Első alkalommal tartottak Csíkszenttamáson közös gyertyagyújtást a karácsonyi várakozás kezdetén. Az esti mise után a kultúrotthon előtt elhelyezett adventi koszorút a hideg ellenére sok falubeli állta körül.
2014. november 30., 22:302014. november 30., 22:30
A Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület közösen a helyi polgármesteri hivatallal állított fel egy két méter átmérőjű adventi koszorút, amelyen az első gyertyát vasárnap délután gyújtották meg. A koszorút az ifjúsági szervezet tagjai készítették az elmúlt héten esténként.
„Csíkszenttamáson ez az első alkalom, hogy egy köztéren adventi koszorút állítunk fel, az ifjúsági szervezet jött az ötlettel, és véghez is vitték. A koszorút négy gyertyaégő díszíti, amelyek sorra felgyúlnak az elkövetkező hétvégeken az esti mise után. A négy gyertya a hitet, a reményt, az örömet és a szeretetet jelképezi, ma este a hit fényének a felgyújtására kerül sor” – mondta el Kedves Róbert alpolgármester az egybegyűlteknek. Az eseményt a helyi egyházi kórus tette még meghittebbé.
Programok decemberben
Az ifjúsági szervezet decemberben több kulturális és szórakoztató programmal készül. Jövő pénteken Mikulásjárás lesz a faluban, 21-én humorestet tart a színjátszócsoport, 22-én karácsonyi vásárba várják a falubelieket, karácsony napján hagyomány szerint az ifjúsági fúvószenekar tart karácsonyi koncertet, 26-án pedig a színjátszók mutatnak be karácsonyi műsort.
szóljon hozzá!