Ezután képernyőn keresztül is mulattatnak

Ha Magyarországnak van Dupla Kávéja, miért ne lehetne Erdélynek Szimpla Kárpácija? – tette fel a kérdést ezelőtt nyolc évvel Szász M. Attila és László I. Attila. És lett is. Erdély-szerte már népszerűek, a Nóta TV-nek köszönhetően pedig a magyarországi mulatószene-kedvelők előtt sem ismeretlen a nevük.

Péter Beáta

2011. május 18., 17:312011. május 18., 17:31

2011. május 18., 18:362011. május 18., 18:36

A Szimpla Kárpáci két tagja: Szász M. Attila és László I. Attila

Az együttest 2003-ban hozta létre a két Attila, azóta számos albumon, illetve több erdélyi rádió kívánságműsorában is hallhatjuk őket, néhány hete pedig a magyarországi Nóta TV képernyőjén a szintén erdélyi Tomy és az Insect együttes mellett a Szimpla Kárpáci is szerepel. Szászem és Ticsi az Insect együttessel együtt és nekik köszönhetően jutott ki a forgatásra, amelyet Monoron, egy halászcsárda színpaddal ellátott táncparkettjén készítettek, és amelyen a magyar mulatós- és könnyűzenei élet nagyjai, többek között a Dupla Kávé, Bunyós Pityu, Zalatnay Cini, Kaszás Péter, Dömötör Balázs mellett énekeltek. „A Nóta TV, nevével ellentétben, nemcsak nótákat sugároz – mesélte a csíkszeredai Ticsi, azaz László I. Attila. – Van itt minden, a régi magyar popzenétől a mulatóson át, akár a mai diszkózenéig. Most lehetőségünk nyílt a Pertu-Parti című műsorban bemutatkozni, ki is használtuk és elmentünk a műsor felvételére.”

László I. Attila 11 éve tevékenykedik a popszakmában, több mint 30 zenei albumon szerepel a neve dalszerzőként, ugyanakkor mostanáig közel 200 dalszöveg szerzője. Jelenleg többek között a csíkszeredai Fun Fm rádió csapatát erősíti, a SlowShow című műsort vezeti minden csütörtök este. (Ugyanakkor nem tévesztendő össze a jelenleg zajló egyik televíziós tehetségkutató műsorban versenyző kézdivásárhelyi László Attilával.)

„Annak idején úgy jött létre a Szimpla Kárpáci, hogy az akkori kiadónk igényelte a mulatós zenét, így hát nekifogtunk. Szász M. Attila kollégámmal azelőtt két különböző fronton tevékenykedtünk, ő inkább dance zenét gyártott, én a lassúbb műfajban utaztam, aztán egy adott pillanatban egyikre sem volt igény, és így néztük meg, hogy a mulatós fronton mit tudunk produkálni. Magyarországnak volt Dupla Kávéja, nekünk legyen Szimpla Kárpácink, ez volt a cél.”

Szászemmel a Nóta Tévében az Itatom az egereket és a Szomorú fűzfa alatt című saját szerzeményeikkel, illetve egy általuk „felturbózott” D’esanyám pixkáld ki című dallal szerepelnek.
Ticsi szerint ez egy nagyszerű lehetőség a Szimpla Kárpáci Magyarországon való népszerűsítéséhez, amelyet elsősorban a már említett Insect együttesnek, Jollynak, a producernek és Suzynak köszönhetnek, hisz nem könnyű a magyarországi mulatós zenei élet nagyjai közé bekerülni. Bár két évvel ezelőtt Albertirsán felléptek a Házibuli Attilával című műsorban, akkor, az ígéretek ellenére nem kerültek adásba. „Az ilyen esetekből tanulva, nem hirdettük fennhangon az adás tervezett időpontját, ám kellemes csalódás ért, amikor viszontláttuk magunkat a képernyőn. Sőt, a felvételt rendszeresen ismétlik, mint különálló klipet, így ezután is láthatnak bennünket a nótakedvelők” – tette hozzá Ticsi, aki még elárulta, hogy lesz folytatása a dolognak, e hónap végére ismét forgatásra hívták őket az említett televízió munkatársai.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
Hirdetés