Lassan rendeződni látszanak a pedagógusok ingázási költségeinek megtérítésével kapcsolatos gondok. Ám ehhez egyes megyékben arra is szükség volt, hogy a prefektusi hivatal a szakszervezet kérésére emlékeztesse az önkormányzatokat kötelezettségeikre.
Sérültek nem voltak, csak anyagi kár keletkezett a Szentegyháza határában történt hétfői baleset nyomán – tudtuk meg a szentegyházi önkéntes tűzoltóktól.
Nem voltak szigorúak az igénylési feltételek, mégis nagyon kevés juh- és kecsketartó gazda tudott támogatásért folyamodni az APIA-nál Hargita megyében. A sürgősségi támogatást a talajszárazság okozta veszteségek kompenzálására biztosítja az állam.
Kaputól kapuig címmel hirdet pályázatot a Szentegyházáért Pro Urbe Egyesület és Szentegyháza Polgármesteri Hivatala, amellyel a régi székely kapuk felújítását és újak állítását támogatják.
Románból és anyanyelvből is jobbak voltak tavaly a képességvizsga-eredmények országos szinten, mint az idei próbavizsga jegyei. Székelyföldön a nyolcadikosok fele sem érte el az ötöst románból. Közel három hónap van még a valódi vizsgáig.
Teljesen lezárják a Kornis Ferenc utca egy részét a Székely Támadt-várnál zajló munkálatok miatt kedden és szerdán – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
Székelyudvarhelyen lassan ébredezik a természet, bár a fák még nem borultak virágba. Egy esős tavaszi délelőtt sétáltunk végig a város parkjaiban és utcáin, hogy megörökítsük ezt a különleges, kicsit késlekedő átalakulást.
A székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal két alkalmazottját felfüggesztették munkaviszonyából, miután az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádat emelt ellenük is, egy 2019-es ügyvédfogadási ügy kapcsán.
Nagy erőkkel keresik azt a székelyderzsi fiatalembert, akinek már napok óta nem akadnak a nyomára. Vasárnap keresőkutyákkal és drónnal is átfésülték a települést és környékét, egyelőre sikertelenül.
Gyökeresen újra kellene gondolni az Új otthon programot ahhoz, hogy vonzó legyen – véli Miklós Zoltán. Az RMDSZ-képviselő arról a tervezetről is beszélt, amely a programban résztvevő gyermekes családok kamattámogatási lehetőségét is tartalmazza.
Udvarhelyszéki diákcsapatok jelentkezését várják a KupakMOZAIK plusz versenyre, amelyet a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány és az RDE Harghita hulladékgazdálkodási cég szervez. Újdonság, hogy idén nem csak kupakokat lehet használni az alkotáshoz.

Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a székelyvarsági Csorgókő-vízesés.
Több mint egy kilométeres távolságból észlelik, fél másodperc alatt rögzítik a járműveket az e-SIGUR rendszerben használt intelligens radarok. Az ellenőrzésekkel kapcsolatos tudnivalókról a Kovászna megyei rendőrség munkatársai beszéltek a Székelyhonnak.
Elindul a diabetológiai szakrendelés a székelykeresztúri kórházban április elsejétől – adja hírül közleményében a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, melyhez a székelykeresztúri Egészségügyi Központ is tartozik.
Két inasképzési programot is indított a munkaügyi minisztérium, így már a 30 évnél idősebb munkanélküliek is bekerülhetnek a programba, amelyben a munkaadók támogatást, az újdonsült munkavállalók pedig szakmai képzést kapnak.
Március 30-án, vasárnap hajnali 3 órakor egy órával előre, hajnali 4 órára kell átállítani az órákat, ezzel megkezdődik a nyári időszámítás.
Ötödik kiadásához érkezett az Erdélyi Vállalkozói Iskola (EVI), amely négy hétvégés intenzív képzéssel támogatja a kezdő, fiatal vállalkozókat. Idén tizenöt erdélyi vállalkozó vesz részt a tréningen, amelyet pénteken Székelyudvarhelyen kezdtek.
Két autó karambolozott péntek délután Sóváradon, az ütközés következtében egyik autó felborult. A balesetben hárman sérültek meg.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) hivatali visszaélés miatt vádat emelt Gálfi Árpád volt székelyudvarhelyi polgármester és négy munkatársa ellen. A vád szerint Gálfi több alkalommal önkormányzati jóváhagyás nélkül fogadott ügyvédet.