
Fotó: Pinti Attila
Barátságos hokimérkőzéssel adták át hivatalosan a tavaly elkészült csíkszentkirályi szabványméretű jégpályát szombaton. Ezzel a beruházással a település Alcsík legfelszereltebb sportkomplexumát tudhatja magáénak.
2017. január 14., 20:592017. január 14., 20:59
Szombaton tartották a hivatalos átadó ünnepségét a Csíkszentkirályon kialakított szabadtéri jégpályának. A helyszínen összegyűltek forralt borral, zsíros kenyérrel melegíthették fel magukat a hidegben, a hangulatért pedig a helyi fúvószenekar felelt.
Bőjte József alpolgármester szólt először a jelenlevőkhöz, kiemelve, hogy az esemény első momentumaként megemlékeztek Lukács Botondról, Csíkszentkirály neves jégkorong-játékosának sírjánál koszorút helyezett el a jégre álló két amatőr csapat − a gyergyóalfalviak és a helyi öregfiúk együttese.
Székely Ernő polgármester is köszöntötte az érdeklődőket. Beszédében rámutatott, ezzel a beruházással Alcsík legfelszereltebb sportkomplexumát tudhatják magukénak. Kiemelte, a településvezetés számára igen fontos – az infrastrukturális beruházások mellett − a helyi fiatalok sportok iránti érdeklődésének fenntartása is, emiatt létesítettek 2009-ben sporttermet, 2011-ben a labdarúgópálya öltözővel, lelátóval és 2016-ban a hokipályát. Meglátása szerint ezen beruházások révén a településen minden feltétel adott, hogy a sportkedvelők gyakorolni, fejlődni tudjanak.
Egy rövid − az első helyi korcsolyapálya megépítésével kapcsolatos − visszatekintést követően a községvezető felsorolta azokat a helyieket, akik a jégkorongban kiemelkedően teljesítettek, teljesítenek.
Végezetül Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor méltatta a létesítményt, hangsúlyozta annak fontosságát. Elmondta, a magyar kormánytól kapott támogatás révén sikerülhet teljesen újraépíteni a jégkorong-utánpótlást, emellett legtöbb öt év alatt szeretnék megduplázni a térség jégkorongozó gyermekeinek számát is.
Ezt követően Székely Ernő emléklapot nyújtott át Szabó Gézának, Péter Domokosnak és Antal Elődnek. A rendezvény két amatőr jégkorongcsapat barátságos mérkőzésével zárult.
A beruházásról
A szabványméretű szabadtéri jégpálya megépítéséhez már korábban hozzáfogott az önkormányzat, s bár szakaszosan haladtak a munkával, a pálya helyén korábban is tudtak korcsolyázni az arra vágyók. Eleinte a pálya alapján alakítottak ki erre megfelelő felületet, a palánk megépítését követően pedig tavaly, év elején a lelátók kialakítása, a cserepad, a kapu, a hálók kihelyezése nélkül korcsolyázhattak ott az érdeklődők. Az idei munkálatok révén bárki teljes felszereltségű pályán hokizhat, korcsolyázhat. A munkálatok 70 százalékát a helyi önkormányzat saját költségvetéséből finanszírozta, 30 százalékát pedig Hargita Megye Tanácsa támogatta. 2015-ben 120 ezer lejt fordítottak erre a munkálatra, 2016-ban pedig közel ötvenezer lejt.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első felcsíki lovasszán-ünnepet Csíkkarcfalván vasárnap. A rendezvényre közel nyolcvan fogat gyűlt össze.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
szóljon hozzá!