
Fotó: Veres Nándor
Legkorábban jövő tavasszal foghatnak hozzá a gyimesbükki Rákóczi-vár rég várt újjáépítéséhez – sikeres közbeszerzés esetén. Annyi már biztos, hogy a szükséges anyagiak előteremtése nem okoz gondot.
2016. október 18., 21:002016. október 18., 21:00
2016. október 19., 09:442016. október 19., 09:44
Lassan ugyan, de történnek előrelépések a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésével kapcsolatban – tudtuk meg Deáky Andrástól. Az újjáépítés kezdeményezője érdeklődésünkre arról számolt be, hogy mostanra – a régészeti feltárások eredményei nyomán – módosították az eredeti terveket, de a közbeszerzési eljárás lebonyolítása már hosszasabb folyamat, még biztosan felölel néhány hónapot.
Terveik szerint a jövő év elején lezáruló eljárás pozitív eredményt hoz, és sikerül megfelelő kivitelezőt találni a munkálatokra, hogy tavasszal végre elkezdődhessen az építkezés.
Az őrtoronyról
A gyimesbükki Rákóczi-várat Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor építtette 1626 körül. Ezt nem is lehet igazi várnak nevezni, mivel valamikor csak egy őrtorony volt, amelynek nem annyira hadászati, inkább gazdasági szempontból volt jelentősége. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A 20. század során elmaradt a vár helyreállítása, így a falai erőteljesen pusztulni kezdtek.
A 220 ezer euró értékű felújítás finanszírozását a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalta fel – a világ magyarságának támogatásával –, hangsúlyozta az említett egyesület vezetője. Hozzátette, habár csak a tennivalók konkrét elkezdését követően kezdenek teljes gőzzel bele a gyűjtésbe, mostanig is több millió forintot utaltak az egyesület bakszámlájára. Deáky már korábban is rámutatott, az anyagiak előteremtése biztosan nem okoz gondot, a cél érdekében összefog a világ magyarsága.
Többéves munka során sikerült beszerezni 2015-re az újjáépítéshez szükséges szakhatósági engedélyeket, illetve elnyerni a helyi önkormányzat támogatását. A tavaly nyáron végzett régészeti feltárások után idén tavasszal adták ki a végeleges építkezési engedélyt, amely alapján el lehetett indítani a közbeszerzési eljárást. Az eljárás után foghat hozzá a nyertes kivitelező a 150 négyzetméteres területen fekvő épület kivitelezéséhez: a kétszintes, kőépület földszintjén kiállítótermet és mosdókat alakítanak ki, az emeleten pedig egy kávézót előtérrel és fedetlen sziklaterasszal.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!