
A Márton Áron Gimnázium iskolanapjai meghívottjaként koncertezik péntek este 9 órától Csíkszeredában a Szabadság téren a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company. Első kislemezük otthon készült a kisszobában, mára több rádió is játssza a dalaikat.
2014. május 22., 20:172014. május 22., 20:17
A csapat egy éve állt össze, a zenekar nevét a Bagossy testvérpár – Bagossy Norbert és Bagossy László – családneve ihlette, a tagok viszont már több éve zenélnek együtt különböző formációkban és felállásban.
„Mi öcsémmel együtt kezdtünk zenélni, volt nagyon sok zenekarunk, sok néven futottunk. Szilárd, a dobosunk is benne volt mindenik bandában, amiben én játszottam. Atát már régóta ismerjük, csak ő sokáig külföldön dolgozott, tudtuk róla, hogy jól gitározik és hogy hasonló zenét szeretünk. Kozma Zsombor fél éve csatlakozott hozzánk, ő az a zenész a bandában, akinek diplomája is van róla. Mi többiek mind autodidakták vagyunk. Szerencsére úgy állt össze ez a zenekar, hogy mindenkinek – a zenélésen kívül – megvan a szerepe: Ata a »beszélő« ember, én szerzem a dalokat, öcsém hangszerel, Szilárdnak jó a memóriája és Kozma a hivatásos zenész. Egyforma zenét szeretünk, együtt járunk ki sörözni – mindez nagyon fontos ahhoz, hogy egy zenekar jól működjön” – osztotta meg portálunkkal a zenekar frontembere, Bagossy Norbert.
Az indie, alternatív, folk, rock stílusokat ötvöző zenekar megalakulása óta több mint 50 koncertet tartott Erdély-szerte. „Azoknak az angol zenekaroknak a zenéjét dolgozzuk fel, akik az indie-alternative-folk stílusban játszanak, vagy akire felnézünk és akár inspirálódunk belőlük. Szeretjük nagyon a Mumford and Sons-t, a The Lumineers-t, Quimbyt, kicsi reggae-vonalat is, Manu Chaot, a feldolgozásokba van, hogy belerakjuk a saját dalainknak is egy kis részét.”
Tavaly decemberben elkészült a BBC első kislemeze is, mely a zenekar kilenc saját dalából hét produkciót tartalmaz. Ezeket rendszeresen játsszák az erdélyi, vajdasági, felvidéki és magyarországi rádiók. „Mi elég egyedinek és sajátosnak tartjuk a dalainkat, melyek inkább vokálcentrikusak. Használunk mandolint, zongorát, harmonikát, hegedűt is. Nagyjából olyan dalokat játszunk, amire a fiatalság tud bulizni. Az Add vissza a játékom című volt az első, úgynevezett slágerünk” – mondta el a zenekarvezető. Ő az, aki a szöveget és a zenét is írja, bár egy dal végső formáját mindig közösen alakítják ki.
„Egyszerre születik meg az ének, dallam, szöveg meg az alapgitár, és ezután kerül be a zenekarba. Elviszem a próbára, megmutatom, és ha tetszik a bandának, akkor elkezdünk dolgozni vele. Általában az alapgitár is megváltozik, akkor kerül rá a többi hangszer, ezt közösen szoktuk csinálni. Öcsém a basszusgitáros, ő nagyon érzi ezt a hangszereléses dolgot, jártas az ilyesmiben. Korrigálunk, amit kell benne, és közösen döntjük el, milyen legyen” – mutatott rá az idősebb Bagossy testvér.
A péntek esti csíkszeredai koncerten minél több saját dalt szeretnének eljátszani. „Csíkban mindenképp jó nagy bulit szeretnénk csinálni. A feldolgozások között ismert dalok szerepelnek a repertoárban, hogy mindenki érezze jól magát, tomboljon és kiáltsa velünk együtt a szöveget!”
A zenekar tagjai
Bagossy Norbert (gitár/ének) és Bagossy László (basszusgitár/vokál), Bartis Szilárd (dobok), Tatár Attila (gitárok, vokál) és Kozma Zsombor (hegedű, harmonika, billentyűk).
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!