
Fotó: Veres Nándor
Újabb munkálathoz fogtak hozzá a felcsíki integrált fejlesztési pályázat keretében: Csíkkarcfalván jelenleg két kilométernyi községi út aszfaltozását készíti elő a kivitelező. Emellett dolgoznak már Csíkszenttamáson és Csíkdánfalván is.
2016. szeptember 13., 11:392016. szeptember 13., 11:39
A Felcsík Integrált Fejlesztése elnevezésű projekt keretében Csíkdánfalva után Csíkszenttamáson és Csíkkarcfalván is hozzáfogtak a községi utak felújításához. Utóbbi esetében két kilométernyi útszakasz alapozási munkálataival foglalkoznak a kivitelező cég emberei – tudtuk meg Gábor Tibortól. Csíkkarcfalva polgármestere azt is megjegyezte, hogy két hete fogtak hozzá a teendőkhöz, mostanra pedig már majdnem befejezték az alapozási munkálatokat, már csak Jenőfalván az Olt mentén kell azzal dolgozzanak.
A fejlesztési projektről
A Felcsík Integrált Fejlesztése elnevezésű tervet az Országos Vidékfejlesztési Alap egyik kiírására nyújtották be még 2009-ben. Hiába, hogy a pályázatot pozitívan bírálták el, a túljelentkezés miatt nem maradt elegendő pénz a megvalósítására, így várólistára került. Tavaly szeptemberben újra meghirdették a pályázatot, a lebonyolító önkormányzati társulat vezetősége pedig úgy döntött, újra megpróbálja benyújtani a dokumentációt. Az iratcsomó aktualizálását, majd elfogadását követően tavaly novemberben megkötötték a szerződést a közel öt millió eurós összköltségvetésű projektre.
Azt követően kezdődik az első réteg aszfalt elterítése, de nem valószínű, hogy még idén arra rákerül a kopóréteg is, ez az időjárás alakulásától függ – tisztázta. Hozzátette, a projekt részeként Csíkkarcfalva önkormányzata egy kotrógépet is megvásárolhat, amely esetében a már előkészített dokumentáció utolsó jóváhagyására várnak, azt követően tudják elindítani a közbeszerzési eljárást. Ez az eszköz a hozzá tartozó kilenc kiegészítővel egy több célra felhasználható munkagép: alkalmas hóeltakarításra, utcaseprésre, sáncok rendben tartására.
Csíkdánfalván júniusban fogtak hozzá hét kilométernyi községi út felújításához, amely munkálat révén a település utcáinak mintegy hatvan százalékában aszfalton közlekedhetnek majd a helyiek. „Az első réteg aszfalt már majdnem a teljes útszakaszra rákerült, a héten leterítik a hátralevő egyetlen utcában is. A kisebb hidak építése már megtörtént, jelenleg pedig a sáncok rendbetételével foglalkoznak, majd a kopóréteg lefektetése következik. Ha az időjárás is kedvez, akkor esetünkben már idén befejeződhet az útfelújítási munkálat” – ismertette a jelenlegi helyzetet Bőjte Csongor Ernő. Csíkdánfalva polgármestere arra is kitért, hogy a tűzoltóautó beszerzésére is elkészítették már a dokumentációt, jövő héten kiírhatják rá a közbeszerzési eljárást.
Csíkmadarason a projekt részeként egy délutáni foglalkoztató iskolaépület készülhet el, illetve négy kilométer községi útra kerülhet aszfaltszőnyeg – számolt be érdeklődésünkre Bíró László. A helyi polgármester továbbá elmondta, mivel jövő év júniusa a határidő, így igyekeznek mihamarabb hozzálátni a tennivalókhoz: az iskolaépítési munkálat esetében folyamatban van közbeszerzési eljárás, az aszfaltozásra pedig már elkezdődött a közbeszerzést követő fellebbezési időszak is. Meglátása szerint az iskolaudvarra tervezett új épület is időben megépülhet még a szoros határidő ellenére is.
Mivel több főbb utcát is leaszfaltoztak Csíkszentdomokoson az elmúlt években, így a pályázat révén elsősorban kisebb utcák, bekötőutak és két tér rendbehozatalára kaptak pénzt, továbbá vásárolhatnak egy tűzoltóautót, illetve befejezhetik a részben felújított kultúrotthont is. Mindhárom munkálatra elindították már a közbeszerzési eljárást – ismertette a jelenlegi helyzetet Karda Róbert községvezető.
Próbáltuk telefonon elérni Kedves Róbertet, Csíkszenttamás polgármesterét is, hogy a települést érintő munkálatokról érdeklődjünk – mivel tudomásunk szerint ott is hozzáláttak a községi utak felújításához –, de egyelőre nem sikerült kapcsolatba lépnünk a községvezetővel.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!