
Fotó: Veres Nándor
Lassan befejezéshez közeledik a csicsói Olt-híd elkészítése, nemsokára a közúti forgalmat is át lehet engedni rajta. A járművek egyelőre még a póthídon közlekednek, amelyet majd elbontanak.
2016. augusztus 04., 10:192016. augusztus 04., 10:19
A helyszínen járva azt láttuk, hogy az új betonhíd közel áll ahhoz az állapothoz, amikor már az autók is használhatják. Pár hete elkészült a hídszerkezet és a part közötti töltés, ugyanakkor a kivitelezéssel megbízott jászvásári cég alkalmazottai a vasbetonból készült födémlemezt is megöntötték. A beton kötéséhez szükséges három hét is eltelt, szerdán még az ehhez felhasznált zsaluanyagot bontották a híd oldalánál.
Elkészült a gyalogos forgalomhoz szükséges védőkorlát, illetve a szalagkorlát betonalapja, ezeket később szerelik fel. A hídon a forgalom átengedéséhez szükséges aszfaltburkolat kialakítása előtt vízszigetelő réteget kell létrehozni, a látottak alapján már két héten belül minden szükséges munka befejeződhet. A gépjárművek jelenleg is a június végén elkészült, betongyűrűk összekötésével kialakított póthídon haladhatnak át a folyón, a gyalogosok és kerékpárosok már az új hidat használhatják.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke megjegyezte, a megyei önkormányzat csak saját magára számíthatott a felmerült nehézségek megoldásában, példaként hozva fel a korábbi póthíd esetét, amelyet lefilmeztek ugyan, amikor júniusban az áradás elsodorta, de senki sem tett semmit azért, hogy ezt megakadályozza. A történtek után egyébként három hétre leállt az autós forgalom Csíkcsicsó és Oltfalu, valamint Csaracsó között, amíg az új, már említett ideiglenes átkelő elkészült – a két utóbbi települést csak kerülővel lehetett megközelíteni.
Még 2012 novemberében szakadtak be a korábbi, cserefából készült Olt-híd tartógerendái egy billenőkocsis teherautó súlya alatt, a javítások ellenére szükségessé vált egy új híd építése, amely több mint 1 millió lejbe kerül. Az új építmény szerkezetének építéséhez a tartópillérek elkészítése után feszített vasbetongerendákat használtak fel. Az építkezésre 2014 szeptemberében kötöttek kivitelezési szerződést, a tervezettnél közel egy évvel későbbre maradt a befejezés.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!