Fotó: Veres Nándor
Saját költségvetéséből aszfaltoztatja le a Kotormány felé vezető községi utat a csíkszentgyörgyi önkormányzat. A mintegy 500 ezer lej értékű munkálathoz kedden fogott hozzá a kivitelező.
2015. november 04., 19:592015. november 04., 19:59
A munkálatokat az ING Service Kft. végzi. Új aszfaltburkolatot kap a 9-es jelzésű 1,8 kilométeres községi út, azaz a kotormányi letérőtől egészen a falu felső végéig − számolt be érdeklődésünkre György József.
Csíkszentgyörgy polgármestere hozzátette, a mintegy 500 ezer lej értékű beruházás magába foglalja az út négy méter széles aszfaltozását egy rétegben, illetve a vízelvezető árkok kiásását, rendbetételét. Kiemelte, erre a munkálatra már több éve készülnek, így az elmúlt években sikerült annyi pénzt megspórolniuk, hogy el tudják kezdeni, illetve meg tudják valósítani az említett munkálatot.
A helyiek által csak kotormányi útként emlegetett útszakaszra először 2000-ben terítettek le kopóréteget, azt követően – legutóbb 2013 nyarán – csak kátyúzási munkálatokat végeztek rajta. „Mostanra azonban olyan nagy lett az igény a kotormányiak részéről, hogy nem lehetett eltekinteni a munka beütemezésétől” − vallotta be a községvezető.
Megtudtuk, a munkálat késő őszi kezdési időpontjának az oka a hosszas tervezési és engedélyeztetési eljárás. Hiába fogtak hozzá idejében, mégis sok időt emésztett fel, amíg minden engedélyt, jóváhagyást sikerült beszerezniük az illetékes intézményektől − avatott be György József. Reményei szerint az elkövetkező napok időjárása megfelelően alakul majd, és már a jövő hét közepéig befejeződhet az aszfaltozás.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
szóljon hozzá!