Harangszentelés Gyimesbükkön

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Több programmal is várják az érdeklődőket Gyimesbükkre a hétvégén: szombaton haranglábat állítanak és harangot szentelnek a Deáky panziónál, tizenegy órától pedig mesemondó verseny kezdődik. Vasárnap a templom felszentelésének és az első falfestmény elkészítésének 40. évfordulója alkalmából tartanak hálaadó szentmisét.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 16., 10:552015. október 16., 10:55

Második alkalommal szervezik meg a Gyimes-völgyi Mesemondó Versenyt Gyimesbükkön szombaton, október 17-én. A helyi Dani Gergely Általános Iskolában tartandó vetélkedő 11 órakor kezdődik a mesemondók tudásának bemutatásával. Az egy órakor kezdődő ebéd után díjazzák a legügyesebb mesélőket.

Szombaton délelőtt tíz órától haranglábat állítanak és harangot szentelnek a gyimesbükki Deáky panziónál. A harangfelirat – Deáky András tanár megfogalmazásában – így szól: Valahányszor  megszólalok, hirdetem, hogy magyar vagyok. „A harang léte a népünk tudatában szentséget hordoz magában. Szentség, ami összeköti az istenit az emberivel. A csengő hangja megszólaltatja a lelkünket, lelkiismeretünket, tükröt tart, és ebben látjuk a saját magunk helyét a világunkban, magyarságunkban, értékeinkben. Magyarnak lenni a Szent István-i örökségben azt jelenti, hogy vállaljuk a viharos útszakaszt is, és kitartunk, vállalva hitünket és egyházunkat” – emelte ki Salamon József gyimesbükki plébános.

A gyimesbükki templom felszentelésének és az első falfestmény elkészítésének 40. évfordulója alkalmából vasárnap, október 18-án 12 órától hálaadó szentmisét tartanak a gyimesbükki  plébániatemplomban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa a helyi születésű Gergely Fülöp nyugalmazott plébános lesz, aki jelenleg Borzsovában szolgál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 15., kedd

Nyár végére elkészül a csíkmadarasi elkerülőút

Folytatódik az elkerülőút építése Csíkmadarason, amely a vasútvonal által kettészelt község számára fontos összeköttetést biztosít a településrészek között. A munkálatot augusztus végére tervezik befejezni, ezalatt a vasúti átjáró is elkészül.

Nyár végére elkészül a csíkmadarasi elkerülőút
2025. április 14., hétfő

Eltűnt egy csíkcsicsói fiatalember, megtalálásában segítséget kérnek

Önként hagyta el otthonát egy csíkcsiói fiatalember, péntek óta nem találják, keresésében segítséget kér a Hargita megyei rendőrség.

Eltűnt egy csíkcsicsói fiatalember, megtalálásában segítséget kérnek
2025. április 14., hétfő

Szeretik használni a kilencezer lejes okostáblákat az iskolások

Felszerelték mind a 457 okostáblát a csíkszeredai tanintézetek tantermeiben. A digitális eszközöket európai uniós pályázata révén vásárolta meg a helyi önkormányzat; egy darab okostábla 9000 lejbe került, a szoftverekkel együtt.

Szeretik használni a kilencezer lejes okostáblákat az iskolások
2025. április 14., hétfő

Forgalomkorlátozás lesz Csíkszeredában fametszés miatt

Folytatódnak a fametszések Csíkszeredában. A munkálatok idején forgalomkorlátozással kell számolniuk az autósoknak.

Forgalomkorlátozás lesz Csíkszeredában fametszés miatt
2025. április 14., hétfő

Sokat kell költeni a csíkszeredai Hajnal és Akác utcákra

Akárcsak számos más beruházás esetében, a város a csíkszeredai Hajnal és Akác utcák felújításában is többségi finanszírozóvá vált, mivel a támogatás a költségek felét sem fedezi. A kiviteli tervek elkészültek, dönteni kell a további lépésekről.

Sokat kell költeni a csíkszeredai Hajnal és Akác utcákra
2025. április 13., vasárnap

Kerékpárost sodort el egy autó Csíkszeredában

Irányváltás közben sodort el egy kerékpárost egy autó vasárnap késő délután Csíkszeredában, a Szék utcában. A biciklis megsérült, a mentők kórházba szállították.

Kerékpárost sodort el egy autó Csíkszeredában
2025. április 11., péntek

Közel 8,5 millió lej jut adóvisszaosztásból a Csíki-medence településeinek

Közel 8,5 millió lejt szavazott meg Hargita Megye Tanácsa pénteki rendkívüli ülésén a Csík-térségi településeknek. A hatszázalékos adóvisszaosztásból származó pénzt az infrastrukturális és európai uniós projektek fejlesztésére szánják.

Közel 8,5 millió lej jut adóvisszaosztásból a Csíki-medence településeinek
2025. április 11., péntek

Szabó Lőrinc verseivel ünnepelték a magyar költészet napját Csíkszeredában

Ha április 11-e, akkor Tizenegy: a magyar költészet napján ismét megrendezték a Csíki Játékszín hagyományos irodalmi eseményét. Idén Szabó Lőrinc munkássága előtt tisztelegtek, az ünnepség különleges apropója a költő születésének 125. évfordulója.

Szabó Lőrinc verseivel ünnepelték a magyar költészet napját Csíkszeredában
2025. április 10., csütörtök

Csíkszereda tömbházainak felét hőszigetelték, és nincs megállás

Csíkszeredában a 308 tömbházból 158 már teljesen, öt pedig részben hőszigetelt. A munkálatokat folytatják: csütörtökön a városvezetés és a kivitelező cég aláírta a szerződést a Decemberi Forradalom utca 34/A házszám alatti tömbház hőszigetelésére.

Csíkszereda tömbházainak felét hőszigetelték, és nincs megállás
2025. április 10., csütörtök

B. Kovács András kötetének bemutatójára várják a csíkszeredaiakat

B. Kovács András legújabb kötetét mutatják be Csíkszeredában csütörtök délután, a könyvbemutató előtt dokumentumfilm-vetítés is lesz.

B. Kovács András kötetének bemutatójára várják a csíkszeredaiakat