
Fotó: Gecse Noémi
Csak a kreativitás szabhat határt, hogy mit épít a csíkszeredai Szász Zsolt által kifejlesztett építőkockákból a gyerek vagy a játékos kedvű felnőtt. A brikk minőségi kivitelezésű, alkotásra ösztönző elemeit, aki megismerte, nehezen tudja letenni.
2017. február 23., 12:082017. február 23., 12:08
A fiatal építészt mindig is foglalkoztatta az újítás, és mindenből szeretne még jobbat kihozni. „Ha valamit meglátok, továbbgondolom, hogyan lehetne jobb. Két kisgyermekem van, és gyakorlatilag minden nap körülvesznek a játékok, így született az ötlet, hogy egy építő jellegű játékot találjak ki. Korfüggetlen, ahogy egy hároméves gyerek el tud vele szórakozni, ugyanúgy a felnőttek is. A visszajelzések is ezt támasztják alá. A kreativitáson múlik, hogy ki mit hoz ki belőle” – mutatott rá.
A bükkfából készült, belül mágnest tartalmazó hasábok, valamint a kerekek mindegyike egyenként kézzel készített darab. „Készíthetnénk fenyőből is, jóval olcsóbb, puhább, de hamar rongálódik, elkopik, és nem lesz szép. Ezen van egy vízálló bevonat, teljesen környezet- és gyerekbarát. Abból indultunk ki, hogy ha valaki vásárol egy terméket, akkor elvárja, hogy a minőségét is megtartsa. Ehhez tartjuk mi is magunkat” – hangsúlyozta Szász Zsolt. Az elemek egymáshoz és a fém felületekhez a mágnesnek köszönhetően tapadnak. Ezeknek az építőkockáknak a nagy előnye továbbá, hogy könnyű összeszedni őket, ha a gyerek a kertben szórja szét, például egy lapáttal is megoldható a feltérképezésük.
A játék készítője elmondta, egyelőre három csomagot tudnak ajánlani: egy 22 elemet tartalmazót – 14 darab hasáb és 8 darab kerék –, egy tíz elemet tartalmazót, valamint egy hat elemet tartalmazó, úgynevezett zsebcsomagot. Ugyanakkor vannak kiegészítő csomagok is, hogy ha valaki bővíteni szeretné a már meglévő elemeket. Mostanáig a brikk Facebook-oldalán lehetett csak rendelni, jövő hónaptól remélik, hogy a kereskedelemben is kapható lesz. „Eddig megrendelésre dolgoztunk, szűk réteget szolgálunk ki jelenleg. A »piacradobás » ezután lesz, most tárgyalunk a viszonteladókkal. A rendelések nagy része más városból érkezik, de már külföldre is postáztunk brikkcsomagokat. Mindenképp tovább szeretném fejleszteni a játékot. Volt egy ötletem, és úgy éreztem, hogy meg kell valósítanom. Látok benne lehetőséget, fantáziát, bízom benne, hogy sokaknak fog örömet szerezni” – összegzett.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!