Pontosság, fegyelem, egymásra figyelés, önzetlenség, elhivatottság – csak néhány azon erények közül, amelyekben immár 20 éve erősíti táncosait a Step Dance Sportklub. A profizmusból a felsoroltak nem hiányozhatnak, a klub pedig nem enged a színvonalból.
Elrendelte Adrian Jean Andrei Hargita megyei prefektus a vízfolyások kitakarításának ellenőrzését, ugyanakkor az árkok és vízelvezető csatornák karbantartását is vizsgálni fogják a megye településein.
Nagy pozitívuma volt a gyergyószentmiklósi március 15-i ünnepnek az, hogy a fiatalok, a középiskolások ezúttal nem csak kiegészítő szerepet kaptak a rendezvényen a politikusok beszédei mellett, hanem ők azok, akiknek köszönhetően emlékezetes marad ez a nap.
A gyergyószentmiklósi jégpálya alaposan megviselt tetőzetének újrafedésére különített el 2,5 millió lejt Hargita Megye Tanácsa. Ez a terveket és kivitelezést is jelenti.
Lezajlottak kedden a kis- és próbaérettségizők második írásbeli vizsgái. Ezúttal magyar nyelvből és irodalomból írtak a diákok. A próbafelmérések csütörtökön folytatódnak matematika és történelem vizsgákkal.
Ma már lehetőség van arra, hogy nyíltan emlékezzünk az 1848–49-es eseményekre, a forradalomra és szabadságharcra. Nincsenek tilalmak, csak az szabhat határt az ünneplésnek, ha egy településen kevésbé tartják fontosnak a megemlékező eseményeket.
Hargita megyei gyerekek rajzait állítják ki egy nemzetközi tárlaton Sanghajban a Kínai-román Barátság Háza Hargita megyei fiókszervezetének segítségével.
Ivóvíz- és szennyvízcsatorna-rendszer építésére, illetve útfelújításra készített terveket fogadott el Gyergyószentmiklós képviselő-testülete hétfőn. Ezeket kormánytámogatás, illetve sikeres pályázatok reményében állították össze.
Blénessy Jenő bácsit 101. születésnapján, hétfőn kora délután köszöntöttem fel. Feleségével vidáman fogadott Gyergyószentmiklós egyik legidősebb embere.
Az elmúlt időszakban több szakorvos is érkezett a gyergyószentmiklósi kórházhoz – adta hírül Ferenczy István kórházigazgató, továbbá újdonságokról, tervekről és nővérhiányról is beszámolt. Marc Tibor szemészorvos az osztályon történt fejlesztéseket ismertette.
A román nyelv és irodalom írásbelivel vette kezdetét hétfőn a nyolcadikosok, illetve a tizenegy és tizenkettedikesek próbavizsgája.
Fiatalok, rendkívül tehetségesek, egyedi hangzásviláguk pedig könnyen azonosíthatóvá, felismerhetővé teszi a zenéjüket – a NÉKED próbatermében jártunk, ahol az együttes tagjai a kezdetekről, nyári bulikról, további tervekről beszéltek portálunknak.
A helyi civil szervezetek és lakók bevonásával ebben az évben tíz helyszínen tervez tereprendezést, felújítást, bővítést Gyergyószárhegy önkormányzata. Az első kalákát szombatra hirdették meg a központi park rendbetételéért. A kezdeményezés sikeresnek bizonyult – közel hatvanan jelentkeztek közmunkára, a be
A próbaérettségivel azonos időben kezdődik hétfőn a nyolcadik osztályosok képességfelmérő vizsgája: minden érintett tanuló román nyelvből és irodalomból méri fel tudásszintjét.
Bandériumkáposztát ehettek azok, akik vasárnap délben kivonultak a gyergyószentmiklósi Népművészeti Alkotóházhoz. Immár 16. alkalommal várták így március 15-ét, jó ízeket kóstolva és főként mellébeszélés nélkül.
Jakab Antal püspökké szentelésének 45. évfordulójára emlékeztek pénteken az egyházi méltóság szülőfalujában, Gyergyókilyénfalván. Az esemény – a Szent László-emlékév rendezvényeként – a legendás magyar király alakját is középpontba helyezte.
Ami száz éve, nagyapáink idején korszerűnek számított ma már nem az, és ez igaz a mezőgazdaságra is. A hagyományokhoz ragaszkodás fontos, de sok esetben ennek oka a félelem az újtól. Pedig szükség van a változásra – vetették fel a hétvégén.
Letépett házszám-táblák, házőrző kutyákra figyelmeztető táblák összetörve, gyökerestől kitépett facsemete, megrongált díszcserje – ezek jelzik annak az ismeretlennek az útját, aki szombatra virradóra élte ki vandál ösztöneit.