Az egész magyar nemzet összefogott az ukrajnai bajbajutottakért – mondta közösségi oldalán közzétett videóüzenetében a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János.
Sepsiszentgyörgy önkormányzata úgy döntött, hogy a növekvő ukrajnai menekülthullám miatt összesen száz személy befogadására alkalmas szálláshelyet hoz létre.
Csíkszeredai járókelőket kérdeztünk a kialakult háborús helyzetről; a megkérdezettek szerint már helyi szinten is éreztette hatását az egyre jobban eldurvuló ukrajnai háború.
Az orosz–ukrán háború kitörését követően a csíkszeredai városháza felajánlotta segítségét kárpátaljai testvérvárosának, Beregszásznak. Egyelőre azonban nem biztosított a segélycsomag biztos megérkezése.
Dr. Demkó Attila egykori diplomata David Autere néven 2019-ben publikált, Máglyatűz – a háború peremén című regényében már előrevetítette a nagyszabású fegyveres konfliktus kitörésének veszélyét.
Két egyesület képviselői is élelmiszerekből, tisztálkodási és ruházati cikkekből, illetve játékokból álló csomagot vittek a román–ukrán határhoz Hargita megyéből. Az összefogás erejét megtapasztalva nem egyszeri akcióról van szó.
Mintegy kétszáz, zömében egyetemi hallgató gyűlt össze vasárnap délután Marosvásárhelyen a Színház téren, hogy kifejezze együttérzését Ukrajnával és az ukrán néppel.
Maros megyében civilek, vállalkozók ajánlkoztak, hogy amennyiben szükséges, lakhatási lehetőséget, ágyat, ételt, illetve munkalehetőséget biztosítanak azoknak a magyar kárpátaljai családoknak, akik a háború elől menekülve hagyták el otthonaikat.
Telt házzal és vastapssal fogadta Kézdivásárhely a zabolai származású Kádár L. Gellértet, a Hunyadi filmsorozat főszereplőjét kedd este. A Vigadó Művelődési Központban lezajló eseményen Máthé Kincső rádiós műsorvezető faggatta a fiatal színészt az életéről és a forgatás kulisszatitkairól.