymásnak élményeiket. Már a kisbuszon ülve megtervezik következő akciójukat is, melyre bizonyára nem kell sokat várni. Példájuk megerősítette: az önkénteskedés, az önzetlen segítségnyújtás életforma – értékes és vagány.