Módosulhat a vadászati törvény: kártérítést kaphatnak azok, akiknek vadállattal ütközés miatt megrongálódik az autójuk

Módosulhat a vadászati törvény: kártérítést kaphatnak azok, akiknek vadállattal ütközés miatt megrongálódik az autójuk

Kártérítést kapnak a jövőben azok a gépkocsivezetők, akik közútra tévedő vadállatot ütnek el autójukkal – hangzott el a képviselőház mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és élelmiszeripari bizottságának Gyulafehérváron zajló csütörtöki ülésén.

A székelyderzsi erődtemplomban kérték számon Románia volt miniszterelnökét a medvetámadások miatt

A elszaporodott medvepopuláció miatti károk és embertámadások ügyében kérte számon a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetősége Dacian Cioloș volt miniszterelnököt, aki Székelyderzsbe is ellátogatott a székelyföldi kampánykörútja részeként.

A székelyderzsi erődtemplomban kérték számon Románia volt miniszterelnökét a medvetámadások miatt
2018. október 18., csütörtök

Fejszével vágta fejbe a medvét, hogy feleségét mentse

Állataikat akarta védeni a medvétől az az asszony, akinek végül férje mentette meg az életét azzal, hogy egy fejszével agyonütötte a rájuk támadó vadállatot.

Fejszével vágta fejbe a medvét, hogy feleségét mentse
2018. október 17., szerda

Újabb medvét gázoltak el az autópályán

Újabb medvét gázoltak el szerdán az A1-es autópályán, Szászsebes környékén, a Nagyszeben fele vezető sávon – tájékoztatott Elekes Róbert, a Brassó megyei útügyi igazgatóság szóvivője.

Újabb medvét gázoltak el az autópályán
2018. október 10., szerda

Éjszakai harc a medvével Csíkszentgyörgyön

Hiába próbálta elkergetni a medvét vasvillával a gazda, nem tudta megakadályozni, hogy a vadállat megsebesítse és ezzel elpusztítsa az egyik disznóját. A medve szerdára virradó éjszaka tört be a csíkszentgyörgyi gazdaságba, ahol az istállóba úgy jutott be, hogy felfeszítette oldalán a deszkákat.

Éjszakai harc a medvével Csíkszentgyörgyön
2018. október 10., szerda

Egyre több kárt okoznak a medvék Háromszéken

Több mint 500 háziállatot öltek meg, és csaknem ötven hektárnyi termőföldet tettek tönkre a medvék idén Kovászna megyében.

Egyre több kárt okoznak a medvék Háromszéken
2018. október 09., kedd

Befogtak egy medvét a Medve-tónál, és lesprézték, hogy kerülje az embert

Befogtak egy medvebocsot a szovátai Medve-tó partján lévő erdőben, hogy elköltöztessék. Befogás után és altatás előtt azért gondoskodtak arról, hogy a jövőben kerülje az állat a lakott településeket.

Befogtak egy medvét a Medve-tónál, és lesprézték, hogy kerülje az embert
2018. október 08., hétfő

Nem sietik el a kilövéseket

Tizenöt medve kiemelését hagyták jóvá idén Maros megyében, és eddig négy nagyvadat lőttek ki. Most további kettőre kérnek kilövési engedélyt az elmúlt heti támadások miatt. A veszélyesnek ítélt medvék kilövésére adott engedély nem határidős.

Nem sietik el a kilövéseket
Nem sietik el a kilövéseket
2018. október 08., hétfő

Nem sietik el a kilövéseket

2018. október 05., péntek

Rátámadt a medve, amputálni kellett a lábát

Amputálni kellett a bal lábát annak a 28 éves nőnek, akit medve támadott meg a Maros megyei Bala községben. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a hét eleji támadást követően, csütörtökön el kellett távolítani a végtagot.

Rátámadt a medve, amputálni kellett a lábát
2018. október 03., szerda

Kétszer kellett közbelépniük a kórház mellett felbukkant medve miatt a csíkszeredai csendőröknek

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház külső parkolójánál felbukkant medve miatt riasztották szerda este két alkalommal is a csendőröket.

Kétszer kellett közbelépniük a kórház mellett felbukkant medve miatt a csíkszeredai csendőröknek
2018. október 02., kedd

Saját portájukon támadt rájuk a medve

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy házaspár hétfőn a Maros megyei Görgényhodák községhez tartozó Tokáról, miután saját udvarukon rájuk támadt a medve.

