
Fotó: Kristó Róbert
Baba- és gyerekruhákkal, játékokkal, babakellékekkel megpakolt asztalok, egy-egy ruhadarabot szemlélő anyukák, apukák: a CsAkEgy égisze alatt megszervezett, sok érdeklődőt vonzó börzét péntek délután tartották a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében.
2013. szeptember 07., 13:462013. szeptember 07., 13:46
2013. szeptember 07., 14:212013. szeptember 07., 14:21
Az Őszike elnevezésű börzén több mint ötven eladó kínálta a gyerekei által megunt, vagy kinőtt darabokat – tudtuk meg Incze Erikától, az egyik szervezőtől. „Tavaly májusban hoztam létre a Facebook közösségi oldalon a Csíki baba hol-mik vására csoportot, ahol a tagok az általuk már nem használt baba-, gyerek- és kismamaholmikat eladhatják, illetve vásárolhatnak olcsóbban, mint mondjuk az üzletben. Idővel igény mutatkozott arra, hogy ne csak az online felületen, hanem börze formájában is találkozzunk, így kezdtünk szervezni és ez most már az ötödik börzénk. Tizenkét lej\" – szólt oda közben egy érdeklődőnek, aki az általa kínált két éveseknek való vastag téli dzsekit nézegette. Még elmondta, igyekeznek minden évszakban egy ilyen eseményt megszervezni, mert láthatóan nagy sikere van a szülők körében.
„Tagja vagyok a Facebookon is ennek a közösségnek és a börzékre is eljövök. Azért is szeretem, mert nem csak arról szól, hogy ki mit vásárolt, ki mit adott el, hanem sok embert ismertem meg ezáltal és sok anyukával tartom a kapcsolatot, akikkel meg tudom beszélni a gyerekekkel kapcsolatos kérdéseimet, mert ugye ilyen szempontból közös az érdeklődési kör. Ugyanakkor nem csak ismerősök, hanem jó barátok is lettünk egyik-másik anyukával\" – mondta el a börzén egy anyuka.
„Én most téli cipőt kerestem a fiacskámnak, találtam is jó árban neki valót. A néhány hónapos unokahúgomnak vettem még kicsi body-kat, rugdalózókat, nagyon sok babaholmi közül lehetett válogatni jó minőségűeket\" – osztotta meg velünk egy másik anyuka. „Én is a minőséget hangsúlyoznám inkább\" – kapcsolódott be a beszélgetésbe a barátnője. „Itt olyan ruhadarabokat tudok a gyermekeimnek válogatni, amit üzletben nem találnék, és pláne nem ilyen árban. Lehet alkudni is, a hangulat nagyon jó, remélem, még szerveznek ilyent.\"
Olyan is volt, aki csak kíváncsiságból látogatott el a börzére, és nagy zacskó ruhával, játékkal távozott. „Nem akartam céltudatosan vásárolni nadrágot, vagy kabátot, de aztán annyira megtetszett egy-két darab, hogy nem tudtam otthagyni. És éppen jól jön az ovikezdéshez.\"
A három nagy zsák ruhából, amit a börzére hozott, kettőt sikerült eladnia – újságolta az egyik résztvevő. „Inkább olcsón eladom itt, minthogy üljön a szekrényben a gyermekeim által kinőtt holmi\".
A börze után a művelődési ház előtt egymásnak mutogatták az anyukák, kinek mit sikerült beszereznie gyerekének.
A tavaly decemberi leállás után folytatja a kivitelező a Tusnádfürdőt ellátó új vízvezeték építését. Idén nemcsak a hálózatot, hanem a vízszolgáltatáshoz szükséges létesítményeket is szeretnék elkészíteni, hogy tudják beüzemelni az új rendszert.
Nemzetközi szimpóziumra várják a pedagógusokat március 21-én, szombaton Csíkszeredában, ahol a gyermekek jóllétéhez kapcsolódó innovatív oktatási megoldások kerülnek fókuszba.
A szívinfarktusos betegek ellátása mellett lehetőség van szívritmusszabályzó eszközök beültetésére, illetve cerebrovaszkuláris beavatkozásokra is Csíkszeredában, a magyar kormány támogatásával létrehozott intervenciós kardiológiai központban.
A felső légúti megbetegedések számának csökkenését követően, csütörtöktől ismét lehet látogatni a pácienseket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház legtöbb osztályán.
Újraindul az Ezüst Akadémia Csíkszeredában, amely a hatvan év feletti korosztály számára kínál értékes, érdekes és közérthető előadásokat. Az első prezentációt március 31-én, kedden tartják.
A Csíki Játékszín először tűzi műsorára Reginald Rose 12 dühös ember című drámáját, Vladimir Anton rendezésében. A produkció olyan témákat állít középpontba, amelyek napjaink társadalmi megosztottságában különösen aktuálisak.
Egy Csíkszentsimon községben, a 123A jelzésű megyei úton felborult jármű miatt értesítették a rendőrséget vasárnap; mindkét férfi részeg volt, akiket az autó mellett találtak – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
A csíkszeredai Vár téren gyűlt össze az ünneplő közösség, hogy méltóképpen megemlékezzen az 1848–49-es magyar forradalomra és szabadságharcra. Az ünnepségen beszédet mondott Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár is.
Nemzetmegtartó szolgálatukért tüntettek ki több erdélyi személyiséget. A Sulyok Tamás köztársasági elnök által adományozott magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadását Csíkszeredában tartották vasárnap.
szóljon hozzá!