Gergely Orsolya: szociológus és édesanya

– Édesanyám révén egy szép, nagy családba születtem bele. Rengeteget nyaraltunk, vakációztunk együtt. Szüleim mindketten pedagógusok voltak, édesapám most is aktívan tanít, édesanyám óvónő volt, hivatásként élte meg munkáját. Nagyon szép példát adtak a szüleim arra, hogyan kell hivatásszerűen dolgozni. Otthon tizenhat évig néptáncoltam egy olyan hagyományőrző csoportban, amit a szüleim alapítottak. A csoporttal együtt táncoltunk, kirándultunk és azt hiszem, amikor Csíkszeredába jöttem, az jelentett számomra nehézséget, hogy el kellett válnom a gyermekkori, ifjúkori társaságtól.

– Tizenegy éve van Csíkszeredában. Miért pont ide jött mint frissen végzett szociológus?

– Szülői javaslatra tanító- és óvónőképzőt végeztem Kézdivásárhelyen. A középiskola elvégzése után a szüleim már nem akartak befolyásolni, hagyták, hogy igazodjak saját elképzeléseimhez. Szinte véletlenül kerültem az egyetemen a szociológia szakra. A középiskolában különböző tantárgyversenyeken vettem részt, és miután a pszichológia országos olimpiászon harmadik helyezett lettem, már érettségi előtt tudtam, hogy engem felvesznek a szociológia szakra. Én igazából pszichológiát akartam tanulni, elmentem a szóbeli vizsgára, de mivel negatív élményben volt részem, bár bejutottam, letettem arról, hogy ott tanuljak. Aztán felvételiztem a magyar-angol szakra, oda is bejutottam. Végül a szociológia szakot végeztem el. Egyetemista koromban több részképzésen vettem részt, egy évet Olaszországban tanultam, nagyon jól alakult minden, megjutalmazott engem ez a tudományterület.

Amikor beiratkoztam mesterire, versenyvizsgáztam Sepsiszentgyörgyön tanári állásra, ám két iskolában kaptam egy-egy fél katedrát, és ez nem volt szimpatikus számomra. Mivel jó eredményekkel végeztem az egyetemet, a tanfelügyelőségen egy szociológusi állást is megpályáztam. Aztán édesanyám egyik barátnője jelezte, újsághirdetésben látta, hogy a Sapientia Egyetemen óraadó oktatót keresnek. Időközben elkezdtem járni Budapestre doktori képzésre, az egyetemen pedig 2006-ban lett címzetes állásom tanársegédként. Mikor Csíkszeredába jöttem, öt évet adtam magamnak, aztán 2006-ban megtoldottam ezt még öt évvel. Ezalatt ismerkedtünk meg a férjemmel, Csabával. Nyilván a mai világban nem lehet olyant mondani, hogy itt fogjuk leélni az életünk, de úgy érzem, hogy a döntéseim nem voltak rosszak.

– Mennyire családbarát a kutatói munka, a tanulmányok írása, a konferenciákon való részvétel?

– Rengeteg konferenciára jártam, itthon is és külföldön, úgy éreztem, ezek kompenzálják azt, hogy nem egy nagyvárosban élek. Most már ezekből is kevesebb van, meggondolom, hogy mikor, hova megyek, mert most már jönnie kell az egész családnak.

– Milyen témákkal foglalkozik, mi érdekli? Két kisgyermek mellett mire marad ideje?

– Érdekes, ahogy az ember változik, változnak azok a témák is, amelyek iránt érdeklődik. Most két kisebb folyó kutatásom van. Az egyik kolléganőmmel, aki Budapesten a Tudományos Akadémián kutató, a nők körében végzünk on-line kutatást azzal kapcsolatban, hogy megváltozik-e egy család táplálkozási szokása a gyermek megszületése után. Három éve tagja vagyok a Csíki Anyák Egyesületének, az elmúlt időszakban arról végeztem elemzést, hogy az egyesület által indított, több mint 2000 fős Facebook-csoportban melyek azok a témák, amelyeket nagyobb érdeklődés övez. Van egy nagyobb kutatásunk, amelyben a magyarországi Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat támogatott eddig, és amely során három és egy évvel ezelőtt megkérdeztünk több mint kétezer székelyföldi hetedikest és tizenegyedikest a számítógép-, a mobiltelefon- és az internethasználatról. Éppen befejeztem egy tanulmányt arról, hogy kik a példaképei a székelyföldi tizenéveseknek, ezen belül a sportolók mennyire válnak követendő példákká. Érdekes volt megtapasztalni, hogy egy vagy két említés erejéig megjelenik Tófalvi Éva neve, de Erőss Zsolt vagy Novák Ede egyáltalán nem tűnik fel a példaképek között. Viszont ott van Lionel Messi, LeBron James.

– Kerek ez az élet. Van benne minden: gyermeknevelés, család, munka...

– A történetben látok olyan pontokat, amikor sokkal többet csinálhattam vagy elérhettem volna, de ezeknél ma már fontosabbaknak tartom a családi életemet, a gyermekeimet. A tudományba beruházni van idő.

A teljes interjú a Csíki Hírlap október 29-én, csütörtökön megjelent lapszámában olvasható.