Cséplőkalákán a szentimrei nyugdíjasok

Vidám társaság gyülekezett szombat reggel a csíkszentimrei kultúrház udvarán, innen indultak a mezőre a hagyományteremtő szándékkal megrendezett esemény résztvevői. A nyugdíjas klub asszonyai szívesen elevenítették fel, hogyan arattak, csépeltek annak idején. Mint mondták, hosszú volt az út, amíg a kenyér az asztalra került

Már amikor megalakult a nyugdíjas klub, eldöntötték, hogy együttműködnek az ifjúsággal, és régi hagyományokat elevenítenek fel. „Ha azt akarjuk, hogy a hagyományaink megmaradjanak, oda kell állni, és ember kell hozzá. Itt nagyon sok lelkes ember segített a klub tagjain kívül is, ugyanakkor a polgármesteri hivatal is mellénk állt. Én még valamikor arattam így, ahogy most itt bemutatjuk” – mondta Lőrincz Éva, a klub egyik lelkes tagja.

A nyugdíjas csoport már a tavasszal elhatározta, bemutatja a fiataloknak a hagyományos aratást, hogyan zajlott ez, amikor még nem volt cséplőgép, kombájn: a férfiak kaszával levágták a gabonát, a nők sarlóval marokra szedték, összerakták egy csomóba, kévébe kötötték, a kévéket kalangyába rakták, hazaszállították és otthon cséphadaróval kicsépelték.

A mezőre kiérve bele is álltak a búzatáblába a férfiak – amelyet egy helybéli ajánlott fel –, az asszonyok serényen kötözték a kévéket, a zenészek muzsikáltak, a jelen levő fiatalok érdeklődéssel nézték, többen mobiltelefonjukkal fotózták, filmezték a nem mindennapos aratást. Az aratók hamar végeztek, be is bizonyosodott, hogy kalákában jobban megy a munka.

„Nagy érdeklődéssel jöttem ide, mert egy olyan eseménynek lehetünk tanúi, amely régen, nagyszüleink, dédszüleink idejében megszokott volt. Valamikor az aratás és a cséplés a legfontosabb munka volt a faluban, hisz ekkor dőlt el, hogy lesz-e kenyér az asztalon, a családnak lesz-e eledele egész évben” – mutatott rá Kencse Előd, a község polgármestere, aki maga is beállt az aratók és a cséplők közé.

Amíg kint a mezőn arattak, néhány asszony a kultúrotthon konyhájában sürgött-forgott, itt készült ugyanis a cséplőleves. Kérdésünkre, hogy mi került bele, elsőként a húst említették. A mezőre főtt ételt aratáskor nem vittek, kint sem főztek, mert a nagy szárazságban nem szabadott, nehogy meggyúljon valami. Szalonnát, hagymát, túrót ettek odakint, a levest a csépléskor főzték.

Az aratók a csíkszentimrei kultúrház udvarára tértek vissza, ott bemutatták, hogyan csépelték a gabonát cséphadaróval. Ezt bárki kipróbálhatta, aki úgy érezte, elég erős hozzá. A megmaradt szalmát zsákba tették, a gyerekek szívesen próbálták ki, milyen lehetett valamikor szalmazsákon feküdni. A munka után nem maradt más hátra, minthogy együtt elfogyasszák a cséplőlevest, amelyből jutott bőven mindenkinek.