Kösse szívét a menyasszony szívéhez!

Tekintse meg fotógalériánkat

Kisereglett a „legényes ház”, a parókia elé a falu minden korosztálya, még mielőtt felhangzott a „lakodalom van a mi utcánkban”. A felzöldágazott leányos portánál a szószólók előadták jövetelük célját. Nem hagyták rábeszélni a vőlegényre se a „legalább tud kapálni” öregasszonyt, se a „még nem elég érett” kisleányt. S ha már a vőlegénybokréta is ékesítette a mentét, a szép ara láttán koccintottak, majd fordultak egyet-kettőt – indulhatott a nászmenet.

A lakodalmas nép közé beálltak az anyókák is, akik nem is emlékeznek saját esküvőjük minden részletére, de úgy beszélik, „majdnem ilyen volt”. Az elkötött helyen a kérdő próbák szövegén derültünk. Válaszolhatott a kérdésre, aki tudta, hogy mit vesz a halott a boltban. Mi már tudjuk: élesztőt. A szerencsekívánat mellett a virágos vederbe aprópénzt dobtak, akik átjutottak. A vendégseregnek a ruháskosárból kalácsot kínáltak. Elhevert egy seprű a kultúrház előtt. Ha nem veszi észre a menyasszony, nem lesz jó háziasszony, ha egy kicsit seper: életrevaló.

Hogy a gyermek szószólók nem vétették el a régi rigmusokat, Komán Attila és Béla Albert, a falu szószólóinak érdeme. Egy-egy történetnyire ők is bekapcsolódtak a mulattatásba, de zömmel az ifjak verseltek. Hogy a finom levessel, amiben „két talicska murok és egy ágyás petrezselyem” volt, „megvessék az ágyat”, mert a „töményebb fogások mind hátravannak”.

Úgy éljenek, mint Ádám és Éva a Paradicsomban!

Tisztes ültetési rend volt. Az ajándékbeszedésnél láthattuk: kinek ami a legbecsesebb, azt ajándékozta – csokival köszönte meg az új pár a figyelmességet. A násznagyasszony mindenhova kísérte a menyasszonyt, nem is taposták le cipője sarkát, de megesett az eset, melynek nyomán a násznagyoknak egy dallal ki kellett váltaniuk a szemfüles legény öléből az „új asszonyt”.
Nagydobra verjük: ilyen jó lagziba jövőre is érdemes lesz ünneplőbe öltöznünk. Éljen az új pár!