Gyereknek lenni

Kemény munka ám folyton játszótérre menni, hintázni, csúzdázni, pitypangot keresni, elfújni, kavicsot szedni...

Fotó: Pixabay.com

Azt mondják, gyereknap van, de én még két és fél éves sem vagyok, nem tudom, hogy ez mit jelent. Kaptam meséskönyvet (Borit eddig csak tévéből ismertem, hurrá), játékot is, mert állítólag gyerek vagyok. De ki tudja, ez is mit jelent. Gyereknek lenni gyereknapon.

Szász Cs. Emese

2017. június 01., 15:132017. június 01., 15:13

2017. június 01., 15:392017. június 01., 15:39

Itt állíthatja be, hogy a Google-találatokban elöl legyen a Székelyhon!

Gyereknek lenni azt jelenti, hogy nem kell korán kelni. Legalábbis nekem még nem. Nem járok oviba, igaz, anya nagyon izgul, hogy bevegyenek egybe, mert állítólag szeptembertől kezdeni kell, de az is ki tudja, mit jelent. (Ha korán kelést, akkor nem is lesz olyan jó, mint ahogy mondják ezek a felnőttek.) Szóval ráérek én kilenckor kelni, sokszor még tovább heverészni, vagy pizsamában jönni-menni, lakást felforgatni.

Anya nem mindig szereti, ha ilyen ráérős vagyok. Jön utánam a ruháimmal, hogy átöltöztessen.

De ha anya jön utánam, akkor menekülni kell: be az asztal alá, az ágy mellé – ezeken a helyeken nehezen kap el –, vagy apa ölébe, ő is jó menedék.

(Igaz, ő rövid ölelgetés után anya segítőpartnere lesz az öltöztetésben, lehet, más menedék után kéne nézzek.) Egy idő után mindig kézre kerülök, de addig is lehet játszani, menekülni, kacagni. Max akkor sírok, ha elkapnak, mert az azért mégsem szép tőlük. Ha elkaptak, pizsi helyett ruhákat kapok, s reggelizni is kell.

Bevallom, nem vagyok rossz étkű, megeszek én mindent, ha nem is akkor, amikor kéne. A tojáskát nagyon szeretem mindenféle formában, a husit is, a kenyérnek csak a belét eszem, de van, hogy nem kell kenyér, csak husi, vagy nem kell husi, csak krumpli. Nem tudom, miért olyan furcsa ez. Anya azon is szokott csodálkozni, ha eszek egy kicsi cseresznyét, kicsi sonkát, kicsi levest. Azt mondja, elrontom a gyomrom. Na, persze! Hát nem egy helyre megy?! Ez legyen a legnagyobb problémájuk velem. Más gyerekekre sokat panaszkodnak, hogy nem esznek. Unokatesót például még én is próbáltam megetetni, de egyszerűen nem kell neki. Na velem nincs ilyen baj. Van is egy kicsi pocim, amit előszeretettel puszilgat anya. De hát neki is van, meg apának is… Mi ilyen pocis család vagyunk, és kész.

Nem sokkal reggeli után kimenni szoktunk, vagy a dadusommal, vagy anyával, ha nem dolgozik. Ha apával megyünk, autóval tekergünk. Igen, anya és apa szoktak dolgozni. Idegesítenek is vele rendesen. Van, hogy felébredek, s már nincs is itthon anya. Elment minden szó és puszi nélkül. Rosszul esik. (Tudom, azt mondja, álmomban mindig kapok puszit, de én erre nem emlékszem és kész.)

Márpedig ha anya dolgozni megy, soká jön vissza, éppen ezért elhatároztam, hogy én is dolgozni fogok.

Ha anya és apa nem visz magával, akkor én is dolgozni fogok. Hogy hol? A játszótéren. Van ott még sok hozzám hasonló munkásgyerek. Ők is dolgoznak. Kemény munka ám folyton játszótérre menni, hintázni, csúzdázni, pitypangot keresni, elfújni, kavicsot szedni, botot keresni, azzal fákat kopácsolni, homokot vederbe lapátolni, más gyerekeknek, felnőtteknek mosolyogni. Úgyhogy én dolgozom. Úgy délig. Azután aludni kell. Van, hogy tiltakozom, mitagadás. De ennyi munka után mégiscsak jól esik a pihenés. S utána lehet üdén felkelni, és szórakozni, mert általában anya már akkor itthon is van, s akkor mehetünk sétálni, bolondozni, játszótérre, barátokhoz, mamához…

Kivétel, ha hazajön és dolgozik. Mint most is… Ezt az irományt írja helyettem.