
Fotó: Kristó Róbert
Egyre többen tartják fontosnak Csíkszeredában és környékén is, hogy babájukat megfelelő módon hordozzák. A babahordozó kellékek bemutatása és a hordozás pszichológiai hátteréről szóló előadások mellett a Csíkszeredában negyedik alkalommal megszervezett Babahordozó Napok gyerekek, anyukák, családok találkozására is jó apropót adott.
2012. október 21., 17:402012. október 21., 17:40
2012. október 21., 21:102012. október 21., 21:10
A babahordozó kellékekkel, a helyes hordozási módszerekkel ismerkedhettek meg azok a szülők, akik szombat délelőtt ellátogattak a Megyeháza Márványtermébe a Csíki Anyák Egyesülete által október 18–20. között tartott rendezvény egyik programpontjára. „Azért tartom fontosnak a hordozást, mert közel van így hozzám a babám, mindig szem előtt van, és minden mozdulatát, rezdülését érzem. Másrészt pedig nagyon praktikus. Mind a két kezem szabad, például, ha a nagyobb fiammal foglalkoznék, vagy tudom végezni a munkámat anélkül, hogy kellene izguljak, hogy sír-nem sír, mit csinál” – osztotta meg velünk Albert Csilla, két kisgyermek édesanyja. „Mikor kendőbe kötöm, sokkal boldogabb vagyok, mintha babakocsiban tolom. És nagyon jó érzés, amikor idebújik hozzám” – tette hozzá egy másik jelen levő anyuka, akinek szintén mind a két gyermeke hordozott baba.
Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke elmondta, fontosnak tartják, hogy kapcsolódva a Nemzetközi Babahordozó héthez évről évre megszervezzék ezt a rendezvényt, mivel időnként fel kell eleveníteni a hordozással kapcsolatos ismereteinket. „Például elfelejtettünk egy technikát, és azt itt viszontláthatjuk. Ugyanakkor idén is érdekes előadásokat lehetett hallgatni szakemberektől. Ezeket úgy válogattuk össze, hogy ne csak konkrétan a hordozásról szóljanak. Örültem, mert láttam, hogy eljöttek olyanok is, akik eddig még nem hordoztak, vagy hordoztak, de nem voltak biztosak abban, hogy helyesen alkalmazzák-e a hordozóeszközöket” – fejezte ki örömét az egyesület elnöke.
Elmondta, sajnos még mindig sok előítélettel találkoznak a hordozással kapcsolatban. Tervezik, hogy a téli hónapok folyamán szerveznek néhány olyan alkalmat, ahol megoszthatják egymással a hordozással kapcsolatos tapasztalataikat az anyukák. „Aki nem tudott eljönni a Babahordozó Napokra valamilyen okból kifolyólag, az kövesse az egyesületünk honlapját, mert lesznek ilyen alkalmak. És nyugodtan kérdezzenek tőlünk, mert szívesen válaszolunk hordozással kapcsolatos kérdésekre” – biztatja az anyukákat Tiboldi Bea.
A háromnapos rendezvénysorozat része volt a babahordozással kapcsolatos fotókiállítás – amelyen csíki anyukák, apukák és gyerekeik voltak láthatóak – is, kézműves foglalkozás, ahol a gyerekek kedvenc állatkáinak, babájának lehetett hordozóeszközt készíteni. Természetesen nem maradhatott el a babahordozást népszerűsítő séta sem, melynek keretében meglocsolták a Mikó-vár előtt található születés fáját is.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.
szóljon hozzá!