A gimisek nyerték az első Kvízelítőt

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Székelyudvarhely kilenc általános iskolája kivétel nélkül részt vett a városi könyvtár által első alkalommal szervezett műveltségi vetélkedőn csütörtök este a volt Stúdió Mozi nagytermében. A diákoktól előzetesen plakáttervet és névötleteket is vártak, így a Móra Ferenc Általános Iskola csapatának javaslatára a rendezvény ezután a Kvízelítő nevet viseli majd.

Dávid Anna Júlia

2016. november 26., 17:582016. november 26., 17:58

2016. november 26., 17:592016. november 26., 17:59

A vetélkedőt Szőcs Endre, a városi könyvtár igazgatója vezette. Azt mondta, kultúranépszerűsítő szándékkal vállalta magára az intézmény az esemény megszervezését és lebonyolítását. Sarkadi Zoltán színművész, Tifán Irénke rajztanárnő és Sándor Krisztina, a könyvtár munkatársa, a rendezvény megálmodója zsűrizték a versenyt, akik szóban is értékelték az egyes fordulók eredményeit. A négytagú csapatokba egy hatodik, egy hetedik és egy nyolcadik osztályos tanulónak kellett jelentkeznie, valamint még egy olyan diáknak, aki jártas a bűvös kocka kirakásában.

Első körben a diákoknak villámkérdésekre kellett válaszolniuk, ezek legtöbbje az öt-nyolcas tananyag része, míg mások általános műveltségi kérdések voltak. A Marin Preda-iskola diákjainak fordító segített a kérdések tolmácsolásában. Ezután egy előre kiosztott, karácsony témájú, befejezetlen történetet kellett eljátszaniuk úgy, hogy a mesének kreatív csattanója legyen. Az előadásokat egyenként értékelte, a versenyzőket szakmai tanácsokkal látta el Sarkadi Zoltán színművész. Jó ötleteket, megoldásokat találtak ki, jelmezekkel is ügyesen készültek, de kissé bátortalanok voltak – summázott a szakember, aki arra bíztatta a gyerekeket, hogy merjenek bátrak lenni.

A képfelismerésnél neves festményeket és szobrokat mutattak a diákoknak, illetve olyan ismert épületeket, mint a Taj Mahal, az Eiffel-torony vagy a Sydney-i operaház, de felbukkant az udvarhelyi Mokka kávéház épülete is. A személyek közül Tamási Áron, Albert Einstein, Benedek Elek mellett látható volt Avicii, Chuck Norris, s még az udvarhelyiek Gyuszija is, a közönség nagy örömére.

Az előre elkészített plakátokat Tifán Irénke értékelte, közben felhívta a figyelmet a plakátkészítés szabályaira is. A legjobbnak a Móra Ferenc Általános Iskola csapatáét értékelte, így a vetélkedő ezután a Kvízelítő nevet viseli majd. Aztán volt még egy kör villámkérdés, amit a bűvös kocka kirakása követett.

Első helyen a Tamási Áron Gimnázium diákjai végeztek, őket a Tompa László-iskola csapata követte. Holtverseny alakult ki a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium és az Orbán Balázs csapata között, amit egy újabb bűvös kocka párbaj döntött el, így a refisek vihették el a harmadik díjat.

A várakozásoknak megfelelően alakult a vetélkedő, amit hiánypótló rendezvényként évente szeretne megszervezni a könyvtár – mondta el Sándor Krisztina, a verseny megálmodója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
Hirdetés