Új választásra lesz szükség Madéfalván

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Elveszítette tisztségét Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, miután a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék jogerős döntéssel elutasította az általa benyújtott fellebbezést. A feddhetetlenségi ügynökség korábban összeférhetetlenséget állapított meg esetében.

Kovács Attila

2016. december 29., 11:002016. december 29., 11:00

Több mint másfél évig tartott a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéknél a madéfalvi polgármester által benyújtott fellebbezés tárgyalása. A bíróság végül októberben hirdetett ítéletet, elutasítva a folyamodványt, és megerősítve a Marosvásárhelyi Ítélőtábla korábbi, hasonló tárgyú döntését. Ennek értelmében az összeférhetetlenség miatt a polgármester mandátuma megszűnik – a Hargita megyei prefektus erre vonatkozó rendeletét december közepén továbbították a községvezetőnek.

Mint Adrian Pănescu, a prefektusi hivatal szóvivője kérdésünkre elmondta, a törvény értelmében a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék határozata nyomán a polgármester mandátuma hivatalból megszűnik, így a községvezetői feladatköröket az alpolgármester gyakorolhatja a helyi önkormányzati képviselő-testület megbízása értelmében. A prefektusi hivatal a helyzetről tájékoztatást küldött a közigazgatási és regionális fejlesztési minisztériumnak, a belügyminisztériumnak és az Állandó Választási Hatóságnak, a tisztség betöltéséhez szükséges időközi polgármester-választás kiírásáról a kormány hatásköre dönteni. Addig a község vezetője az alpolgármester marad – tudtuk meg a szóvivőtől.

Szentes Csaba esetében az összeférhetetlenséget 2014 júniusában állapította meg az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI), ezt követően a polgármester a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához fellebbezett a megállapítás ellen. Az első fellebbezés elutasítása után tavaly januárban fordult jogorvoslatért a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszékhez, de ott sem járt sikerrel. A polgármester az ügynökség szerint 2009. szeptembere óta megsértette a 2003-ból származó 161-es törvényt, amelynek értelmében a polgármesteri tisztség összeférhetetlen az egyéni vállalkozói engedéllyel. Szentes az ANI megállapítása után közölte, a vállalkozói engedéllyel mezőgazdasági tevékenységet folytatott, és nem végzett semmilyen kereskedelmi tevékenységet.

Miután elutasították első fellebbezését, azt mondta, a közösségnek tett vállalások teljesítése érdekében és a lakosság iránt érzett felelősségből fordul a legfelsőbb bírósághoz. „Egy ilyen országban élni, ahol a polgármester teljesen törvényes körülmények között nem végezhet mezőgazdasági tevékenységet vagy bármilyen más olyan tevékenységet, amely nem kötődik a tisztségéhez, nem könnyű” – jegyezte meg akkor. Most is megkérdeztük Szentes Csabát, hogy mit szándékozik tenni ebben a helyzetben, de nem kívánt nyilatkozni. Annyit azért mondott, hogy nemsokára részletesen beszámol a fejleményekről.

Antal Attila is hasonlóan járt

A Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszék Antal Attila volt csíkszeredai alpolgármester ügyében is hasonló döntést hozott, elutasítva a volt elöljárónak az ANI megállapításával kapcsolatos fellebbezését. Mivel ő már nem tölt be választott tisztséget, számára ez a döntés nem jelent következményeket. Az ANI 2014 februári közleménye szerint Antal Attila 2008. június 20. és 2013. december 13. között alpolgármesteri tisztségének betöltésével egy időben egy cég ügyvezetője is volt, megsértve a 2003. évi 161-es törvényt. A volt alpolgármester a jelentés nyilvánosságra hozatala után közölte, az említett céget pszichológiai rendelő üzemeltetése céljából hozták létre, ő ott nem dolgozott, jövedelmet nem szerzett, és az ügynökség vizsgálatáról értesülve a céget felszámolta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés