Lezárják az emlékévet Csíkszentmártonon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Búcsús szentmisével zárják le vasárnap Csíkszentmártonon a Szent Márton-emlékévet és az irgalmasság szentévét, ugyanakkor megáldják a helyi plébániatemplom részére újonnan elkészülő Szent Márton-szobrot is.

Szabó Kamilla-Mária

2016. november 10., 19:192016. november 10., 19:19

2016. november 10., 19:202016. november 10., 19:20

A hétvégén befejezik az 1700 éve született Tours-i Szent Márton tiszteletére tavaly novemberben meghirdetett jubileumi emlékévet Csíkszentmártonban. Ugyanakkor ez alkalommal lezárják településükön a Ferenc pápa által meghirdetett irgalmasság rendkívüli szentévét is, amely 2015. december 8-án, szeplőtelen fogantatás ünnepén, a II. vatikáni zsinat lezárásának 50. évfordulóján kezdődött, és hivatalosan 2016. november 20-án, Krisztus Király ünnepén zárul.

A csíkszentmártoni plébániatemplomnak Tours-i Szent Márton püspök a védőszentje, a szent liturgikus emléknapja november 11-én van. Az egyházközség búcsúünnepét vasárnap, november 13-án tartják: a fél egykor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Tamás József püspök lesz. A szentmise keretében a püspök megáldja az erre az alkalomra elkészülő Szent Márton-szobrot is – számolt be érdeklődésünkre Vakaria Béla. A helyi plébános azt is megjegyezte, az ünnepre háromnapos lelkigyakorlattal készül a közösség, a csütörtökihez hasonlóan, pénteken és szombaton este 6 órától a szentmiséken Sárközi Sándor piarista atya prédikál. A szombat esti szentmise után pedig megtartják a Szent Márton-napi lámpás körmenetet is. A triduumot és a búcsús misét az erdélyi Mária Rádió közvetíti.

Számos eseményt tartottak az elmúlt időszakban az alcsíki községben annak érdekében, hogy Szent Márton példájából töltekezve a helyiek lelkiekben többé válhassanak, illetve hogy vallásos életük is tartalmasabb legyen – mutatott rá az emlékév céljára a plébános. Hozzátette, sikerült a tervezett programokat megszervezniük: Szent Márton jegyében tartottak alkotótábort, szentségimádást, előadásokat különböző témákban, zarándoklatot, diákoknak vetélkedőt, koncertet, kosaras bált.

Legutóbb a Szent Márton irgalmassági kosarakat osztották ki a helyi sokgyermekes, illetve sérült gyermeket nevelő családoknak. Egyes programpontok megszervezésében részt vett a helyi önkormányzat, iskola és a helyi nőegylet is. A szervezéshez szükséges anyagiakat pályázati úton szerezte be a plébánia, de az önkormányzat is részt vállalt a kiadásokból, például a készülő Szent Márton-szobor kivitelezését ők finanszírozták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
Hirdetés