Fotó: Gecse Noémi
Ismerkedés és tapasztalatcsere volt a célja annak a találkozónak, amelyet első alkalommal tartottak meg szombaton Csíkszenttamáson. A Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület szervezte Felcsíki Ifjúsági Találkozónak kiemelkedő programpontja volt a faluismereti vetélkedő.
2015. szeptember 20., 18:382015. szeptember 20., 18:38
Noha korábban nyolc csapat jelezte részvételi szándékát, mindössze négy felcsíki ifjúsági szervezet vett részt az első alkalommal megszervezett Felcsíki Ifjúsági Találkozón: a csíkszentdomokosi, csíkkarcfalvi-csíkjenőfalvi, a csíkdánfalvi, valamint a házigazda csíkszenttamási ifjúsági szervezet csapata. „Célunk, hogy a felcsíki települések megszokott rendezvényein kívül egy olyan eseményt szervezzünk minden évben, amely még jobban összekovácsolja az ifjúsági szervezetek tagjait. Jó lenne, ha minden évben más-más ifjúsági szervezet vállalná fel a szervezést, és ez egy olyan fórumuk lenne a szervezeteknek, ahol megbeszélhetnénk a problémáinkat, melyek minden községben hasonlók” – osztotta meg velünk Mákszem Hunor a Szenttamási Ifjúság a Közösségért Egyesület részéről.
A programban faluismereti vetélkedő is szerepelt, amelynek lényege az volt, hogy a csapatok jobban megismerjék Csíkszenttamást – tudtuk meg Teutsch Tamás főszervezőtől. A megnyitó után tehát a résztvevők elindultak a faluban, hogy válaszokat keressenek a feladatlapon szereplő kérdésekre, falubeliektől érdeklődtek, különböző helyszíneket kerestek fel.
A vetélkedő során megtudhatták, hány éves a csíkszenttamási fúvószenekar, mit ír a szenttamási tűzoltóautó elején, ki is az a Gizi néni, hogy hívják a templom középső harangját, hány hősi halottja van Csíkszenttamásnak, vagy hogy hívják az alpolgármester kislányát. A legjobban a karcfalvi-jenőfalvi csapat tagjai teljesítettek, második lett a dánfalvi ifjúsági szervezet, harmadik helyen végeztek a csíkszentdomokosi ifjak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
szóljon hozzá!