Saját portájukon támadt rájuk a medve
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn
Megnyitás

A nap, amikor mindenki megkergült Hargitafürdőn

Alapos részletességgel kidolgozott kergemobilok, jelmezben, fürdőköpenyben vagy éppen retró sífelszerelésben lesikló gyerekek, nők és férfiak, illetve asszonyt cipelők szórakoztatták szombaton a Hargitafürdőre kilátogatókat. Az „újraélesztett” Kerge Olimpia tömeget mozgatott meg.

2018. október 01., hétfő

Állatokat pusztított el a medve – figyelmeztetni sem tudják egymást a kőrispatakiak, ha megjelenik a vadállat

Három portán is háziállatokat pusztított el, illetve sebzett meg egy medve Kőrispatakon. A pénteki kárfelmérésen mintegy háromezer lejre becsülték a veszteség értékét, amely tovább nőhet, ha a megsebzett állatokat nem tudják megmenteni.

Állatokat pusztított el a medve – figyelmeztetni sem tudják egymást a kőrispatakiak, ha megjelenik a vadállat
2018. szeptember 30., vasárnap

Medvét gázoltak halálra Székelyudvarhelyen

Halálra gázoltak egy medvét Székelyudvarhely bethlenfalvi részén vasárnap hajnalban. A medvét elgázoló járműben egy terhes nő is utazott, de nem történt személyi sérülés.

Medvét gázoltak halálra Székelyudvarhelyen
Medvét gázoltak halálra Székelyudvarhelyen
2018. szeptember 30., vasárnap

Medvét gázoltak halálra Székelyudvarhelyen

2018. szeptember 26., szerda

Kilőhetik a csíkszentkirályi férfit súlyosan megsebesítő medvét

A környezetvédelmi minisztérium jóváhagyta annak a medvének a kilövésére vonatkozó kérelmet, amelyik a múlt hét végén súlyosan megsebesített egy férfit Csíkszentkirályon – közölte az MTI-vel Szép Róbert, az Országos Környezetőrség helyettes főfelügyelője.

Kilőhetik a csíkszentkirályi férfit súlyosan megsebesítő medvét
2018. szeptember 21., péntek

Kilőnék a Csíkkarcfalva határában emberre támadó medvét

A csíkkarcfalvi vadászegyesület kilövési engedélyt kér a környezetvédelmi minisztériumtól arra a medvére, amely szerdán emberre támadt, a támadás ugyanis nagyon közel történt a településhez.

Kilőnék a Csíkkarcfalva határában emberre támadó medvét
2018. szeptember 19., szerda

Négy medve jött ki a kukoricásból, egy támadott

A medvetámadás elszenvedője, egy 47 éves karcfalvi lakos hazafelé tartott szerdán délután kerékpárjával a faluban, amikor a kukoricásból négy medve jött ki. Az ijedségtől elesett a férfi, három medve visszafutott a kukoricatáblába, egy viszont megharapta a combján és fenéktájékon.

Négy medve jött ki a kukoricásból, egy támadott
2018. szeptember 17., hétfő

Veszélyes vagy természetes dolog, hogy medvével találkoznak a kerékpárosok?

Veszélyes a Jedd határában, kerékpárosok számára épített körgyűrű – figyelmezteti az érdekelteket Vasile Silaghi vadász, akinek ellentmond Jedd polgármestere, Bányai István. Azt viszont a községvezető is elismeri, hogy látott már biciklizés közben medvét, de távolról.

Veszélyes vagy természetes dolog, hogy medvével találkoznak a kerékpárosok?
2018. szeptember 13., csütörtök

Keresték, de nem találták a csíkszeredai főgimnáziumnál látni vélt medvét

Kisebb pánikot keltett csütörtökön, tanítási idő alatt a csíkszeredai Octavian Goga Főgimnáziumnál látni vélt medve. A tanárok egy időre kijárási tilalmat rendeltek el. A hatóságiak tüzetesen átfésülték a környéket, de nem találtak arra utaló nyomot, hogy nagyvad lenne a környéken.

Keresték, de nem találták a csíkszeredai főgimnáziumnál látni vélt medvét

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM