Év elejétől készül a csíksomlyói kegyhely a pünkösdszombati búcsúra, azonban a koronavírus-járvány kapcsán végrehajtott egészségügyi döntések következtében a kegyhely idén nem tudja fogadni a tömeges zarándoklatot.
Igazodnia kell a koronavírus-járvány adta körülményekhez az idei csíksomlyói búcsúnak – mondta hétfőn Bőjte Mihály, a búcsút szervező erdélyi ferences rend csíksomlyói házfőnöke.
Elkezdték ugyan a pünkösdi előkészületeket a csíksomlyói ferences rendi szerzetesek, ám nagyon sok a kérdőjel azzal kapcsolatban, hogy a koronavírus-járvány miatt május végén milyen formában szervezhetik meg a hagyományos pünkösdi búcsút.
Több ezer zarándok vett részt pünkösd vasárnapján a Gyimes völgye legrégibb templománál, a kontumáci szabadtéri oltárnál celebrált ünnepi szentmisén. Salamon József helyi plébános prédikációjában a lélek templomának fontosságát hangsúlyozta.
„Aki kételkedik az emberek jóságában, jöjjön el zarándokolni és megtapasztalhatja, mennyi jóság, segítőkészség, önzetlenség van az emberekben!” – mondta a hazatérő gyalogos zarándokok fogadásán Tamás Barna, a Kis Szent Teréz Egyházközség plébánosa pünkösdvasárnap este.
Zarándokok és gyergyószentmiklósiak százai vettek részt a hagyományossá váló pünkösdvasárnap reggeli szabadtéri szentmisén. Ilyenkor a Boldogasszony zarándokvonat utasai búcsúznak Gyergyószentmiklóstól, Székelyföldtől hazaindulásuk előtt.
Bizonyára videók és élő bejelentkezések tucatjai jöttek már önnel szembe a világhálón a pápalátogatást követő csíksomlyói pünkösdi búcsúról. A miénk azonban rendhagyó: kollégánk a keresztalják hajnali indulásától a zarándokvonat beérkezésén keresztül a búcsús sz
A becslések szerint idén több zarándok látogatott el a csíksomlyói pünkösdi búcsúra, ez pedig az ellátásra szorulók számán is meglátszott: a korábbi évekhez képest több személy fordult különböző panaszokkal az egészségügyi csapatokhoz, sőt egy mentőhelikopter bevetésére is szükség volt.
Vonuló keresztalják, zarándokvonat, egyházi jelvények, a Hármashalom-oltárhoz igyekvő zarándokok, ünnepi szentmise és a világ minden részéről érkező emberek százezrei – fotósaink végigkísérték az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú legfőbb mozzanatait. Képeikből válogattunk.
1949-ben június 4-ére esett pünkösd szombatja, amely egyben a Márton Áron püspök elfogatása és bebörtönzése előtti utolsó kikerülés volt Csíksomlyón. Ott olyan hitvallásról tett tanúbizonyságot, amellyel a rendszerváltásig felfegyverezte népét.
Kegyelet-, törvény- és nemzetközi megállapodásokat sértő incidens volt az úzvölgyi katonatemetőben történt viszály – nyilatkozta Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, akit a csíksomlyói pünkösdi búcsú után kérdeztünk a kialakult helyzet kapcsán.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Hallgatunk-e a csíksomlyói Szűzanya szavára, azt tesszük-e, amit Jézus mond? Fontos az összetartás és az Istenbe vetett bizalom, mert csak így építhetünk jövőt – hívta fel a figyelmet szentbeszédében a csíksomlyói búcsú szónoka. Az úzvölgyi konfliktusról elmondta: nem engedhetjük, hogy elszabaduljanak az indulataink.
Esőben és napsütésben zajlott a 2019-es fogadalmi pünkösdi búcsús szentmise a csíksomlyói Hármashalom-oltár előtt, pünkösdszombaton, a történelmi pápalátogatás után egy héttel.
A főpapi kordon a kegytemplomtól indult a Hármashalom oltárhoz. Mint minden évben idén is a Segítő Mária Katolikus Gimnázium diákjai alakítják ki a kordont, amelyen belül az egyházi jelvények hordozói, valamint az egyházi méltóságok vonulnak, köztük a mise főcelebránsa, a papok, püspökök.
Három zarándokvonat a Kárpát-medence és a világ számos országából hozta idén is utasait Csíksomlyóra, a Szűzanyához. A pünkösdi búcsúra sokan visszatérnek, mert úgy érzik, itt a helyük.
Fölfelé tartanak a zarándokok a csíksomlyói Kissomlyó-hegy nyugati oldalán lévő Jézus-hágón. A keresztúton a pünkösdi búcsú helyszínére, a nyeregbe tartó hívek megállnak a stációknál és imádkoznak, elmélyülnek.
Úton vannak a gyalogos zarándokok Csíksomlyóra, érkeznek a keresztalják a Gyimesekből, Felcsíkról és Alcsíkról. Fotósaink is korán keltek, hogy megörökítsék a csíksomlyói pünkösdi búcsúba igyekvő híveket.
Évszázadok óta a csíksomlyói pünkösdi zarándoklat legfontosabb helyszíne a kegytemplom és a benne az érkezőre mosolygó Istenanya, a Csudákkal jeleskedő segítő Mária. A fizikai és lelki értelemben messziről érkezettek ősi énekekben, imádságokban, a csendes áhítatban vigaszt lelnek.